Mivel a Serie B-ben jelenleg szünet van, úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk az alkalmat és nosztalgiázunk egy kicsit, mert nosztalgiázni jó dolog! Főleg akkor, ha valami nagyon különlegesre emlékezik az ember. Márpedig kedvenc klubunk 2003-04-es szezonja igencsak különleges és emlékezetes volt. És gondolom, azt mondanunk sem kell, hogy miért? Igen, egy Palermo-szurkolónak bizonyára kedves évadot jelöl ez a bizonyos 10 évvel ezelőtti idény, hiszen ha valaki nem tudná, akkor annak eláruljuk: ekkor nyertük meg utoljára a Serie B küzdelmeit, és erre a mai napig nagyon szívesen emlékezünk vissza. Idén pedig, 10 év elteltével valami hasonlóra készülünk, éppen ezért szeretnénk ezt az írást Palermo utolsó Aranycsapatának szentelni, mert úgy véljük, a nehéznek ígérkező tavaszi szezon előtt, nem árt, ha tanulunk és erőt merítünk a múltból. A most következő posztban amellett, hogy visszatekintünk a 2003-2004-es csapat csúcsra jutására, megpróbáljuk bemutatni azt is, hogy milyen hasonlóságok voltak az akkori és a jelenlegi bajnokság között.

Amikor tavaly nyáron elbúcsúztunk a Serie A-tól, már tudtuk: kegyetlenül nehéz szezon vár ránk a Serie B 2013-14-es idényében, mert egy éven belül visszajutni a legmagasabb osztályba, nem egyszerű feladat. Olaszországban meg különösen nem az. Abban viszont joggal reménykedtünk, reménykedünk – pláne a téli első hely után – hogy ezúttal nem kell majd több mint 30 évet várnunk arra, hogy újra A ligás csapatunk legyen. Merthogy tíz évvel ezelőtt kellett. Igen, a 2004-05-es bajnokságot megelőzően az 1972-73-as bajnokságban szerepelt utoljára a legmagasabb osztályban a rózsaszín-fekete együttes, így tehát szurkolóink közel három évtizeden keresztül maximum csak Coppa Italia meccseken élvezhették a Juventus, a Milan vagy az Inter elleni párharcokat, bajnokin viszont nem. Mit mondjunk, ínséges idők voltak, és többször nem szeretnénk ilyet átélni. 2003-2004-ben viszont olyan dolog történt a klubbal, ami örökre beírta magát a szicíliai emberek, szurkolók emlékezetébe. A Palermo csúcsra ért a B-ligában, és hosszú, de még milyen hosszú idő után újra feljutott az A-osztályba. Mostani történetünk azonban mégsem itt kezdődik, hanem egy szezonnal visszább.

Merthogy a 2002-03-as szezonban már sikerülhetett volna a feljutás, ám az utolsó fordulóban elhasaltunk Lecce-ben (kaptunk egy csúnya 3-0-t, pedig a másik két eredmény is jól alakult számunkra: Livorno-Ancona 1-1 és Ascoli-Triestina 2-2…), így pedig csak a 6. helyen végeztünk, és lecsúsztunk a feljutást érő első 4 hely valamelyikéről. Pedig ha nyerünk ezen a bizonyos ki-ki meccsen, akkor 61 ponttal a Lecce-t magunk mögé utasítva zártunk volna a 4. pozícióban, és készülhettünk volna az A-ligára. Ehelyett viszont a Siena, a Sampdoria, a Lecce és az Ancona vághatott neki a Serie A-nak, nekünk pedig, ismét maradt a B liga. Utólag már nem bánjuk. Mert ez a bizonyos következő idény, vagyis a 2003-04-es csodálatosra, vagy mondjuk úgy, „aranyosra” sikeredett. Gyorsan tegyük hozzá, ez sem volt egyszerű történet, de bajnokságot nyerni sosem könnyű! Tudjuk, ahhoz, hogy bajnok legyen egy csapat sok mindennek össze kell jönnie, és szükség van a szerencse-faktorra is. A legfőbb összetevő viszont az, hogy a szándék meg legyen a klubnál, márpedig 10 évvel ezelőtt nálunk meg volt.

