Ez inkább tragikomédiára hasonlított…

CEByM3QUgAA5ZEF

Szombaton gól nélküli döntetlent játszottunk a Mapei Stadionban, a Sassuolo vendégeként. Az elért eredménnyel talán még nincs is semmi probléma, mert a Serie A-ban minden egyes idegenbeli pontot meg kell becsülni, ha viszont a hétvégén bemutatott játékunkat kell elemezni, akkor bizony már nehezen találunk pozitív jelzőket. Tudniillik, Iachini legényei rendkívül sok hibával, a kapura majdhogynem teljesen veszélytelenül, szó szerint kiábrándítóan futballoztak az amúgy szintén nagyon gyengén teljesítő Sassuolo ellen, így pedig joggal bosszankodhatunk a 0-0-ás iksz miatt.

Komikus jelenetekből nem volt hiány a Mapei Stadionban szombat este. Kezdjük azzal, hogy Iachini kezdő tizenegye már egyből mosolyra adott okot, hiszen az utóbbi hetek fásult játéka ellenére, ezúttal sem mert bátran „belenyúlni” a csapatba, és mindössze csak két olyan poszton változtatott, amelytől nem igazán lehetett változást várni. Mert attól, hogy kitette a kapuból Sorrentino-t, a védelemből meg Andelkovic-ot, a helyükön pedig Ujkani-nak és Terzi-nek szavazott bizalmat, nem feltétlenül lehetett minőségi javulást remélni. Hogy a hazaiak közül bárki meglepődött-e a palermói felállást és kezdőt látva, nem tudjuk, legfeljebb csak sejtjük…

Az újabb komikus jelenetet pedig már a pályán láthattuk, hiszen rögtön a kezdő sípszót követően Mato Jajalo (aki persze továbbra sem maradt ki a kezdőből…) egyből a felezővonalnál elpasszolta a labdát, amivel már előre jelezte: ezen az estén sem számíthatunk túl sok jóra a horváttól! Mentségére szóljon, hogy ezúttal nem ő volt az egyedüli, aki kilógott a csapatból, ugyanis a többiek sem csipkedték magukat! Vazquez folyamatosan „rátekeredett” a labdára, és képtelen volt időben továbbpasszolni, Lazaar és Rispoli beadásai rendre a kapu mögött landoltak (ha egyáltalán elmentek odáig), Rigoni csak kereste önmagát, a csapatkapitányi karszalagot viselő Dybala-t meg sokáig hallani sem lehetett a pályán. Szerencsére, a Sassuolo sem éppen a legjobb formájával rukkolt elő. A jó nevű Chibsah ugyan aktív volt, a többi zöld-feketében játszónak viszont, sokszor komoly gondot okozott egy-egy labdakezelés is – köztük az olasz válogatottban is egyre markánsabb szerephez jutó Zaza-nak is. A 15. percben a gyenge színvonal ellenére előnybe kerülhettek volna a mieink, mert az egyetlen futballozni akaró játékosunk, Ivaylo Chochev remekül fejelt a bal alsó felé, ezt azonban Consigli bravúrral kitornázta. Ez végre futballra emlékeztető jelenet volt, amiért a bolgár középpályásunk dicséretet érdemel. Igaz, vele az utóbbi hetekben sem volt semmi probléma!

chochev

(Ivaylo Chochev (18) Sassuolo-ban is igyekezett gólt szerezni)

