A BL-től a B-ig

bl_serie_bBár szívünk mélyén tudtuk, és elfogadtuk, hogy ez a szezon így fog végződni – hetekkel a bajnokság vége előtt látható volt, hogy ebből nehezen lesz bent maradás, pláne, hogy a Genoa és a Torino is „le tudta boltolni” egymás között a Serie A-t. Nem akarunk másokra mutogatni, egy kiesést nem lehet másokra kenni. Tisztában vagyunk vele, hogy ennek csakis mi vagyunk az okai: ám hogy pontosan mi, vagy mik lehettek azok a dolgok, ami miatt jövőre a Serie B-ben kell majd küzdeni, azt hajtás után megpróbáljuk megfejteni.

(írta: Rosanero és monyox)

Korábban volt már egy posztunk, akkor átengedtük a terepet nektek, és a ti felvetéseiteket próbáltuk meg megvizsgálni. Most azonban úgy gondoltuk, hogy mi is összegeznénk mindazt, ami történt az elmúlt időszakban ; mert meggyőződésünk, hogy az elmúlt két év szorosan összefügg. Nem meglepően egyébként sok új indokot nem tudtunk felsorakoztatni, remekül összeszedtétek anno, de monyox-al ketten kerestük a megoldást mindarra, hogy miért is kell (remélhetőleg csak egy) a szezont a Serie B-ben kezdenünk.

Rosanero_ – HOVA LETT A CSAPATUNK?

A korábban belinkelt posztban leírt állításomhoz tartom magam továbbra is. Az egyértelmű, és kár is lenne tagadni, hogy a játékoskeret bőven gyengült az elmúlt két szezon alatt. Nem csak „ügyességre” gondolok, egyszerűen kevesebbre képesek a játékosok, megtörténik. Pláne, hogy ha nem öntik a pénzt a csapatba, viszont vannak távozók rendesen. Az utóbbi két év alatt itt hagyott minketCavani, Sirigu, Bovo, Cassani, Balzaretti, Pastore, Nocerino, Silvestre és Migliaccio is – ez egy elég komoly mag. Egyenként egy-két kivételtől eltekintve nem akkora klasszisok, hogy megérezné a csapat a távozásukat, így együtt viszont ez már sok volt. Nem túlzok, ha az új palermói sikerkorszak gerincét szépen kitépték a csapatból. Természetesen jöttek újak, akik közül páran beváltak, és hasznos tagjai lettek a csapatnak. Azonban ha szemléletes példával akarok élni, nézzük meg Miccolit. Lehet, hogy van nála jobb csatár a Serie A-ban, sőt, biztos: de él-hal ezért a csapatért. Bőven túl a harmincon, nem neki egyedül kellene a lelket tartani a csapatban. Egy erős gárda vezérének szerepére persze alkalmas – de az, hogy egyedül vigye a hátán a csapatot, lehet, hogy már sok. Úgy érzem, társ nélkül maradt Miccoli. Egyszerűen nincsenek olyan arcok a csapatban, mint a korábban taglaltak. Barreto alkalmasnak tűnik, de ez még mindig csak két ember. Miközben az idei keret 27 fős, ehhez képest a kettő iszonyatosan kevés.

