Ismét kellemetlen ellenfél volt a Carpi

kezdő2

Nagy esélyt szalasztottunk el vasárnap délután: amennyiben legyőztük volna a Carpi-t, úgy néhány óra erejéig a Palermo vezethette volna a Serie A tabelláját! De nem sikerült nyerni, így pedig a bajnoki rangsorban való feljebb lépés is elmaradt! A Carpi, csakúgy, mint két éve a B-ligában, ezúttal is megtréfált minket, és két perc híján majdhogynem megint három ponttal távozott a Barbera-ból. A 2-2-es végeredmény azonban, annak ellenére is csalódás számunkra, hogy a végén mentettünk pontot, mert ezzel odalett az eddigi hibátlan mérlegünk, ráadásul már Sorrentino hálója sem érintetlen.

Nincs abban semmi különös, hogy előzetesen tartottunk a Carpi elleni bajnokitól. Aki követte, és emlékszik még a Serie B-ben történtekre, tisztában volt vele, hogy afféle mumussal találkozunk vasárnap kora délután. Hogy miért? Nos, a piros-fehérek a 2013-2014-es másodosztályú bajnokságban alaposan meglepték a mieinket, ugyanis az akkori mezőnyből egyedüli csapatként, oda-vissza legyőzték a később bajnokságot nyerő kedvenceinket. Ennek tudatában, nem igazán mertünk abból a tényből kiindulni, hogy az A-liga 3. fordulóját a Palermo 6 ponttal, vagyis 100%-osan várta, míg az újonc pont nélkül.

Szintén nem volt jó előjel, hogy az egyik alapemberünk, az Udine-ben is győztes gólt szerző Luca Rigoni nem tudta vállalni a játékot sérülés miatt, így Giuseppe Iachini-nek kényszerből változtatnia kellett a középpályán. Rigoni helyére a nyáron igazolt svéd, Oscar Hiljemark került, aki először volt kezdő Palermóban. Ugyanígy Alberto Gilardino számára is ez volt a debütálás napja rózsaszín-feketében, a már-már veteránnak számító csatár Franco Vazquez-zel és Robin Quaison-nal igyekezett rohamozni a vendégek kapuját.

gilardino-750x499

(Gilardino először ölthette magára a Palermo mezét bajnoki meccsen)

A mérkőzést, a támadóbb szellemű felállásnak megfelelően is indítottuk, a kezdeti lendület pedig, hamar eredményre is vezetett. Még csak a 6. percben jártunk, amikor Quaison nagyon becsapta a baloldalon Letizia-t, majd a pontos centerezését követően Hiljemark közelről Benussi kapujába lőtt. Oscar-nak már a bemutatkozása is jól sült el a Barbera-ban (a Genoa elleni győztes gólban is vastagon benne volt…), a második hazai fellépésén pedig első bajnoki gólját is megszerezte Olaszországban.

hiljemark gól

A svédek tehát, összehozták a vezető találatot, nekünk meg az jutott eszünkbe, hogy nem is kell tartanunk a Carpi-tól. Úgy voltunk vele, hogy innentől kezdve, az előny tudatában még inkább kontrollálhatjuk a mérkőzés eseményeit, és abban bíztunk, hogy Hiljemark gólját hamarosan újabb hazai találatok követik majd. Volt is esélyünk az előny növelésére, mert meglepően gördülékeny volt a támadójátékunk. Az első negyedóra végén csak a vendégek kapusa akadályozta meg Vazquez-t a gólszerzésben, mert bizony, ha nem vetődik ki parádésan a korábban Palermóban is megforduló hálóőr Rispoli jobboldali beadására, El Mudo gyakorlatilag az üres kapuval állhatott volna szemben…

Noha a támadószekcióban tényleg biztató dolgokat láttunk, hátul azért voltak gondjaink. Na, igen, azt azért tudtuk, hogy az első két meccset kapott gól nélkül lehozó védelmünk közel sem olyan tökéletes, mint ahogy azt a számok mutatták, ezzel együtt reménykedtünk benne, hogy ezúttal is sikerül valahogy megakadályozni az ellenfél csatárait. Csakhogy a Carpi játékában volt fantázia! Ezt először két nagy vendég lehetőség jelezte, amelyekből nem született gól, ám ami késett, nem múlott. Már a meccs első felében is érződött, hogy a fehérben játszók közül Ryder Matos és Jerry Mbakogu akkor, és úgy kerül a védelmünk mögé, ahogy csak akar, ennek pedig a 23. percben meg is lett a böjtje. Mbakogu egy egyszerű csellel könnyen maga mögött hagyta Gonzalezt, a középre passzolt labdához pedig olyan szerencsétlenül ért hozzá Roberto Vitiello, hogy a hálóba került a játékszer. Vitiello balszerencsés megmozdulása azt is jelentette, hogy 203 perc után újra gólt kaptunk a bajnokságban – nem tagadjuk, szerettük volna minél később átélni ezt a pillanatot!

