Meccsek, edzők, Maresca

newspaper

Ez a poszt egészen pontosan 5 különböző témáról fog szólni:

  1. Fiorentina elleni meccs
  2. Hellas Verona elleni meccs
  3. Edzőkérdés
  4. Enzo Maresca
  5. Hangolódás a vasárnapi, Genoa elleni mérkőzésre

  1. A Fio elleni szenvedés. Ha objektívan gondolkozunk, akkor otthon kikapni egy bajnokaspiráns csapattól nem feltétlenül jelent tragédiát. Viszont ez ismét egy olyan meccs volt, ahol a csapat hozzáállása sehol nem volt. Ráadásul mindez hazai pályán. Hogy miért kell mindenáron a Chochev, Jajalo, Struna hármast bepaszírozni a kezdő tizenegybe, holott úgy kilógnak onnan, mint a patásnak a lába, számomra megfejthetetlen. Ilicic két villanásával egyedül végzett ki minket, mindazonáltal le a kalappal Joszip előtt, nem ünnepelt, sőt, a gesztusaival szinte bocsánatot kért a közönségtől. Így is lehet…129514-3Akárhogy is nézzük, a Fio félgőzzel is azt csinálta, amit akart, mi pedig hiába erősítettünk rá a második félidőben, nem találta a csapat a tempót. 13 perccel a vége előtt Gilardino fejesével jött a szépítés, de ahelyett, hogy szorossá tettük volna a meccset, Blaszczykowski lezárta a meccset. A közönség Ilicicet megtapsolta, a palermói srácokat kifütyülte, hát ilyen meccs volt ez…
  2. A fenti mérkőzés után érkezett is az ultimátum Ballardininek; amennyiben nem nyer a csapat a sereghajtó Verona vendégeként, csomagolhat. Az ilyen meccseket a legnehezebb behúzni, de szerencsére a fiúk állták a sarat, és sikerült legyűrni a szebb napokat is látott veronaiakat. Mindenesetre nem könnyítette meg a helyzetet az sem, hogy már a mérkőzés előtt kitudódott, hogy Ballardini és a csapat viszonya megromlott; a mister nem akarta betenni a kezdőbe se Sorrentinót, se Gilardinót, de hát a Palermo az a klub, ahol az elnök beleszól a kezdő tizenegy összeállításába. Jött is az üzenet, hogy a két rutinos játékosnak ott a helye a pályán az első perctől. Nem játszott jól a csapat, mégis szemmel láthatóan volt tartása a srácoknak, és látszott, hogy AKARJÁK a győzelmet.

    Nem tudom, mennyire volt ez köszönhető a Ballardini vs csapat balhénak, de átjött, hogy a fiúk egymásért (is) játszanak. Egy biztos, mióta Ballardini visszatért Palermóba, soha nem tudta ilyen jól motiválni a csapatot…:))) Jajalo lecsorgó lövéséből Vazquez megszerezte a vezetést, és hiába próbálkozott a hazai együttes, a védősor ezen a meccsen állta a nyomást. Ha pedig kapitulált a hátsó alakzat, ott állt Superman a kapunkban, aki ezen a délutánon mindent védett. Szívesen csinálnék szezon végén egy elemzést, hogy hány pontot köszönhetünk Sorrentinónak. Sokszor a hátán viszi a csapatot, pedig ez nem megszokott egy kapustól. A Verona támadóinak is kivédte a szemét, és olyan bravúrokat mutatott be, hogy Pazziniék is csak lestek. Jó érzés volt látni, ahogy a lefújás után a palermói játékosok, a csapat segítői, orvos, gyúró összekapaszkodtak egy körben. Az egység megvan, és ez jó! 129599-3Egy ember hiányzott, az ő sorsa pedig meg is pecsételődött a mérkőzést követően.