miccoli_mez_sirAz egyetlen vezér…

A játékosok többségének semmit sem jelent a Palermo. Persze, a mai fociban ezek az értékek egyre inkább eltűnnek, nincsenek is nagy illúziónk ezzel kapcsolatban. De még mindig vannak ennek az eszmének képviselői a pályákon. A Palermo legnagyobb erőssége nem a játékosok egyéni képességeiben, hanem sokkal inkább a csapatként való működésben, a mentális erősségben rejlett. Egyértelmű, hogy egyik sem ér semmit a másik nélkül – tehát hiába futnánk 11 született palermói sráccal, attól még nem biztos, hogy lesöpörnénk mindenkit, de a képességbeli gyengülésen kívül sajnos a motivációval, az elkötelezettséggel és bizony az alázattal is voltak bőven problémák az elmúlt időszakban. Hogy itt is egy játékost hozzak fel példaként: Ilicic. Lehet, hogy most úgy gondoljátok, nem épp a legmegfelelőbb időpont a mostani Joszip megtalálására, de: a berobbanását követő időszakban volt, hogy egész egyszerűen hónapokra eltűnt. Nincs más szó rá: alibizett. Meccseken át. Nagyon kevés volt az, amit pl az idén ősszel is nyújtott, pont abban az időszakban, amikor nem volt sem Hernandez, sem Boselli, sem senki: kvázi a Miccoli-Ilicic duó maradt, meg egy 19 éves Dybala, aki pár hete lépte át először Dél-Amerika határait, kis túlzással.Természetesen a tavaszát sem feledjük, remek gólok, és igen jó játék – az idei tavaszára egy szavunk sem lehet. Ekkor megtett mindent. Ám ennek tükrében még bántóbb, amit az ősszel nyújtott. Ebben az időszakban, amikor gyengülünk, óriási szükségünk lett volna arra, hogy mindenki azt nyújtsa, amire képes – na persze a valóságban élünk, így nem várunk folyamatosan 100%-ot mindenkitől, de Ilicic egyike azoknak, akik képesek „meccseket eldönteni”, ehhez képest ő az elrontott passzokat, és az adidas eladott labdáinak rekordját próbálta megdönteni a pályán.

Megint csak visszautalunk a korábbi posztra: mert tényleg egészen elképesztő. A klub állítása szerint mégsem 42 milliót, hanem „csak”majd 23 millió eurót érkezett a számlára a francia PSG-től Javier Pastore játékjogáért cserébe. A sztori szerint a maradékot Pastore ügynöke, Marcelo Simonian nyúlta le – hiszen őt illette ez az összeg. Már ez is megérne néhány üveg sört, hogy lenyugodjunk, de még nincs vége: abban az évben, amikor csak Pastoréért több, mint 20 millió euró jött be a bankszámlára, veszteségesen zártuk az évet, ha a mercatót nézzük! Olyan nagyságok érkeztek ekkor a csapathoz, mint Gonzalez (5 millió euróért), Lores Varela (2,8 millióért) valamint Della Rocca (3,5 millió euróért). Ezért a három emberért majd egy „fél-Pastore”-nyi lóvét fizettünk ki, miközben a teljesítményük nem hogy a felét, a negyedét sem közelítette meg annak, amit Javiernek köszönhetünk. Miközben mondjuk Nocerino 500 ezer euróért öltötte magára a Milan mezét… Zseniális húzás.

US Citta di Palermo Trainig SessionEzek a dolgok azonban nem történnek meg „csak úgy”. Vannak érte felelősök. Az első számú felelős a zöldfülű Cattani lehet (fenti képen), aki ekkor volt a sportigazgató. Ő volt felelős tehát az igazolásokért. Annak, hogy a keretünk ide jutott, ahova, leginkább a sportigazgatók felelősségét lehet kiemelni. Zamparinié mellett, hiszen elvégre ő adja mindenre a lóvét, és ő bízik meg ezekben az emberekben. Azonban Zamparini nem személyesen választja ki, hogy ki legyen a következő Palermo-játékos: ezt Cattani, majd később Giorgio Perinetti tette meg. A felelősségük abban, hogy idáig jutottunk, megkérdőjelezhetetlen. Az utóbbi két évben érkezettek közül a von Bergen-Arevalo Rios – Barretto – Silvestre négyes az, ami komolyan erősítésnek mondható, ők szerintem tényleg beváltak. Riossal lehet vitatkozni, de ő szerintem kiváló focista, nem véletlen válogatott – egyszerűen a magánéleti válsága, valamint az, hogy kezdetben vele szemben sem volt nagy bizalom Sannino elküldése után – szóval ez a két dolog betehetett neki. A többiek már vagy nem minket erősítenek, vagy pedig a betli kategóriába sorolhatjuk őket, ami tekintve, hogy a poszt elején csak 9 embert írtunk fel, akiket elvesztettünk, és fáj értük a szívünk, igen kevés. Mindössze 4 emberrel lehetünk elégedettek, de ha kicsit bővítjük a kört, akkor is vesztettünk legalább 3 kulcsembert, akit egyszerűen képtelenek voltunk pótolni azóta is. Ennyi pedig lehet, hogy beláthatatlan következményekkel jár.