A 21. percben, amikor már reménykedtünk benne, hogy emelkedni fog a meccs színvonala, folytatódott a komédia! A hazaiak támadója, Berardi látványosan feldobta magát Lazaar mellett (tényleg nem ért hozzá az égvilágon senki…), majd olyan hisztit vágott ki, amivel akár a színészi pályán is komoly karriert alakíthatott volna. De a két edző, Eusebio Di Francesco és Giuseppe Iachini is elmehetett volna előadónak valami-féle bábszínházba, hiszen annyit mutogattak, meg integettek a pályán levőknek, hogy azt követni is nehéz volt, nemhogy megérteni. Lehet, hogy a hosszú idő után újra kezdő Claudio Terzi-t is pont a mestere kézjelzései zavarták össze teljesen, mert a 28. percben ok nélkül, kidumált magának egy sárga lapot, majd nem sokkal később, saját csapattársát Jajalo-t fogta egy szögletnél, amivel nem feltétlenül segített a csapatán. Eközben védőtársa, az utóbbi hetekben állandóan lest reklamáló Roberto Vitiello négy nap leforgása alatt majdnem megszerezte a második bajnoki gólját is palermói mezben, ám hiába kapott jó labdát Dybala-tól, fölé fejelt, nem sokkal később meg ő is begyűjtött egy felesleges sárgát. Az első félidő ezekkel az eseményekkel együtt is majdnem unalomba fulladt, hiszen Chochev fejesét, meg egy-két erőtlen próbálkozást leszámítva, semmi komoly dolga nem akadt a két kapusnak – csupán a komédiába illő jelenetek szolgáltatták a legfőbb témát.

12117-3

Aki pedig azt hitte, hogy a második játékrészben már a futballé lesz a főszerep, az bizony nagyot tévedett! Iachini ugyanis, beállt a komikusok közé a végrehajtott cseréivel. Azt már mondani sem kell, hogy az első változtatást Belotti beállása jelentette, mint mindig, aki most is Chochev-et váltotta, csakúgy, mint szerdán. Nem sokkal később pedig jött a szokásos balhátvéd-csere is, hiszen Lazaar helyére beküldte Daprelá-t, akárcsak pár nappal ezelőtt a Torino ellen. Ha valaki megmondja, hogy miért kell minden meccsen, akármilyen állásnál, a bal szélső posztján változtatni, azt tényleg megjutalmazzuk, mert számunkra most már rejtély, hogy mit akar ezzel elérni a Mister…

lazaar sass

(Lazaar-nak ez a sorsa: szinte mindig lecserélik)

Ekkor már nagyobb összeggel fogadni mertünk volna arra, hogy a harmadik változtatás majd vagy a Jajalo-Bolzoni, vagy a Rispoli-Quaison csere lesz, és hogy a mesterünk valóban olyan, mint egy nyitott könyv, azt jól mutatta: az utolsó öt percre jött Quaison, méghozzá Rispoli helyére. Csak a szokásos, ugye, amihez nem lehet mást hozzátenni, csak azt, hogy: no comment!

Persze amíg mi jót mulattunk kínunkban a cseréinken, közben a találkozó is folydogált – továbbra is nagyon alacsony színvonalon. Mondjuk volt 3 olyan perc, ami alapjaiban új meccset teremthetett volna, mert a 65. és a 68. perc között két oltári nagy gólszerzési lehetőség is kimaradt. Előbb a Sassuolo szerezhetett volna vezetést, ugyanis a 66. percben Zaza simán megkerülte Terzi-t („nagy ötlet” volt Claudio-t a kezdőbe rakni…), majd ajtó-ablak helyzetben a kivetődő Ujkani mellett a jobb kapufa mellé gurított, így maradt a 0-0. Megúsztuk, mint ahogy két perccel később a Sassuolo játékosai is így érezhettek a túloldalon! Zaza ziccerét követően ugyanis, egy szép ellenakció végén (kevés ilyen volt ezen a meccsen!) Dybala képes volt az üres kapu mellé fejelni a labdát, amivel nem igazolta azt, hogy a nyáron bármelyik klubnak is érdemes lesz érte 50 millió eurónál is többet kipengetni! La Joya amúgy, összességében nagyon rosszul futballozott a Sassuolo ellen, és amennyiben a nyáron tényleg továbbáll, akkor jó lenne, ha mindenki számára emlékezetes módon fejezné be a palermói pályafutását, hiszen már csak négy meccse van rá! (Apropó: a legfrissebb hírek szerint a Zulte Waregem-ben futballozó Aleksandar Trajkovski lehet Paulo utóda!)

