Lehet, hogy van csapatunk?

Spezia-PalermoA Padova és a Cesena két vállra fektetése után, pénteken (kezdés 21 óra) Spezia-ban vár bajnoki fellépés Rino Gattuso fiaira, ahol jó lenne újabb három ponttal gazdagodni. Négy forduló elteltével már szívesebben nézünk a tabellára, sőt elmondhatjuk, hogy a csapat is kezd formálódni, van hajtás, van játék, és ami ennél is fontosabb, az elmúlt két hétben már eredményesen is játszottak a fiúk. Hátradőlésre és lazításra viszont ezután sem számíthatunk, már csak azért sem, mert péntek este Spezia-ban, kedden pedig Bariban vár ránk nemes feladat, és az eddigi B-ligás tapasztalatainkból megállapíthatjuk, hogy egyik kirándulás sem ígérkezik majd sétagaloppnak. Hajtás után következzen a Spezia-Palermo bajnoki mérkőzés beharangozója, immáron új szerzőnk, palermo88 tollából!

Még mielőtt rátérnék a péntek esti mérkőzés felvezetésére, engedjétek meg, hogy egy rövid bemutatkozással kezdjek, ugyanis kicsit úgy érzem magam, mint egy alacsonyabb osztályból igazolt labdarúgó, akit még nagyon ismernek. A blog olvasói között talán nem tűnik ismeretlennek a nevem, ugyanis az elmúlt hónapokban többször is kommentáltam Rosanero és Monyox színvonalas írásait, akiknek ezúton is köszönöm szépen ezt a lehetőséget. Mostantól kezdve Velük együtt, én is azért dolgozom majd, hogy minél tartalmasabb és érdekesebb legyen ez az oldal. Rólam egyébként annyit érdemes tudni, hogy még a Francesco Guidolin által irányított 2004-2005-ös Palermoba szerettem bele (amelyben akkor olyan futballisták játszottak, mint Guardalben, Zaccardo, Barone, Grosso vagy Luca Toni), és ez a „szerelem” azóta is igencsak fontos szerepet játszik az életemben. A rövid kitérő után pedig (tényleg nem szeretnék senkit sem továbbuntatni) következzen életem első meccsbeharangozója.

„Döntő jelentőségű lesz a Spezia és a Bari elleni idegenbeli meccs, amelyektől meggyőző teljesítményt, győztes eredményt és egyértelmű fejlődést várok. A következő két meccsnek nagy jelentősége van, amelyekből profitálnunk kell, és előre kell lépnünk…”
Ezeket a szavakat Maurizio Zamparini fogalmazta meg a Spezia és a Bari elleni meccsel kapcsolatban, és bizony szeretett elnökünk szavaiból is érezhetjük, hogy rendkívül fontos napok előtt áll a csapat. Azok után, hogy a legutóbbi fordulóban sikerült megfordítani és megnyerni a mérkőzést a Cesena ellen, talán nyugodtabb hangulatban készülhettünk az elmúlt napokban. Valószínűleg a lelkeknek is jót tett az első hazai győzelem (és zsinórban a második siker) megszerzése, az pedig csak továbbnöveli a siker értékét, hogy hátrányból sikerült fordítani, ami talán már annak a jele, hogy mentálisan is sokat erősödött a társaság. Erre pedig nagy szükségünk lenne a jövőben is, ugyanis az erőltetett menet keményebb része, még csak most következik. A következő öt nap leforgása alatt például, kétszer is idegenbe játszunk majd.Elsőként, a Spezia otthonába utazunk, ahol nagyon fontos lenne megszerezni a harmadik győzelmünket is. Már csak azért is, mert egy esetleges botlás után, rossz előjelekkel, és nem valami jó hangulatban mehetnénk a Bari elleni háromesélyes rangadóra, ami szintén nem ígérkezik könnyű kirándulásnak. Erre viszont jelen pillanatban ne is gondoljunk, ugyanis az elmúlt hetekben Gattuso és csapata bizonyította, hogy sokra hivatott ez a társaság.