Mostanra talán már megszáradt a tinta Nicola Amoruso, egykori kiváló futballista szerződésén. Mivel már két éve visszavonult, így tudására a pályán nem számíthatunk,de nem is ezért jött: ő veszi át Giorgio Perinetti helyét, és ő felel majd az igazolásokért a jövőben – Amoruso tehát az új „dirigente sportivo”. Az egyik legfontosabb szerep az övé lehet a jövőben, annak érdekében, hogy minél hamarabb visszakerüljünk. Nem könnyű a Serie B-be csábítani minőségi labdarúgókat. Ahhoz, hogy ez meglegyen, nyilvánvalóan szükség lesz Zamparini pénzére is, ugyanakkor sokkal jobb döntéseket kell majd hoznia Amorusónak, mint elődjeinek. Nem biztos, hogy ez a dél-amerikai tehetségek-projekt életképes, legalábbis eddig ezzel olyan nagy sikereket nem értünk el. Dybalát persze kár lenne elküldeni, amennyiben nem adnak érte nagy lóvét, nagyon jó lesz ő a Serie B-ben, e felől nincs kétségem. Amorusónak olyan focistákat kell a Palermóhoz csábítania, akik nem a fizetést nézik a szerződésükön, hanem azt, hogy melyik csapat, és milyen céllal hívja őket. Vonhatunk párhuzamot a téli mercatóval, hiszen akkor jogosan érezhettük úgy, hogy Pietro Lo Monaconak sikerült úgy megerősítenie a keretet, hogy gond nélkül sikerüljön abszolválnia a bent maradást, még ha nehéz helyzetből is várta a folytatást. Aztán különböző okokból a télen jöttek közül szinte senki sem tudott komoly erősítést jelenteni (Dossena és Aronica, a két nápolyi fiú viszont igen, ez két nagyon szép húzás volt Lo Monacótól), de ebbe nem szeretnénk részletesen elmerülni, már csak azért sem, mert az edzők már nem az én részem, hanem a Misterek értékelését már monyox virtuális tollából olvashatjátok.

amoruso_dsAz új sportigazgató, Nicola Amoruso

Természetesen az új igazolások tekintetében nagyon fontos, hogy az új edző elképzeléseihez illeszkedjen. Zamparini ugyan frissében azt mondta, hogy Sannino marad velünk – de nem fogunk meglepődni,ha mégis mennie kell majd. Egy újabb nagy hibát követtünk el akkor is, amikor kvázi találomra igazoltunk, nem volt ez másképp a télen sem: jött egy rakat új játékos, de erről Gasperinit a fene sem kérdezte meg, hogy szüksége van-e rájuk. Csak jöttek és jöttek az újak, azt pedig nyilván baromság lett volna elvárni Gaspersontól, hogy egyik hétről a másikra betesz 4-5 új embert a kezdőbe. Más kérdés, hogy a Gasperinit követő edzők sem használták ki túlságosan a téli szerzeményeket – és néha tényleg új tűnt, hogy rápöcköltünk egy játékosra a piacon, mert éppen távozni akart, vagy pedig többet akart játszani, aztán a „jó lesz ő nekünk” elv alapján idejött. Nagyon fontos lenne, hogy olyan keret alakuljon ki a nyáron, amelyik újra azt a szenvedélyt tudja érezni a címer iránt, mint elődeik. Ehhez persze szükség van egy bizonyos időre, de először el kell köszönnünk mindazoktól, akik nem akarnak itt játszani. Mert nem kötelező. Ez a keret pontosan bizonyította, mit tud, köszönjük. Ha valaki távozni akar, hát menjen.