(Zamparini (balról) Baldini-t (jobbról) nevezte ki vezetőedzőnek 2003 nyarán)

Elnökünk, Maurizio Zamparini – aki egyébként 2002-ben vásárolta meg a klubot – már a Lecce elleni vereséget követően kijelentette, hogy a következő szezonban egyértelműen a feljutás lesz a cél, ehhez pedig meg is tette a szükséges lépéseket. 2003 nyarán Silvio Baldini személyében új edzőt nevezett ki a klub élére, mellette pedig az átigazolási piacon is aktívak voltak a rosaneri-k. Számos labdarúgó érkezett az A-ligás álmokat szövögető csapathoz, többek között ekkor került Palermo-ba Luca Toni (a lenti képen), Eugenio Corini, Simone Pepe, Andrea Gasbarroni, Christian Terlizzi és Salvatore Masiello is, rajtuk kívül pedig visszatért a klubnál már jól ismert Gaetano Vasari is.

Továbbá a keret tagja maradt az az Antonio Asta is, aki a Lecce elleni zárófordulóban olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy többet már nem is futballozott. A sérülése ellenére a 2003-04-es szezonban végig a csapat mellett volt, (bár egy percet sem játszott) mert ennyi mindenféleképpen járt neki. Aki nem tudná, Asta az egyik legjobb játékosa volt a Palermo-nak 2002-03-as idényben, így nem lett volna fair a klub részéről, ha a sérülése miatt tesszük szabadlistára. (Az már más kérdés, hogy Asta már soha többet nem tudott pályára lépni, és 2004-ben be is jelentette a visszavonulását.)

A bajnokság előtt történt még egy fontos változás, amit érdemes megemlíteni: a 2003-04-es szezon volt az utolsó, amelyben 18 csapat szerepelt a legmagasabb osztályban, így tudvalevő volt, hogy a B liga akkori idényében már nem négy, hanem öt csapat jut majd fel automatikusan, a 6. hely pedig osztályozót ér majd. Ennek tükrében kezdődhetett el 2003 szeptemberében a bajnokság, ami mégsem az eredeti tervek szerint indult. Az első két forduló ugyanis elmaradt, és összesen csak két mérkőzést játszottak le belőle, amelyeken mi nem voltunk érintettek. Így aztán az újjáalakult Palermo debütálására szeptember 11-éig kellett várni, ekkor pedig, az egyik mostani ellenlábasunkhoz, az Avellino-hoz utaztunk. A kezdés pedig úgy sikerült, mint az idei bajnokságban, mert ezt a szezont is döntetlennel kezdtük, akárcsak az ideit. Igaz, annyi volt a különbség, hogy akkor 0-0-val nyitottunk, míg idén, 1-1-t játszottunk a modenai nyitókörben. Ez az első nagy hasonlóság a két szezon között, amelyet egyértelműen tekintsünk jó előjelnek. Térjünk azonban vissza a 2003-as meneteléshez. Baldini csapatának nem sok ideje volt keseregni az első meccs miatt, mert három nappal később már jött is a hazai debütálás. Ez pedig jól is sült el, mert a Cagliari-t, Corini 53. percben lőtt 11-es góljával, 1-0 arányban győztük le, és mint később kiderült, ez a siker nagyon sokat ért, ugyanis a legnagyobb riválisunkat sikerült legyőzni. 

Jegyzőkönyv:

Palermo	Cagliari
1	0
Palermo: Berti-Atzori, Conteh, Ferri, Terlizzi-Corini, Di Donato (Codrea 65’), Mutarelli Zauli (Gasbarroni 23’)-Brienza (Vasari 69’), Toni	Cagliari: Pantanelli-Festa, Loria, Macellari, Modesto-Capone (Langella 74’), Conti, Del Nevo (Brambilla 59’)-Esposito (Cammarata 85’), Suazo, Zola.
Edző: Silvio Baldini	Edző: Giampiero Ventura.
Gól: 1-0 Corini 53’ (11-esből)

Szeptember 20-án pedig újabb hazai találkozót játszottunk. Az ellenfél a Ternana volt, akiket szintén sikerült két vállra fektetni. Ezúttal 2-1-re győztünk, a góljainkat pedig Brienza (14’) és Mutarelli (83’) szerezték, amire Kharja (92’) csak a hajrában tudott válaszolni. Három meccs alatt hét pontot gyűjtöttünk tehát, ami egyáltalán nem nevezhető rossz kezdésnek. Három nap elteltével pedig következett az újabb forduló, ugyanis az eredetileg első fordulónak tervezett meccseket, szeptember 23-án pótolták be a csapatok. Corini-ék ekkor a Salernitana vendégei voltak, ahol majdnem el is szenvedtük az első vereségünket, de Gasbarroni végül, az utolsó utáni pillanatban (a 94. percben) fontos pontot mentett. 1-1 lett a végeredmény, a tabella pedig így nézett ki 4 mérkőzést követően (volt olyan csapat, aki már 5 meccset játszott le):