  3. Nyert a csapat, de ahogy Sorrentino kihangsúlyozta a meccset követően, ezt a győzelmet edző nélkül érték el. Ez a tény Zamparininek is egyértelmű volt, így aztán Ballardini sorsa is meg lett pecsételve. Sokat elmond, hogy búcsú nélkül hagyta el Palermót, és nagy a valószínűsége, hogy soha nem fog visszatérni a rózsaszínfeketék padjára, de ugye mint tudjuk, Szicília nem az a hely, ahol biztosra lehet menni… Vasárnap este és hétfőn felbolydult a palermói hangyavár, Zamparini királynő új hangyafőnököt választott. Felmerült Trapattoni neve, (természetesen) Iachini visszatérése illetve az a verzió is, hogy Fabio Viviani, Jaki mester segítője veszi át a kispadot. Hétfőn este érkezett is a bejelentés, miszerint a 42 éves argentin Guillermo Barros Schelotto a csapat új edzője. guille-lockerdome-com_Róla a következőket érdemes tudni:
  • Van egy ikertestvére, Gustavo, ezért Guillermo beceneve El Mellizo (az iker).
  • Csatárként, támadó középpályásként és szélsőként is bevethető volt.
  • A La Plata csapatánál nevelkedett, a felnőtt keretben aztán le is húzott 6 szezont.
  • Ezután a Boca Juniors következett. 10 szezon, 211 meccs, 62 gól.
  • 2007-től 3 idényre az USA-ba igazolt, a Colombus Crew csapatához. 2011ben tért még vissza a La Plata csapatához, de ez már csak levezetés volt.
  • 10szeres argentin válogatott.
  • 2011es visszavonulása után döntött úgy, hogy edzősködni szeretne. Rögtön az elsőosztályú Lanus padján találta magát.
  • 3 szezont húzott le a gránátosok trénereként. Az eredményei: 4., 2., 3. hely a bajnokságban, 2013ban pedig megnyerte a Copa Sudamericanát a Lanus-szal.

Nem ismert edző, és vele Zamparini meglepőt húzott, viszont a 3 év alatt elért eredményei magukért beszélnek. Valószínűleg már egy ideje teljes titokban ment az egyeztetés Schelottóval, mert nagyon gyorsan sikerült pontot tenni az ügy végére. Érdekesség egyébként, hogy Zamparininek még soha nem volt külföldi edzője, és a Palermo történetében is jócskán vissza kell menni az időben, hogy külföldi trénert találjunk. Az 1985/86-os idényben Antonio Angelillo volt a csapat mistere, viszont ő sem teljesen külföldi, mert olasz-argentin kettős állampolgár. A legutolsó „teljesen” külföldi trénerig egészen az 1964/65-ös szezonig kell visszalapoznunk. Akkor edzette a csapatot a cseh nemzetiségű Cestmir Vycpalek, aki korábban a Palermo legendás játékosa volt. Viszont ha már a 64/65-ös idénynél tartunk, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Vycpalek egy magyar úriembertől, Székely Lászlótól vette át a csapat edzését és a stafétabotot.

  1. Enzo Maresca az Alessandria meccs után lett kegyvesztett Luca Rigonival és Fabio Daprelaval együtt. Azóta többször felvetődött a szinte biztos távozásának témája. Most viszont úgy tűnik, hogy mégis marad. Ezt mindenképpen jó hírnek tartom, hiszen szükségünk van a rutinjára. Ő, Sorrentino és Gilardino lehetnek a csapat alapkövei, akár tapasztalat, akár vezéregyéniségek tekintetében.

    <> on July 20, 2014 in Bad Kleinkirchheim, Austria.

    <> on July 20, 2014 in Bad Kleinkirchheim, Austria.

  2. Vasárnap fél1kor a Genoa vendégeként lépünk pályára. Mi ez, ha nem kiesési rangadó? Mi a 16. helyen vagyunk 21 ponttal, a Genoa mögöttünk lemaradva 2 ponttal. Hátrébb már csak a 3 égető hely, amin jelenleg a Hellas Verona, a Frosinone és a Carpi osztoznak. Gondolom, nem kell mondani, hogy mindkét csapat menekülne előre, minél messzebb a veszélyes zónától. Előttünk viszont akkora a tömörülés, hogy a 11. helyezett Atalantának csak 3 ponttal van több, mint nekünk. Az őszi, első fordulóban hazai pályán 1:0-ra vertük őket, El Kaoutari találatával az utolsó utáni pillanatban. Mondhatjuk, hogy két hasonló erőt képviselő csapat fog megmérkőzni egymással, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy roppant fontos lesz ez a mérkőzés a bajnokság hátralevő részére nézve, hiszen a közvetlen riválisoktól minél több pontot kellene szerezni, akár hazai pályán, akár idegenben!