Erről is volt már külön posztunk, de nem tudjuk kihagyni: egy komolyabb célokért küzdő csapat sem engedheti meg magának, hogy a hajrában ennyi pontot elszórjon. Hogy ez önbizalom probléma volt, vagy egyszerűen rágörcsöltek a játékosok a hajrában, vagy mentálisan alkalmatlanok nagyobb sikerek elérésére, azt nem tudjuk, de ezeket nagyon hamar el kell felejteni. Biztos még ezer kis apró dolognak is szerepe volt abban, hogy iszonyatosan sok, és fájdalmas pontoknak intettünk búcsút a 80. perc után – de ez nem volt jellemző a Palermóra. Igazi amatőrök módján buktunk el nagyon fontos pontokat a hajrában, ezért pedig keményen megfizettünk. Ezekben persze volt szerepe bőven képességbeli hiányosságnak is, mert amikor ennyi alkalommal előfordul, hogy kvázi„nyert” helyzetből bukik egy csapat, akkor kizárt, hogy ne legyenek képességbeli problémák. A rutinos megoldások, a csibészség – ez mind hiányzott a Palermóból. Nyilván csak ennek köszönhetően nem lehet semmit elérni, de a hiányossága komolyan visszaüthet: mint ahogy történt az velünk az elmúlt két évben. Arra sincs ép eszű magyarázat, hogy idegenben elvétve nyertünk meccset az utóbbi két szezonban: persze mindig is a Barbera volt a fellegvár, de azért a Bajnokok Ligájáért harcoló csapat nem áldozati báránynak utazott el egyetlen ellenfeléhez sem. Mostanában pedig azt éreztük: elmentünk, lesz-ami-lesz alapon, aztán többnyire odatartottuk a pofánkat a pofonért.

Mindezeknek véget kell vetni a nyáron. Talán Zamparini is észreveszi ezeket a dolgokat, most úgy tűnik, hogy nagyon helyesen Sannino maradni fog. Lehet, hogy többet is kihozhatott volna ebből a szezonból, de nem ő az első számú oka annak, hogy kiestünk. A vezetésnek is alaposan át kell gondolnia a dolgokat, és olyan játékoskeretet kell kialakítania, ami újra képes lesz nyerni, és megfordítani a trendet: ne mi féljünk az ellenféltől, hanem féljenek ők tőlünk. Határozott, sikerre éhes játékosokra van szükségünk, akik nem roppannak össze az első komolyabb feladat nyomása alatt. Ehhez jó munkát kívánunk Zamparininek és Amorusónak, és ha még Perinettit is sikerülne eltávolítani valahogy…

Monyox – A FEJÉTŐL BŰZLIK?