 

Négy kör után tehát ott álltunk a 7. helyen, de amint az látható, rendkívül szoros volt a tabella már ekkor is, így minden pontnak óriási jelentősége volt. Bár Salernitana-ban még megúsztuk a vereséget, 4 nappal később viszont már nem. Csapatunk Torino-ban 2-1-re kikapott és elszenvedte az első vereségét a 2003-04-es idényben.  A gólunkat egyébként Corini szerezte 11-esből, de ez már csak a szépítésre volt elegendő. Rangadót veszített tehát a csapat, ám ha valaki ekkor azt mondja, hogy 2003-ban ez volt az utolsó vereségünk bajnoki mérkőzésen, valószínűleg nem hittük volna. Pedig mint később kiderült, innentől kezdve Baldini fiai egy hihetetlen menetelésbe kezdtek, és nem is találtak legyőzőre. A torinói kisiklást követően, október 4-én, a Pescara elleni hazai mérkőzésen, a javítás reményében léptünk pályára. A győzelem csak nagy nehézségek árán jött össze, ugyanis Pepe a 85. percben lőtte a mindent eldöntő gólt, amivel 2-1 arányban győztük le a Pescara-t. A következő mérkőzésre megint csak pár napot kellett várni, mert ismét hétközben pótolták a csapatok a második fordulóból elmaradt mérkőzéseket. A mieink ekkor a Piaceznza csapatát fogadták, akik ellen ismét csak győzni szerettek volna. Sokáig úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog, ám a 90. percben mégis elúszott a három pont, és végül csak egy lett belőle. Toni 64. percben lőtt góljára Beghetto az utolsó minutumban válaszolt, így aztán pontosztozkodás lett a vége. A hazai pályán elhullajtott pontokat Como-ból kellett volna visszahozni, ami össze is jött. Corini az 57. percben büntetőből volt eredményes, ami elegendő volt a győzelemhez. A 8. forduló után már érdemesebb volt a tabellára is ránézni, mert ekkor már minden csapat azonos meccsszámmal állt. A mieink pedig szépen tapadtak az élmezőnyre, és 15 ponttal a 4. helyen álltak.

Az október vége pedig mondhatni, parádésra sikeredett, mert a Fiorentina-t (2-0) hazai pályán, az Ascoli-t (1-2) pedig idegenben sikerült két vállra fektetni, közben pedig Velencében (1-1, Toni a 94. percben egyenlített) is kicsikartunk egy pontot. Mindeközben persze az élen állók sem tévesztettek lépést, és továbbra is az Atalanta volt az első, a Ternana a második, mi pedig a harmadik helyre kapaszkodtunk fel, továbbra is három pontra a listavezetőtől. És ezt a három egységnyi különbséget könnyen el is tüntethettük volna, ugyanis november 2-án az Atalanta látogatott a Renzo Barbera Stadionban. A B liga egyik legnagyobb őszi rangadóján azonban nem született gól, így nem tudtunk közelebb kerülni a bergamóiakhoz. 

Jegyzőkönyv:

Palermo	Atalanta
0	0
Palermo: Berti-Accardi (Masiello 59’), Atzori, Conteh, Ferri-Corini, Di Donato, Mutarelli-Brienza (Zauli 46’), Gasbarroni (Vasari 67’), Toni.	Atalanta: Taibi-Bellini, Gonnella, Innocenti, Lorenzi, Zenoni-Bernardini (Mingazzini 76’), Marcolini, Pinardi (Montolivo 84’)-Gautieri, Pazzini (Budan 71’).
Edző: Silvio Baldini	Edző: Andrea Mandorlini

 A folytatás pedig ezután sem volt könnyű. Rangadót rangadó követett. November 9-én, az ősi riválisunk, a Catania vendégei voltunk, ahol kétgólos különbséggel, 2-0-ra nyertünk. És, ha már párhuzamok: emlékezzünk csak az idei bajnokságra! Pontosan 2013. november 9-én fogadtuk a másik szicíliai csapatot, a Trapani-t, akiket 3-0-ra intéztünk el. 10 évvel ezelőtt szintén megnyertük a szicíliai derbit, és rendkívül értékes három pontot szereztünk. A góljainkat egyébként Corini (7’, 11-esből) és Zauli (65’) szerezték.

