Stagnálás

cesena-palermo2014-15Sikeresen átmentette a csapat az Empoli elleni „bomba” formát Cesenába is. A baráti kapcsolatok a két szurkolótábor között ide vagy oda, igazán nem ártott volna egy idegenbeli győzelem az elmúlt meccsek után. Ehhez képest egy olyan meccset sikerült a két csapatnak produkálnia, amivel vallatni lehetne…

Iachini mester karácsonyfa-alakzatban küldte a pályára fiait, a szezonban ezt már egyszer megjátszotta a Napoli ellen, úgy látszik, Gonzalez-függő ez a felállás, hiszen ha játszik a Costa ricai, akkor 3 védős/2 szélsős felállásban lép pályára a csapat, ha viszont Pipo nem játszik, akkor marad a karácsonyfa 4 védővel. Ma is ez volt, középen Andelkovic és Terzi, ugyanúgy, mint a Napoli ellen, a két szélen viszont nem Rispoli és Lazaar védekezett (előbbi eltiltás, utóbbi sérülés miatt nem állt a mester rendelkezésére), hanem Vitiello és Daprela. Egyébként a védelemmel illetve Sorrentinóval volt a legkevesebb probléma a meccsen. Ellentétben a középpályával, akik már megint teljesen elképzelés nélkül rohangáltak. Maximális riszpekt Jaki bácsinak, aki még idejében lekapta a totálisan fogalmatlan Jajalót, és beküldte a helyére Marescát, hogy fazont szabjon a Palermo játékának. Elől Dybala most meglehetősen halovány volt, mindent elmond a 0 db kapura tartó lövés. Vazquezen lehetett még érezni, hogy kapar a győzelemért, de ez sajnos nem volt elég, neki sem ez volt a legjobb meccse. Akit mindenképpen ki szeretnék emelni, az Vitiello, aki hihetetlenül hatékonyan helyettesíti Munozt, sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy magabiztosabban oldja meg a feladatát, mint az argentín. Persze néha kisebb hibák becsúsznak nála is, de úgy érzem, Vitiello egyre inkább bebiztosítja a helyét a kezdőben, és ez jól is van így!

126530-3

A meccs egészére inkább a grundfoci-jelleg volt a jellemző, ment a vagdalózás, rengeteg hibával körítve, a 0:0 és az 1:0 kapuralövés élethűen jelzi, hogy a nézők csak úgy kapkodták a fejüket a sok helyzet láttán…

126516-3

Nagyon remélem, hogy nem éppen az történik a csapatban, hogy 5 pont, és megvan a kitűzött cél, a bennmaradás, és csak a minimumot hajlandók kiadni magukból a fiúk. Ha mégis így van, az magasfokú tiszteletlenség, és hálátlanság a szurkolókkal szemben.

Mindenesetre egy hasonló, „magas” színvonalú produkcióval, 14-én este a Juventus ellen valami csúfos vége is lehet a dalnak…