1689402-35786539-2560-1440

1-1 után azért jóval kiegyenlítettebb lett a játék, de az első félóra végén Quaison ismét megtörhette volna a vendégek lendületét. Robin nagyon ügyesen hozta magát ezúttal is helyzetbe, ám lövését lábbal védte Benussi. Talán, ha a passzt választja, jobban járunk…

Robin+Quaison+Citta+di+Palermo+v+Hapoel+Haifa+c0WtwDW8FWfl

(Quaison jól játszott az első félidőben, de gólt nem tudott lőni)

A félidő hajrája egyértelműen a Carpi-é volt, sőt a 37. percben elmormolhattunk egy imát is, mert Rispoli bizony lerántotta Gabriel Silva-t a 16-oson belül, Claudio Gavilucci viszont szerencsére nem ítélt büntetőt ellenünk… Apropó, Rispoli! Szeretnénk megjegyezni, hogy Andrea közel sem azt nyújtja, amit várnánk tőle, kissé olyan, mint aki túlságosan is hátradőlt volna az új szerződése után! Az eddig eltelt három fordulóban nem emlékeztetett tavaszi önmagára, ám remélhetőleg, a következő meccsekre már sikerül felpörögnie, mert egy jó jobbszélsőre nagy szükségünk lenne!

rispoli carpi ellen

Sajnos, a szünet előtti öt percben már nem igazán volt változás a játékunkban, így 1-1-gyel ért véget az első játékrész. Giuseppe Iachini nem változtatott a második félidőre, pedig ha igazságosak akarunk lenni, akkor lett volna oka cserélni! Alberto Gilardino teljesen észrevehetetlenül, a kapura abszolút veszélytelenül töltötte el első negyvenöt percét a rózsaszín mezben, de rajta kívül több gyenge teljesítmény is volt a csapatból! Vitiello az öngólja után nem találta magát, hibát-hibára halmozott, El Kaoutari szintén nem bírt a Carpi támadóival, ám az is igaz, hogy a középpályások sem segítették a csapat védekezését. Jajalo konkrétan semmit sem csinált, Hiljemark meg valószínűleg tökéletesen elégedett volt a meccs elején meglőtt góljával, hiszen utána a labdával is alig-alig találkozott.

US Citta di Palermo v Carpi FC - Serie A

A második félidő úgy indult, ahogy az első abbamaradt: a csapatok gyötörték egymást rendesen, de helyzet nem igazán alakult ki – leszámítva egy veszélyesnek tűnő Letizia-lövést. A labdát inkább a mieink birtokolták, de sok mindent nem tudtak vele kezdeni. Vazquez nem igazán talált társat magának, így sokszor öncélú cselezgetésbe bonyolódott, ugyanakkor rajta kívül nem nagyon volt aktív senki sem. Aztán a 62. percben mindkét szakvezető cserére szánta el magát: Iachini (végre) lekapta a roppant haloványan futballozó Gilardino-t (tényleg, látta valaki a pályán??), a helyére pedig egy másik debütálót, Uros Djurdjevic-et állította. A túloldalon Fabrizio Castori, a jól és veszélyesen játszó Mbakogu-t cserélte a rutinos Marco Borriello-ra, akit az átigazolási időszak utolsó óráiban szerzett meg az újonc. És hogy Borriello jó vásár volt, azt már az első labdaérintésével jelezte: a csatár alighogy beállt, máris bevette Sorre kapuját! Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy elkerülhetetlen volt a gól, szögezzük le: Vitiello „nagyszerűen” asszisztált Matos cseleihez, aki az öngólt vétő védő mellől hozta ziccerbe Borriello-t. Az már más kérdés, hogy Gonzalez és El Kaoutari is figyelhetett volna jobban, de ez egy olyan nap volt, amelyiken egyáltalán nem bízhattunk a hátsó sorunkban! Hidegzuhanyként ért bennünket ez a gól, s újra csak felcsillantak a régi, nem kellemes emlékek: a Carpi legutóbb is 2-1-re nyert a Barbera-ban…

borriello

(Így kell bemutatkozni! Borriello ahogy beállt, rögtön gólt is szerzett!

