Megindulni sem könnyű

gatta_palermo (1)Szombaton este elkezdődik a Serie B: az első lépcsőfok megtétele sem ígérkezik könnyebbnek, mint felkapaszkodni a későbbiekre. A gyors kupabúcsú sebeit már be kell kötözzük, és innentől csakis egyetlen célra koncentrálhatunk. Negyven két meccs, amelyből talán több bukás engedélyezett – ugyanakkor a tempó is inkább lesz feszített, mint sem pihentető. Gattusónak ezúttal idegenben kell felpörgetnie a csapatot ; az esetleges kudarc pedig könnyen komolyabb dolgokat indíthat el. Hajtás után jön az első másodosztályú beharangozó.

(írta: Rosanero)

Gyorsan lefutjuk az „új év – új remények” kört: mert gyakorlatilag nekünk itt minden új lesz. Kilenc, pontosabban nyolc gyönyörű és egy pocsék év után újra a másodosztályban találjuk magunkat, ahol bizony szinte minden odavágó egy kicsit olyan lesz, mintha egy középkorú pasiként leszólítanánk a tizenéves csajszikat: a többi faszi minket tart esélyesnek a nagyobb dolgokra, de mi azért belül izgulunk kicsit, még ha tudjuk is, hogy jók lehetünk. Kegyetlen év vár ránk: az esélyesség, valamint a vezetőség és a szurkolók elvárása térdig rogyaszthatja a társaságot. Ha kicsit gonoszak szeretnénk lenni sajátjainkkal, akkor csak annyit mondunk: ezt saját maguknak köszönhetik… Persze tisztában vagyunk vele, hogy ebben a keretben már jócskán akad olyan is, akinek semmi köze az elmúlt szezonhoz, azonban ha egy sorral feljebb lépünk, a vezetőségben olyan nagy tűzirtás nem történt…

Giorgio-Perinetti

Perinettit például idén sem ússzuk meg…

Nem szeretnénk tovább károgni, ez van, ezzel kell kiharcolnunk a feljutást. Mert ezzel vágunk neki idén a bajnokságnak. Más eredmény biztos, hogy csalódás lenne, még egy másodosztályú év könnyen a hosszú szezonokon át tartó posványt eredményezheti. Ennek érdekében ismét egy egész jó mercatót hoztunk össze(aminek egyébként még nincs vége, szóval ha nem lepődnénk meg, ha valaki még beesne másodikáig) , Lafferty, Daprelá, Di Gennaro vagy éppen Bolzoni a Serie B-re nagyon is jó nevek – itt jön közbe ismét egy régi probléma. Elég lesz-e Gattuso erre a feladatra? Hasonlóan „bő” kerettel dolgozhatott Sannino is például, ám neki mégis mennie kellett. Álláspontom nem változott a kupabúcsú után sem: amennyiben hagyják dolgozni, és bíznak benne, valamint végre megtalálja Zamparini a türelem szót a szótárban, akkor nem választottunk rosszul.Nyilván kockázatos döntés: de nagyon kevés jelölt lett volna, akivel a „tutira” megyünk. Sokszor elmondtuk: egyértelmű, hogy nem a földkerekség krémje focizik Palermóban, de az előző társaság sem volt feltétlenül kiesésre hivatott. A problémák fejben voltak, ha ezt rendbe tudja rakni Gattuso, már hatalmas köszönettel fog tartozni neki egész Palermo.

modena-calcioAz első körben az a Modena lesz az ellenfél, aki tavaly a 8. helyen végzett. Az Il Nostro Calcio szezonfelvezetőjében a Griffek magyarországi helytartója, Rober7 így jellemezte őket:
„A harmadik legtöbb részvétellel büszkélkedhet ebben a ligában, s az elmúlt szezonban már meghatározó csapattá lépett elő, csupán 7 ponttal maradtak le a rájátszástól. Walter Novellino az egykori Milan középpályás 2013. március 20.-án lett kinevezve a vezetőedzői pozícióba Dario Marcolint váltva. Az érkezése után, mindössze csak 3-szor találtak legyőzőre, naná, hogy maradt… A gépezete csúcsán egy bizonyos Matteo Ardemagni szerepelt, aki 23 góljával az egyik legjobb támadója volt a Serie-B-nek, ám ő Atalanta játékos, s vissza is hívták a kiemelkedő szezonja miatt. A csatársorban Babacar hintheti a találatokat továbbá, aki még mikor 17 évesen bemutatkozott a Fiorentinában sokkal többre volt hivatott, bár még most sem öreg, viszont a tavalyi Padovas története pocsék volt. Szintén meghatározónak számított az a Lazarevic is, aki tavaly kifejezetten húzóember volt, talán ezért is kapott helyet a Serie-A-ba. A Chievo játékosa lett. Ha nem sikerül a hátralévő időben húzóembert beszerezniük  a középpályára, akkor max. csak egy jó középcsapatnak érhetnek oda.”

Ardemagni hiányát biztosan meg fogják érezni: ráadásul a csatároknál nem áll éppen „vastagon” a Modena: két 20 évesen kívül (igaz, Babacar-t több klub is szívesen látná, egész ígéretes a srác) mindössze Francesco Stanco van a keretben, aki tavaly 30 meccsen 4 gólt szorgoskodott össze. A legismertebb név a középpályás Surraco, valamint a két kölcsönjátékos (Babacar is kölcsönben van a klubnál), a szintén a Fiorentinától lepasszolt Salifu, (a keret legértékesebb játékosa a transfermarkt szerint), valamint a kapus Pinsoglio nevét remélhetőleg nem kell egy közeli hozzátartozójával emlegetnünk, minél sűrűbben.

Egyébként nem volt egy bevehetetlen erőd a modenai tavaly, 5 vereség is becsúszott a szezon alatt, a távozók pedig komoly veszteséget jelenthetnek a csapatnak – mindettől függetlenül a legfontosabb, hogy ne vereséggel kezdjünk. Nem megoldhatatlan. Gattuso keretéből egyébként kimaradt Embalo és Malele, akik a Primavera csapatban fognak ezen a hétvégén játszani, a legnagyobb hiányzónk pedig Barreto,aki sérülés miatt nem játszhat majd Modenában.

Keret:
PORTIERI: Fulignati, Sorrentino, Ujkani.
DIFENSORI: Andelkovic, Daprelà, Morganella, Munoz, Pisano, Terzi.
CENTROCAMPISTI: Bacinovic, Bolzoni, Di Gennaro, Lores, Ngoyi, Sanseverino, Stevanovic, Troianiello.
ATTACCANTI: Dybala, Hernandez, Lafferty.

A meccs 20:30-kor kezdődik, streameket pedig ITT és ITT találhattok (reményeink szerint), de a Facebook oldalunkon is igyekszünk megosztani minden használható műsort.