zampa_magyarazMaurizio Zamparini. Megosztó szemelyiseg. Egymasnak ellentmondo gondolataim vannak rola, ha eszembe jut az öreg. Elöször is szögezzük le, nelküle valoszinüleg nem lenne most ott a Palermo, ahol. Es ezt erthetjük az elmult 9 szezonra illetve a kiesesünkre is az elsöosztalybol. Ahogy nezem a videot, ami megörökitette, hogy a csapat hogy jutott fel 2004-ben a Serie A-ba, feltünik rajta Zamparini, es feltünik egy hatalmas molino is a Curva Nord reszen: Zamparini grazie! Ugyanezeknek a szurkoloknak a nagyresze (köztük en is) most mas üzenetet fogalmazna meg az elnöknek… Nem szabad elfelejtenünk azt, amit tett a Palermoert, de ahogy felemelte a klubot, ugy el is ejtette. Nem egyedül az öve a felelösseg, de a fö dönteseket ö hozta/hozza, es hiaba is keressük, hogy ki tehet arrol, hogy 9 ev utan kiestünk a Serie A-bol, mondjuk ki, Zamparini tehet rola. Ne ertsetek felre, ennek az irasnak nem az a celja, hogy bünbakot keressünk, de ha az okokat nezzük, akkor bizony kar a birokban meg mas haza tajan keresni a hibat. Miert kell a következö szezonban a masodosztalyban jatszanunk? A hibas döntesek miatt. Ki hozza a dönteseket? A klub vezetösege. Ki nevezi ki a klub vezetöseget? A tulajdonos es elnök, aki nalunk egy es ugyanazon szemely. Ez ennyire egyszerü, kar is tulragozni; Egyreszt ha rossz embereket valasztasz, akik rossz dönteseket hoznak, az is a Te hibad es felelösseged. Masreszt viszont Zamparini nem szereti leosztani a döntesek jogat, ki tudja, lehet, hogy nem bizik masban, szereti ö a kezeben tartani a gyeplöt, mindenesetre nagyon sokszor olyan dolgokat illetve folyamatokat is iranyitani, befolyasolni akar, amihez bar van joga, hiszen ö az elnök, de logikusabb, hatekonyabb lenne azokat a dönteseket, feladatokat olyan emberekre bizni, akik jobban ertenek hozza. Sajnos Zamparini tulsagosan is kihasznalta/kihasznalja azt, hogy ö a fönök. Marpedig ez nem mindig vezet jora. Ha egy cegnel a fönök akar dönteni mindenben, ahhoz nagyfoku zsenialitas kell a reszeröl, hogy eredmenyesen müködjön a ceg. Ez az, ami hianyzik az elnökünknel. A problemak nem most kezdödtek, nem is 1 eve es nem is 2 eve. 2002 nyaran vette meg Zampa a klubot, 2 ev mulva mar el is erte a feljutast a csapat. A szurkolok egy tudatos csapatepitesnek voltak tanui. Egyböl kiharcolta maganak a garda az UEFA-kupaban valo indulas jogat, es ugy tünt, hogy Palermo annyi sanyaru ev utan vegre egy stabil közepcsapatnak ad otthont. Ha ranezünk az edzök nevsorara illetve arra, hogy ki meddig volt a csapat trenere, muszaj megallapitanunk, hogy az “amokfutas” mar azota tart, hogy Zamparini megvette a klubot. A 2004/2005-ös szezont leszamitva nem volt olyan ideny, amikor 1 edzönk lett volna. Ez sokat elmond. A szurkolok nem latnak be a kulisszak möge, nem tudjak, hogy pontosan mi miert törtenik, de a szurkolo latja az eredmenyeket, az edzöcsereket, jatekosok erkezeset/tavozasat illetve a csapat teljesitmenyet. Es latjak, erzik azt, ami Palermoban hianyzik. A kiegyensulyozottsag. A kontinuitas. Ha nincs egy biztos alap, akkor nem lehet epitkezni. Es az az “alap” Palermoban mar evek ota meg van repedve. Nem csoda tehat, hogy összedölt az epitmeny, amit bar probaltak toldozni-foltozni az evek soran, de ezek csak atmeneti megoldasok voltak. A problemak egesz melyen vannak. A kerdes az, hogy ezeket a problemakat orvosolni lehet-e amig Zamparini a fönök. Ez a dolog csak rajta mulik. Sokan ugy gondoljak, hogy remenytelen, egyszerüen nem tud valtoztatni, nem tud megvaltozni, nem hajlando megvaltozni. Sokan ugy gondoljak, hogy amig Zamparini az elnök, addig nem lesz elörelepes, es sokan azok közül, akik annak idejen a klub megmentöjekent üdvözöltek öt, most a Palermo tönkretevöjet latjak benne. Es ebben van is