Jó lett volna, ha azonnal válaszolunk a vendégek vezető találatára, ám Vazquez bal alsóra tartó lövését bravúrral védte Benussi. Iachini időközben beküldte Trajkovski-t is, mégpedig a gólt szerző, ám összességében nem túl sokat mutató Oscar Hiljemark helyére. Azt mindenképpen pozitívumként értékeljük, hogy mesterünk végre szakított a régi hagyományokkal, és valóban csatárokat tudott beküldeni az utolsó negyedórára, ám a kreativitás, a váratlan húzások, így is nagyon hiányoztak a támadásokért felelő focistáktól. Tegyük hozzá, hogy ekkor már Quaison sem volt olyan fürge a bal oldalon, mint az első félidőben, és miután Vazquez-nek sem jöttek be a megoldásai, nagyon szenvedtünk. Mindeközben a Carpi a legegyszerűbb módját választotta előnyének megtartására: pofátlanul húzta az időt. Volt olyan is, amikor kétszer szakította meg a játékvezető a játékot egy vendégcserének a végrehajtására – ezzel úgy 3 percet lopott el Castori legénysége! Sajnálatos, hogy a spori partner volt a Carpi „színházi alakításában”, amit azért nehezen viseltünk, és kevésbé értettünk…

jakini

Iachini harmadik cseréje meglepő módon nem Daprelá, hanem Maresca volt, aki a csakugyan rendkívül gyengén futballozó Jajalo-t váltotta a hajrában. Azt kell, hogy mondjuk, Enzo-val sokkal jobban is nézett ki a középpályánk, mint Mato-val. Végre volt egy olyan ember a pálya közepén, aki igyekezett kivenni a részét a labdák elosztogatásából, mi több, Maresca személyében egy kiváló rúgótechnikájú játékossal gyarapodtunk. Kár, hogy a 86. percben megítélt szabadrúgásnál ezt nem tudta igazolni a rutinos fedezet, a lövése ugyanis a kapu fölé szállt. Aki azonban azt hitte, hogy ez volt az utolsó momentumunk, tévedett! A 88. percben Lazaar sokadik baloldali beadása végre jó volt, olyannyira, hogy a csereként beálló, ám addig semmi különöset nem mutató Uros Djurdjevic közelről a kapuba fejelt – Benussi hathatós segítségével! 2-2!

PALERMO, ITALY - SEPTEMBER 13: Uros Djurdjevic of Palermo celebrates with team mates after scoring his goal during the Serie A match between US Citta di Palermo and Carpi FC at Stadio Renzo Barbera on September 13, 2015 in Palermo, Italy. (Photo by Tullio M. Puglia/Getty Images)

A szerb csatár tehát, élete első palermói meccsén góllal mutatkozott be, ami ráadásul pontot is ért. Mert hiába volt még hátra a hosszabbítással együtt bő hat perc, újabb lehetőségünk már nem adódott, így az eredmény sem változott. Maradt a döntetlen, ami a játék képe alapján talán igazságosnak nevezhető. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a 2-2 jókora csalódás számunkra, hiszen kilenc év után, nagyon szerettünk volna ismét három sikerrel rajtolni a bajnokságban. A győzelemért azonban, jóval többet kellett volna tenni vasárnap délután – az újonc megérdemelten szerezte meg első bajnoki pontját az A-ban, mindemellett pedig, újabb „kellemetlen emlékeket” szerzett nekünk!

128552-3

A meccs előtti félelmünk tehát, valóban nem volt alaptalan: a mumusként beharangozott Carpi-t ezen a vasárnapon sem tudtuk legyőzni, sőt a három pont megszerzéséhez, most sem a mieink álltak közelebb! Ennek ismeretében akár pozitívumnak is tekinthetjük azt, hogy ezúttal nem kaptunk ki tőlük!

Milan-Palermo

AC-Milan-Vs-Palermo

A Serie A 4. fordulójában már szombaton (kezdés: 20 óra 45 perc) pályára lépünk, az ellenfél pedig a hétvégén derbit veszítő Milan lesz – idegenben. A piros-feketék nem kezdték jól a bajnokságot, viszont remekül erősítettek a nyáron, és most nem a kispadra szerződtetett Sinisa Mihajlovic-ra gondoltunk (köztudott, hogy mi a véleményünk a szerb mesterről…), hanem sokkal inkább a játékosállományban történt változásokra. Carlos Bacca, Luis Adriano, Andrea Bertolacci, Juraj Kucka, vagy Alessio Romagnoli leigazolása valóban minőségi erősítést jelenthet, még ha az eddigi eredmények nem is feltétlenül mutatták meg az átalakulóban lévő milánói együttes erejét. Az eddig eltelt három fordulóban ugyanis, egy győzelem mellett két vereség (legyőzték az Empoli-t, de kikaptak a Fiorentina-tól és a városi rivális Inter-től is) a rossonerik mérlege, így talán nem is baj, hogy most, a szezon elején, kell velük találkoznunk, hiszen a Milan jól láthatóan még nincs kész állapotban. Remélhetőleg, Mihajlovic tanítványai nem ellenünk kezdik majd meg a felzárkózást, mindazonáltal tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz szombat este.  Ettől azonban még nem kell feltartott kezekkel pályára lépnünk, már csak azért sem, mert a tavalyi szezonban sem esélyesként érkeztünk a San Siro-ba, ám mégis kellemes élményekkel (2-0-ra nyertünk) távoztunk!