dybala

Ahogy közeledett a meccs vége, úgy vált egyre világosabbá, hogy ez a két csapat, akkor sem fog gólt rúgni szombat este, ha esetleg reggelig játszanának. Hibát-hibára halmozott mindkét együttes, és gyakorlatilag már mindenki arra várt, hogy véget érjen ez a másfél órás szenvedés. Ezért is ért mindenkit meglepetésként a 88. perc eseménye, ekkor ugyanis volt még egy sanszunk arra, hogy megnyerjük ezt az idegenbeli csatát. De hiába adott be remekül Quaison a jobb oldalról, Belotti befejezése olyanra sikerült, mint amilyen a meccs maga is volt. Il Gallo sajnos, mókás-módon nem találta el jól a labdát 5 méterről, így pedig Consigli-kapusnak még csak közbe sem kellett avatkoznia. Belotti tehát, ezúttal sem tudott élni a lehetőséggel, amit megkapott, és a 99-es mezben játszó csatárunk utóbbi hetekben mutatott formáját látva, joggal merül fel mindenkiben a kérdés, hogy mi lenne, ha egyszer mondjuk Joao Silva vagy Simon Makienok állna be csereként… De írhatunk akár másokat is! Mivel itt a szezon vége, talán megkaphatná olykor-olykor Accursio Bentivegna vagy Antonio La Gumina is az esélyt, akik a Primavera csapatban igencsak jól teljesítettek/teljesítenek. Nem valószínű, hogy a mostani szituációban sokat veszítenénk azzal, ha minél többet játszatnánk a fiatal tehetségeinket a felnőttek között!

la gumina latina

(Antonio La Gumina (rózsaszínben) nagyon jó teljesítményt nyújt a Primavera csapatban – az elmúlt hétvégén is gólt lőtt, a csapat pedig 4-3-ra nyert idegenben)

És miközben mi elgondolkodtunk azon, hogy kiknek adnánk esélyt a hátralévő meccseken, szép lassan véget ért a komikus jelenetekkel tarkított találkozó is a Mapei Stadionban, amelyen végül – nem meglepő módon – nem született gól. Mondhatni, a hármas sípszó igazi megváltást jelentett mindenkinek.

02426c729658ae3c98377f264dde24e5_169_l

Egyetlen dologra azonban nem számítottunk! Mégpedig arra, hogy a lefújás után is látunk még mókás eseményt: Iachini percekig tapsoltatta magát a csapatot elkísérő szurkolókkal, ami felettébb túlzásnak tűnt egy ilyen gyenge produkció után. A tragikomédiát idéző előadás befejezésének viszont nagyon jól illett!  Az meg már más kérdés, hogy nem éppen ilyen színdarabra vágytunk szombat este…

Palermo-Atalanta

serie_a-2014_2015-palermo-atalanta-2015_05_10

A hétvégén már a 35. fordulót rendezik a Serie A-ban, kedvenceink pedig azt az Atalanta-t fogadják (kezdés: vasárnap 15 óra) a Barbera-ban, akik a kiesés ellen menekülnek, és akik a legutóbbi fordulóban bravúros döntetlent értek el a Lazio ellen. Egyébként az azt megelőző három fordulóban is csak remizett (sorrendben: AS Roma, Empoli, Cesena) a bergamói alakulat, így egyáltalán nincs kizárva, hogy ellenünk is az egy pontra hajtanak majd. December végén 3-3-at játszottunk velük idegenben, úgy, hogy a szünetben még 3-1-re vezettünk. Nos, ebből kiindulva, meg látva a mieink tavaszi hullámvasútozását, ember legyen a talpán, aki képes megtippelni a Palermo-Atalanta mérkőzés végkimenetelét. Egy biztos: amennyiben szeretnénk szépen zárni a szezonból hátralévő négy mérkőzést, úgy illene három pontot szerezni a hétvégén!