igazsag. Meggondolatlan, elsietett, hibas dönteseivel rengeteget artott a klubnak. Ha belegondolunk, eszetlenül a sajat munkajat tette tönkre. Az edzök esz nelküli cserelgetese, a csapat gerincenek szetzuzasa, legjobb, leglelkesebb jatekosaink apropenzert valo elkotyavetyelese egy olyan folyamatot gerjesztettek, aminek a vegeredmenye nem lehetett mas. Nincs mese, ha valamit el akar erni Zamparini, es nem akarja vegleg visszalökni a csapatot az alsobb osztalyokba, akkor nagy valtozasoknak kell bekövetkeznie. Elöször is ki kellene söpörni a “szemetet”. Az elösködö, alibizö, pöffeszkedö, haszontalan vezetökre, jatekosokra nincs szükseg. Ha ez megtörtent, ujra kell epiteni mindent a nullarol. Ki kell alakitani egy uj csapat gerincet olyan minösegi jatekosokkal, akikre hosszutavon lehet szamitani, akik a szivüket adjak a klubert. A prototipus megvan. De egy ember nem eleg, ezt az utobbi ket ev is bizonyitotta. En ugy velem, hogy a primavera-csapatra lehetne epiteni. Jol szerepeltek/nek, a klubhoz szorosan kötödö jatekosok alkotjak, akik között kiemelkedö tehetsegek is vannak. Massziv csapat melle jo edzö kell, aki megfelelöen tudja motivalni a jatekosait, jo pedagogiai erzekkel van megaldva, es emellett kivalo stratega is. Ha viszont le tud szerzödtetni egy ilyen edzöt Zamparini, akkor türelmesebbnek kell lennie. Nem az elsö fiasko utan azonnal kirugni. A kerdes az, hogy ezt illetve azt, hogy ne szoljon bele az edzö dolgaba, Zamparini meg tudja-e egyaltalan allni. A jatekospolitikaval kapcsolatban „mindössze“ annyi valtoztatasra van szükseg, hogy ne atgondolatlanul passzoljunk el minösegi jatekosokat gyakorlatilag ingyen illetve jobban kellene a szerzödteteseknel szelektalni.
US Citta di Palermo v Udinese Calcio - Serie AAz elmult 2 ev edzökeringöjet kezdjük Delio Rossi tavozasaval. Mint több masik trenerrel, vele is megcsinalta azt hogy menesztette, aztan mivel Cosmi megbukott, visszahivta. Ketsegtelenül, elegge megalazo lepes, de Rossin kivül többen (Guidolin, Colantuono, Gasperini, Sannino) is bevallaltak Zamparini regnalasa alatt. Rossi mindenesetre a maximumot hozta ki a csapatabol, es a szurkoloktol egy kupaezüsttel bucsuzott. A palermoi atlagember az ö visszateresenek örülne a legjobban. 2011 nyaran erkezett Delio helyere Stefano Pioli a Chievotol. Lehetöseget sem kapott a bizonyitasra, azota mar Zamparini is rajött, hogy (ismet) elhibazott döntest hozott. Azota Pioli ezt mar eleg meggyözöen bizonyitotta a Bolognaval. A helyere Devis Mangia erkezett a primavera kispadjarol. EEgyreszt nagy meglepetes volt, hogy hazon belül let az edzökerdes megoldva, masreszt pedig olyan huszaros kezdest vagott ki Mangia a csapattal, hogy mindenki csak bamult. Aztan elfogyott a lendület, es lassan kiderült, hogy Mangia messze van a “jo mister” fogalomtol. A menesztese teljesen erthetö, es szükseges volt. Jött a helyere tüzoltonak Bortolo Mutti. Es meg mindig 2011-et irunk! Mutti, a josagos nyugdijas bacsi. Nem szeretnek rola tiszteletlenül beszelni, de ennyi erövel barmelyik palermoi nagypapa leülhetett volna a kispadra. Muttit valasztani ketsegkivül hiba volt, bar ki tudja, milyen kapuk alltak meg nyitva 2011 decembereben. A mister kihuzta a szezon vegeig, nem esett ki a csapat, mindenkiben volt egy „na, majd most nyaron lerakjuk egy uj bombabiztos csapat alapjait!