(Eugenio Corini a Catania elleni szicíliai derbin is beköszönt)

És mivel az Atalanta leikszelt Acoli-ban, egy pontra megközelítettük (a Ternana-val együtt) az éllovast. Így aztán, ha a következő fordulóban megnyerjük a Napoli elleni déli rangadót, akkor kedvező esetben még az élre is állhattunk volna. A feltétel első része teljesült is, ugyanis nemhogy megvertük, hanem szó szerint kiütöttük a Napoli-t (4-0, gólok: Toni 2, Ferri, Zauli), a második rész viszont nem valósult meg, mert az Atalanta 2-1-re legyőzte a Como-t. Az első hely tehát nem jött össze, a második viszont igen, mert a Ternana otthon remizett az Ascoli-val, így aztán egy helyet ismét csak előreléptünk. A következő 1 hétben ismét 3 bajnokit is játszottunk, amelyeken végül 5 pontot gyűjtöttünk. Treviso-ban és Genoa-ban is 1-1-re végeztünk, a hétközi meccsen viszont a Hellas Verona-t, Toni mesterhármasának köszönhetően 3-1-re legyőztük, és ezzel pár napig az élre is álltunk. A genovai döntetlent követően viszont visszaállt a tabella, mert a listavezető Atalanta is hasonlóan teljesített ezekben a napokban. November végén, 17 mérkőzést követően így festett a tabella:

És íme az újabb hasonlóság! Hogy is zártunk tavaly novemberben? Igen, pontosan egy ponttal voltunk lemaradva az Empoli mögött, és így kezdhettük el a decembert. Jó 10 évvel ezelőtt, Baldini-ék is így vághattak neki a 2003-as év utolsó hónapjának, amelyet az Albinoleffe (2-1) legyőzésével kezdtünk. A két gólunkat Toni és Di Donato szerezték, és mint később kiderült, több gólt már nem is lőttünk abban az évben. Igaz nem is kaptunk, mert a Vicenza-val és a Messina-val is 0-0-ra végeztünk. Szerencsére a bergamói együttes nem nagyon tudta kihasználni a két botlásunkat, és a téli szünetben továbbra is csak egy ponttal jártak előttünk. 2003-ban így zárult a Serie B:

A bajnokság, olasz hagyományok szerint 2004. január 6-án folytatódott, ám csapatunk igencsak beragadt a rajtnál. Triestina-ban némileg meglepő módon 1-0-ra kikaptunk, ez pedig már előrevetített valamit. Bár január 11-én a Livorno ellen, hazai környezetben még sikerült a javítás (4-1, Toni és Zauli is duplázott), ezt követően két újabb váratlan zakóba szaladtunk bele: Bariban 2-1-re, a Salernitana-tól pedig hazai pályán 2-0-ra kaptunk ki, ami azt is jelentette, hogy a tabellán visszaestünk a harmadik helyre, és a listavezető Atalanta már 4 ponttal ment. Nyilvánvaló volt, hogy változtatnunk kellett! Zamparini pedig nem a türelméről híres, és azonnal menesztette is Silvio Baldini-t, akivel egyébként a viszonya is megromlott. A helyére pedig Francesco Guidolin-t (bevallom, én a mai napig őt tartom a Palermo valaha volt egyik legjobb, legfelkészültebb vezetőedzőjének, nem mellesleg még mindig az egyik legnagyobb kedvencem az olasz edzők közül!) nevezte ki új trénernek, és mint tudjuk, ez egy remek döntés volt (nem úgy, mint az utóbbi időszakban látható edzőváltások) Zampa bácsitól. Ez a váltás 2004. január 26-án következett be.

(Francesco Guidolin kezébe került az irányítás)

Érdemes megemlíteni, hogy ekkor már javában zajlott az átigazolási időszak is, amelyben megint csak aktívnak bizonyultunk: jól erősítettünk, mert ekkor érkezett Palermo-ba Fabio Grosso (Perugia) Giuseppe Biava (Albinoleffe, ellenünk egyébként gólt is lőtt a 2-1-es meccsen) a két Fillippini, Emanuel (Parma) és Antonio (Brescia) valamint Jeda (Vicenza) is. Mindezek mellett távozóink is voltak: Brienza-t és Codrea-t Perugia-ba, Vannucchi-t pedig Empoli-ba adtuk kölcsön.