Ha úgy játszunk, mint Padovában, vagy a Cesena ellen a második félidőben, akkor véleményem szerint nem lehet gond az újabb győzelem megszerzése Spezia-ban.Jó hír, hogy nincs komoly hiányzó, így Gattuso elvileg a lehető legerősebb kerettel utazhatott el a péntek esti találkozóra. Nem tudom, hogy Rino tervez-e változtatást a legutóbbi kezdőcsapathoz képest, az viszont meglepne, ha Kyle Lafferty nem kezdene. Az észak-ír fiú nagyon pozitív benyomást tett a hozzáállásával a szurkolókra, azt pedig őszintén reméljük, hogy sok örömet okoz majd még nekünk. Mindenesetre Abel Hernandeznek és Paulo Dybalanak is csipkednie kell magát, ha folyamatosan kezdőként szeretnének játszani, ugyanis nemcsak Lafferty, hanem egy másik új fiú is bevetésre kész. A Spezia ellen készülő keretbe bekerült Andrea Belotti is, akit az átigazolási időszak utolsó napján sikerült leigazolnunk, így akár ő is bemutatkozhat rózsaszín-feketék csatársorában. A középpályánk Edgar Barreto múlt heti visszatérésével, és Alen Stevanonvic eddigi nagyszerű produkciójával talán rendben lesz, a védelem viszont jó lenne, ha nem hozna össze több, burleszk-filmbe illő gólt. Fabio Daprela és Sinisa Andelkovicmindenesetre szerintem jobb megoldás lenne Sorrentino (apropó: kapusunknak a héten született meg Viola nevű kisfia) előtt, mint Munoz és Morganella, ám összességében nem azzal kell foglalkoznunk, hogy ki fog játszani és, hogy ki nem, hanem azzal, hogy győztesen hagyjuk el a pályát pénteken.

A jelenleg 16. helyen álló Spezia négy pontot gyűjtve, jól kezdte a bajnokságot, ám az utolsó két mérkőzésüket egyaránt elveszítették. Igaz, csalóka a két vereség, ugyanis a 3. fordulóban a Carpitól úgy kaptak ki hazai pályán, hogy két játékosukat is kiállították, a 4. körben pedig mindössze egy vitatható 11-essel maradtak alul Crotone-ban. A Carpi ellen kiállított Andrea Catellani (csatár), aki eltiltás miatt még ellenünk is hiányozni fog, hangot is adott a játékvezetéssel kapcsolatos elégedetlenségének a klub hivatalos honlapján:„Az utolsó két mérkőzésen nem kedveltek minket… A Carpi ellen egy tizenegyestől, a Crotone ellen pedig egy teljesen szabályos góltól fosztottak meg minket. Ezek a szituációk alapjában változtatták meg a mérkőzések kimenetelét, és akkor most valószínűleg nem arról beszélgetnénk, hogy 4 pontunk van. A Palermo ellen szeretnénk győzni, ám tudjuk, hogy erősebbek nálunk, de arról is meg vagyok győződve, hogy senki ellen sem játszunk majd alárendelt szerepet.

A Spezia 16. helye tehát ne tévesszen meg senkit sem, ráadásul az otthonukban sohasem könnyű győzni, amit a tavalyi teljesítményük is alátámaszt: a 2012-2013-as szezonban a 12 győzelmükből 9-et hazai pályán arattak, és talán ennek is köszönhették a biztos bennmaradást jelentő 13. helyet az elmúlt bajnoki szezonban. Ettől függetlenül számunkra csakis a győzelem lehet az elfogadható eredmény a pénteken 21 órától kezdődő találkozón, amelyről streameket a facebook oldalunkon találhattok.

Arra pedig, hogy valóban döntő jelentőségű lesz-e a következő két meccs, az előttünk álló pár napban választ fogunk kapni.