“-erzes. Erkezett Giuseppe Sannino a Sienatol, akiket elözö idenyben eleg jol helyretett. Ugy gondolta a legtöbb szurkolo, hogy nem rossz valasztas, megnezzük, mit tud. Nem neztük meg. Hogy miert? Sannino a Pioli altal bejart palyat tudhatta magaenak. Bar ö legalabb megerte a szezon kezdetet. Szeptemben mar vehette is a kalapjat, jot Gian Piero Gasperini. Erkezesenek szemely szerint en nagyon örültem, mert felejthetetlen az, amit a Genoa-val tett. Az Inter-kalandot en nem igazan vettem mervadonak, es bar Gasperini meneszteset ismetelten Zamparini ujabb ostoba huzasanak tartottam, a szezon kesöbbi reszeben visszahivott edzö nem tudta bizonyitani, hogy ratermett lenne a bentmaradast celul kitüzö feladatra. Gasp 2 palermoi etapja között volt nekünk egy Alberto Malesanink, akinek a kivalasztasa ismet a „kerdöjeles“ mappaba tartozik, menesztese viszont meglehetösen szüksegszerü volt. Malesani utan Gasp vissza, aki ugye vegleg megbukott palermoi edzökent, bar szerintem ekkor mar a szurkolok az ideny soran törtenteknek köszönhetöen annyira megedzödtek idegileg, hogy a kutyat nem erdekelte, hogy a kispad elött acsorgo embert eppen hogy hivjak… Gasperinit követve Sannino probalta menteni a menthetöt, es azt kell, hogy mondjuk, hogy a szezon soran Palermoban megfordult 3 edzö közül a legjobb hatasfokkal tette a dolgat, remelhetöleg elgondolkodtatva Zamparinit, hogy talan nem egy kiesest asszisztalt volna vegig, ha a szezon elejen több bizalmat kap Sannino. Hogy marad-e Sannino vagy valaki mas erkezik a helyere, az meg a jövö zeneje. Mindenesetre aki bevallalja, hogy Palermoban edzö legyen Zamparini regnalasa alatt, annak vagy mazochistanak kell lenni vagy muszaj, hogy szeresse a kemeny kihivasokat.
Van egy dolog, ami engem nagyon nem hagy nyugodni. Kepes vagyok meglehetösen gyakran gondolatban parhuzamot vonni a Napoli es a Palermo csapata között. Mar csak azert is, mert Zamparini illetve a Napoli tulajdonosa/elnöke, Aurelio De Laurentiis orszagos baratok. Elmondom, mire gondolok, de elöször nezzük meg közelebbröl a ket uriembert.
Zamparini 72 eves, friuli szarmazasu üzletember. Elsösorban kereskedelemmel foglalkozik.
De Laurentiis 64 eves romai születesü filmmagnas, rendezö.
A közös bennük, hogy anyagilag mindketten meglehetösen stabil a helyzetük, illetve mindketten hiresek vehemens termeszetükröl. Tökeletesen passzolnak egymashoz.
DeLaurentiis
A Palermot Maurizio Zamparini 2002-ben vette meg, es 2004-ben jutott fel a Serie A-ba a csapat. Ugyanebben az evben a Napoli focicsapata csödöt jelentett, De Laurentiis alapitotta ujra a klubot Napoli Soccer neven, a küzdelmeket pedig a Serie C1ben kezdhette/folytathatta a csapat. Miközben mi mar a Serie A-ban voltunk… 1 szezon utan feljutottak a B-be, majd ujabb ugrassal 2006 nyarara mar az elsöosztalyban talaltak magukat. Azota mindket csapat a Serie A-ban vitezkedett eddig a pontig, összesen 6 idenyben került sorra oda-visszavago a 2 csapat között. Tehat a Napoli 2 evvel kesöbb került az elsöosztalyba, mint mi, ez alatt a 6 szezon alatt megis köröket vertek rank a campaniaiak. Eleg, hogy megnezzük a jelenlegi helyzetet. Ök a 2. helyen vegeztek a tabellan egyböl a Juventus mögött, megelözve az olyan csapatokat, mint a Milan, az Inter vagy a Roma. Jövöre selejtezö nelkül kerülnek be a BL-csoportkörebe. Ezzel szemben mi mit tudunk felmutatni? Bukdacsolast, szenvedest, kinlodast, görcsölest majd a vegen kiesest a Serie A-bol. Jobbak a feltetelek talan Napolyban? Nem. Lelkesebbek a szurkolok? Nem. A Napolinal tudatos csapatepites folyik, nalunk teljes a kaosz. Eleg, ha ranezünk a ket csapat edzöinek listajara. A 2006-os feljutasa ota a Napolinal összesen 3szor volt edzövaltas (a napokban törtenö Mazzarri-Benitez cseret is beleszamolva). Ugyanezen idö alatt Palermoban 19szer volt csere. Megdöbbentö. A Napoli csapatanak gerince mar evek ota együtt jatszik, nalunk Miccoli maradt egyedül. Hogy De Laurentiis ennyivel job elnök lenne, ennyivel tehetsegesebb lenne, mint Zamparini? Nem hiszem. Egyszerüen csak jo szakemberekkel vette körül magat, akiket hagy nyugodtan dolgozni. Ennyi.
Levonva a következtetest a fenti sorokbol; Zamparini igazan peldat vehetne a cimborajarol, De Laurentiisröl.