(Fabio Grosso is 2004 januárjában került a csapathoz)

Francesco Guidolin bemutatkozására február 2-ig kellett várni, ekkor ugyanis a Palermo a Piacenza vendége volt. Az újonnan kinevezett Mester pedig, némileg át is alakította a csapatot, és Nastase, E. Fillipini, A. Fillipini és Jeda is a kezdőben találta magát. Bár a Piacenza az első félidőben megszerezte a vezetést, a másodikban Toni és Nastase góljával sikerült fordítani, ám a győzelem mégis elmaradt. A hazaiak a 89. percben kiegyenlítettek és fontos két ponttól fosztottak meg minket. Guidolin második palermói meccse is hasonlóan sikerült, mint az első: az Avellino elleni hazai találkozón Toni góljával sokáig vezettünk, de ezúttal sem nyertünk. A zöld-fehérek a 70. percben kiegyenlítettek és beállították a számunkra egyértelműen csalódást jelentő 1-1-es végeredményt. Francesco Guidolin tehát két döntetlennel mutatkozott be, ám a tabellán nem történt változás. Továbbra is a harmadik helyen tanyáztunk, sőt két pontra megközelítettük az Atalanta-t, akik ekkortájt a Velence-től és a Piacenza-tól is kikaptak, mindkétszer 1-0-ra. Időközben persze a tabella is szépen összesűrűsödött, amit mi sem mutat jobban, minthogy az első Atalanta és a hatodik Messina között mindössze 5 pont volt a differencia. Éppen ezért is volt óriási jelentősége a 27. fordulóban rendezett Cagliari-Palermo meccsnek, amelyen az 5. hazaiak fogadták a dobogó legalsó fokán álló szicíliaiakat. Guidolin első győzelme viszont továbbra is váratott magára! A szardíniai csapat 3-2-re vert meg minket úgy, hogy a 80. percben még 1-2-t mutatott az eredményjelző. Ezzel a vereséggel pedig a Cagliari is beelőzött minket és visszacsúsztunk a 4. helyre. Velünk együtt egyébként másik két csapatnak is 44 pontja volt, és 5 pontos távolságban voltunk az első helyezettől. Égetően fontos lett volna, hogy Ternana-ban 3 pontot szerezzünk, ez azonban ismét csak nem jött össze: Toni korai góljára válaszoltak a hazaiak, és maradt is az 1-1. Guidolin palermói pályafutása tehát rosszul indult, mert a megszerezhető 12 pontból összesen 3-at gyűjtött be. Kész csoda, hogy Zamparini ekkor még türelmesebb volt, mert ma, nem biztos, hogy tétlenül nézné az ilyesmit. 2004. február 29-én aztán csak megszületett az új Mister első sikere, feltételezzük a legjobbkor! Hazai környezetben, Gasbarroni és Jeda találatával 2-1-re győztük le a Torino-t és elindultunk felfelé. Újra a harmadik helyen találtuk magunkat, ám hogy mennyire szoros volt a bajnokság eleje, azt érdemes megnézni:

A Torino elleni siker pedig átlendítette a csapatot a holtponton. A Pescara-t (0-2) idegenben, a Como-t (2-1) pedig itthon sikerült legyőzni, a pár nap alatt begyűjtött 6 pont pedig a tabella élére repítette Toniékat. És bár a következő fordulóban kikaptunk Firenze-ben (2-1), továbbra is az első helyen tudtunk maradni, köszönhetően az Atalanta és a Cagliari botlásának is (mindketten 0-0-t játszottak). Ez pedig olyan erőt adott a fiúknak, hogy a következő négy meccsen szó szerint parádézott a csapat: a Venezia-t 4-0-ra, az Ascoli-t 1-0-ra, a Catania-t pedig 5-0-ra ütöttük ki, úgy hogy közben Bergamo-ban, az Atalanta (0-0) vendégeként sem kaptunk ki. A Catania legyőzése valóságos örömmámor és fordulópont volt, ezért érdemes is feleleveníteni a mérkőzés jegyzőkönyvét. 

Jegyzőkönyv:

Palermo	Catania
5	0
Palermo: Berti-Accardi, Biava (Vasari 86’), Conteh (Nastase 77’), Grosso-Corini, E. Fillippini, A. Fillippini, Mutarelli (Di Donato 77’)-Gasbarroni, Toni.	Catania: Concetti-Diliso, Giallombardo, Stendardo, Zoppetti-Behi, Fini (Montervino 65’), Grieco-Luis Oliveira, Mascara, Taldo (Sedivec 54’).
Edző: Francesco Guidolin.	Edző: Gabriele Matricciani.
Gól: 1-0 A. Fillippini (7’) 2-0 Biava (30’) 3-0 Toni (57’) 4-0 E. Fillippini (70’) 5-0 Toni (73’)

A szenzációs derbi-siker után, így festett a tabella eleje:

A Catania kiütése azonban talán túlságosan is jóllakottá tette Guidolin együttesét, mert a következő két bajnoki meccsen mindössze csak egy pontot kapartunk össze. A nápolyi 1-1 után, itthon érthetetlen módon 2-3-ra kikaptunk a Treviso-tól, az előnyünk pedig el is olvadt. 8 fordulóval a bajnokság befejezése előtt így nézett ki az olasz másodosztály állása:

Ahhoz, hogy megtartsuk az első helyünket, április 23-án mindenféleképpen győzni kellett Verona-ban. Ez végül összejött, ám igencsak megszenvedtünk érte: a Hellas már a 11. percben vezetést szerzett Adailton góljával, amit Toni duplájával fordítottunk meg, aki a 28. és 88. percben volt eredményes. A győzelem, valamint az Atalanta (0-0 Nápolyban) és a Messina (2-0-s vereség Firenze-ben) botlása pedig azt jelentette, hogy újra pontelőnnyel (szám szerint kettővel) vezetjük a bajnokságot. A következő fordulóban pedig Luca Toni ismét hozta magát, és továbbra is a hátán cipelte a csapatot. A Genoa elleni hazai mérkőzésen ismét duplázni tudott, a mieink pedig 3-1-re győztek. 

(Luca Toni a góljaival gyakorlatilag egymaga intézte el az ellenfeleket)

Az Albinoleffe otthonában elért 1-1-es döntetlen nem számított valami jó eredménynek, ám arra elég volt, hogy a 41. fordulót követően 1 ponttal még mindig az elsők legyünk. Egyébként a második ekkor már a Cagliari csapata volt, 71 ponttal. Öt nagyon nehéz mérkőzés várt még ránk. Május 15-én a Vicenza érkezett a Renzo Barbera Stadionba, akik üres kézzel is távoztak. Gasbarroni, Toni és Di Donato góljaival 3-0-ra győztünk és így továbbra is listavezetők maradtunk. Ezek után utaztunk a másik szicíliai riválisunkhoz, a Messina-hoz, akik a tabella harmadik helyét foglalták el, mindössze 3 pontra tőlünk, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nem szenvedhetünk vereséget a messinai szorosban. A mérkőzés igazi „olaszos” rangadó volt, ugyanis sokáig nem született gól a derbin. A 75. percben aztán Biava előnyhöz jutatta a mieinket, amire azonban Pampa 5 perccel később válaszolni tudott, és így alakult ki az 1-1-es végeredmény. 

Jegyzőkönyv:

Messina	Palermo
1	1
Messina: Storari-Aronica, Fusco, Rezaei, Zoro-Coppola, Giampa, Sullo (Gentile 81’), Mamede-Di Napoli (Zaniolo 83’), Pampa (Guzmán 89’).	Palermo: Berti-Accardi, Biava, Ferri, Grosso-Di Donato, A. Fillippini, Mutarelli, Pepe (Gasbarroni 73’), Evans Soligo (Zauli 87’)-Toni.
Edző: Bortolo Mutti.	Edző: Francesco Guidolin.
Gól: 1-1 Pampa 80’	Gól: 0-1 Biava 75’

És mivel a Cagliari 4-2 arányú vereséget szenvedett a kiesés ellen menekülő Genoa otthonában, még növeltük is az előnyüket. Érdemes tehát ismét ránézni a tabellára, amely 43 játéknapot követően így nézett ki:

Három forduló volt már csak hátra, amikor a Triestina érkezett Palermo-ba. A május 29-én rendezett mérkőzésen pedig 3-1-re győztünk, és ezzel már eldőlt, hogy minden további eredménytől függetlenül, 31 év után feljutottunk a Serie A-ba. A Triestina ellen egyébként Luca Toni szokás szerint megrúgta a maga két gólját, mellette pedig Emanuele Fillipini volt eredményes, aki a hajrában tette biztossá a győzelmet.

(A Triestina legyőzése után, már elkezdődött az ünneplés)

A hátralévő két fordulóra tehát már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e bajnokként feljutni az első osztályba, amire minden esélyünk meg volt, ám nagyon kellett figyelni. Mivel a 44. fordulóban a Livorno és a Cagliari is győzött, így továbbra is csak két pont volt az előnyünk, ami azt jelentette, hogy tilos vereséget szenvedni az utolsó két meccsen. Igen ám, csakhogy a 45. fordulóban pont a Livorno-hoz látogattunk, akiknek óriási lehetőségük volt arra, hogy az élre álljanak. Ehhez csak le kellett volna győzniük minket, ám szerencsére ez nem történt meg. A rangadó egy gyors gólváltással, amelyet a két gólzsák, Christian Lucarelli és Luca Toni jegyeztek, 1-1-es döntetlent hozott, és ezzel megőriztük az első helyünket.

Jegyzőkönyv:

Livorno	Palermo
1	1
Livorno: Mareggini-Cannarsa, Doga, Melara, Pfertzel (Balleri 57’), Vanigli-Passoni (Ciaramitaro 62’), Ruotolo (Grauso 76’), Vigiani-C. Lucarelli, Protti	Palermo: Santoni-Accardi, Biava, Ferri, Grosso-A. Fillippini (Nastase 71’), E. Fillippini, Mutarelli, Evans Soligo, Zauli (Jeda 66’)-Toni.
Edző: Walter Mazzari	Edző: Francesco Guidolin
Gól: 1-1 C. Lucarelli (71’)	Gól: 0-1 Toni (69’)

A Livorno pedig ezzel az ikszel gyakorlatilag elveszítette az esélyét a bajnoki cím megszerzésére. Nem úgy a Cagliari, akik a 45. játéknapon 2-1-es félidő után fordítani tudtak Avellino-ban, és végül 2-3-ra győztek, ezzel pedig pontszámban beértek minket, és az utolsó forduló előtt azonos pontmennyiséggel (80-80) a második helyen álltak. A rózsaszín-feketék gólkülönbsége viszont +33-as volt, ami 6-tal jobb volt a Cagliari-étől, így aztán a saját kezünkbe volt a sorsunk ahhoz, hogy feltegyük az i-re a pontot. Ehhez az utolsó játéknapon, már csak a Bari-t kellett legyőzni. A 2004. június 12-én rendezett mérkőzést pedig szerencsére nem is rontotta el Guidolin alakulata! Toni (31’) és Grosso (45’) góljaival már az első 45 perc után kétgólos előnyben voltunk, amelyet Vasari még a 89. percben megtoldott eggyel, ezzel pedig biztossá tette a győzelmet és a vele együtt járó bajnoki címet is! A Cagliari hiába győzte le 3-1-re a Fiorentina-t, a bajnokságot a Palermo nyerte, akik 1968 után ünnepelhettük újra Serie B-s bajnoki címet. A klub pedig 1973 után, ismét a legmagasabb osztályba lépett! Íme a Serie B 2003-04-es idényének a végeredménye:

Az ünneplés képei:

 Összességében, amint olvashattátok is, egy fantasztikus és kimondottan nehéz (46 bajnoki meccs egy idényben!) bajnokság volt a tíz évvel ezelőtti, amely telis-tele volt izgalmakkal és fordulatokkal! Francesco Guidolin és csapata viszont felejthetetlen szezont produkált, amire a mai napig nagyon szívesen emlékezünk vissza! Mondjuk, amint láthattuk, ezt a bajnoki címet sem adták olcsón, mert igencsak meg kellett izzadni minden egyes pontért, és néha még a szerencsére is szükségünk volt! A csapat erősségét viszont jól mutatta, hogy képes volt minden nehézségen felülemelkedni, és egyetlen kudarctól sem esett össze. Remek társaság volt, akiknek köszönettel tartozunk a 2003-2004-es bajnoki idényért! És hogy kikből állt ez a bizonyos Aranycsapat?

Kapusok: Gianluca Berti, Nicola Santoni, Paolo Comi

Védők: Paolo Cotroneo, Francesco Modesto, Gianluca Atzori, Christian Terlizzi, Pietro Accardi, Rocco D’Aiello, Fabio Grosso (1), Daniele Zito, Giuseppe Biava (3), Kewullay Conteh, Valentin Nastase (1), Michele Ferri (1)

Középpályások: Eugenio Corini (12), Gaetano Vasari (1), Daniele Di Donato (3), Lamberto Zauli (4), Salvatore Masiello, Paul Codrea, Massimo Mutarelli (2), Andrea Gasbarroni (6), Evans Soligo, Emanuele Fillippini (4), Antonio Fillippini (2), Ighli Vannucchi

Támadók: Luca Toni (30), Jeda (3), Simone Pepe (1), Antonio Asta, Franco Brienza (1), John Olufemi

Vezetőedző: Francesco Guidolin (a szezon első felében: Silvio Baldini)

(A nevek mögött zárójelben a lőtt gólok száma olvasható)

Ők nyertek tehát utoljára bajnokságot rózsaszín-fekete mezben, de lehet, hogy ez az állítás már csak pár hónapig lesz igaz. Idén ugyanis minden esélyünk meg van arra, hogy új aranyembereket avassunk! Persze ettől szívesen eltekintettünk volna, mert inkább játszanánk az A-ligába, de ha már így hozta az élet, akkor élni kell a lehetőséggel! Az élet pedig olykor produkál furcsaságokat. Mert a 10 évvel ezelőtti B ligás bajnoki címet, egy újabbal ünnepelhetjük meg idén, ha minden jól megy. Persze tudjuk, messze még a vége, de a bajnokság első felében, végül is minden úgy alakult, ahogy szerettük volna! Ott állunk az első helyen és már csak 21 forduló választ el minket attól, hogy májusban aranyeső hulljon Palermo-ra! És hogy miért lehetünk bizakodóak? Nos, csak azért, mert az élet néha produkál furcsaságokat. És az élet néha ismétli önmagát. Ha a két bajnokságot párhuzamba állítjuk, akkor láthatjuk, hogy rengeteg a hasonlóság a 10 évvel ezelőtti és a jelenleg futó között. Íme, egy csokornyi, amit kiragadtunk:

2003-04-es szezon	2013-14-es szezon
a bajnokság megkezdése előtt egyértelmű cél volt, hogy fel akarunk jutni, lehetőleg bajnokként	az A ligából való kiesés után csak egy célt fogalmaztak meg a vezetők: 1 éven belül vissza kell jutni, és lehetőleg bajnokként
a szezon előtt Silvio Baldini személyében új edző érkezett a csapathoz	a szezon előtt Gennaro Gattuso személyében új edző érkezett a csapathoz
a szezon előtt minőségi igazolások történtek	akárcsak 2013 nyarán
a bajnokságot egy idegenbeli döntetlennel kezdte a csapat (Avellino, 0-0)	a bajnokságot egy idegenbeli döntetlennel kezdte a csapat (Modena, 1-1)
az első bajnoki vereséget hamar elszenvedte a csapat: az 5. fordulóban Torino-ban kaptunk ki 2-1-re	akárcsak az idei bajnokságban: az Empoli rögtön a második fordulóban legyőzött minket, és csakúgy, mint 10 éve, ezúttal is egy 2-1-es vereség jelentette az első zakót
2003. november 9-én szicíliai derbit nyert a csapat: Catania-Palermo 0-2	2013. november 9-én szintén szicíliai derbit nyert a csapat: Palermo-Trapani 3-0
2003. november közepén a Hellas Verona (3-1) legyőzése után 1 forduló erejéig az élre álltunk	2013. november közepén, a Reggina (0-2) idegenbeli legyőzését követően 1 forduló erejéig vezettük a B liga tabelláját
2003 decemberét a második helyről kezdhettük meg, egy pontos hátrányban az Atalanta mögött	2013 decemberét szintén a második helyről kezdhettük meg, szintén egy pontos hátrányban az Empoli mögött
2003-04-es szezon téli szünetében 20 meccs után 39 pontunk volt és feljutást érő helyen álltunk	2013-2014-es szezon téli szünetében 21 meccs után 40 pontunk van, és feljutást érő helyen állunk
a szezon során volt edzőváltás a csapatnál: Baldini-t Guidolin váltotta	mintahogy a mostani bajnokságban is meg volt már a váltás a kispadon: Gattuso-t Iachini váltotta

Most őszintén: ezek után el tudjátok képzelni, hogy ne nyerjük meg idén a bajnokságot? Mert ha az előző táblázatból indulunk ki, akkor azt kell, hogy mondjuk: eddig nagyon jó úton járunk a bajnoki cím felé! Csak még a tavasz is olyan legyen, mint amilyen tíz évvel ezelőtt volt!

(Idén rájuk vár a feladat, hogy aranyérmet nyerjenek)

(Giuseppe Iachini Francesco Guidolin nyomdokaiba léphet, ha megnyeri a bajnokságot)