Idősebbek lettünk. Február tizedikén ünnepeltük blogunk megalapításának ötödik évfordulóját, és a jeles alkalomra, egy különleges posztot is készítettünk, amelyben ezúttal – talán elnézik nekünk – mi magunk, szerkesztők voltunk a középpontban. Az alábbiakban, Monyox kollégámmal együtt ugyanarra a hét-hét, a bloghoz szorosan kapcsolódó kérdésre válaszoltunk, miközben még egy régi ismerőssel is elbeszélgettünk: egy interjú erejéig ugyanis, újra „vendégül láttuk” blogunk alapítóját s korábbi szerkesztőjét, a régebben rengeteg remek posztot író, és az elindulásban kulcsszerepet vállaló Rosanero-t is, aki többek közt a kezdetekről is mesélt. Az ötödik születésnapunk apropóján tehát, úgymond mindhárman körbeültük (persze csak képzeletben) az immár öt gyertya díszítette tortánkat, és közösen ünnepelve emlékeztünk meg a mögöttünk hagyott esztendőkről!

INTERJÚ ROSANERO-VAL:

Miért kezdted el a blogot, és hogyan lettél Palermo-szurkoló?

– Régóta kedvelem, kedveltem az olasz focit, a Palermo pedig néhány meccsel megfogott, amiben nem kis része volt annak is, hogy a FIFA-sorozatban elég sok mindent nyertem velük, a barátaim ellen is. Sokat játszottam velük, aztán elkezdtem figyelni az eredményeket, csapatot, satöbbi – öngerjesztő folyamat volt, aminek ez lett a vége.

Mi volt a blog elindításával a célod?

– Mikor megtaláltam az NSO blogketrecét, akkor szerettem volna ehhez csatlakozni, erre pedig kiválóan alkalmasnak tűnt az, hogy összekössem azt, amivel egyébként is majdnem minden nap foglalkozom. Így már a Gazzettát nem csak átfutottam, hanem fennakadt a szemem a vonatkozó dolgokra! 🙂

Mennyire volt nehéz a kezdet?

– Én abszolút nem éreztem annak, nem csak azért, mert a kezdeti lelkesedés vitt előre. Jól esett írni, kicsit saját magamat is tudtam formálni, és elkezdtünk szépen nőni – persze olyan szempontból nem volt könnyű, hogy mivel egyedül voltam kezdetben, így ha valami eszembe jutott, akkor azt gyorsan meg is csináltam. De mindig adott egy kis motivációt a blog apróbb fejlődésének élete, hol egy jó komment, vagy egy címlap, vagy csak az, hogy jöttek a reakciók – egyszóval az, hogy érdekelte az embereket az, amit csináltunk.

Gondoltad volna a kezdetekkor, hogy 5 évet megél, és több mint 300 FB-követőt és több mint félszáz twitter-követőt elér a blog?

– Persze, az embernek nagy tervei vannak az induláskor, de ennyire előre nem gondolkoztam – sajnos mint látszik, öt év olyan távlat, amit nem tud belátni előre az ember. Mondjuk az várható volt nálam életkoromból adódóan, hogy változni fog az életvitelem – most vagyok 27, szóval az egyetem elvégzése után munkát kellett találjak, elköltöztem otthonról, stb. Emlékszem, kezdetben a 100 is elérhetetlennek tűnt a facebookon, aztán az egy óriási lépés volt, amikor sikerült. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem mindazoknak, akik követték, követik a blogot, mert értük kopnak a billentyűk! A twitter-oldal egy remek ötlet volt, még ha talán Magyarországon nem is elterjedt annyira, de minden apró lépést értékelni kell – talán egyébként ha valamire, akkor erre mindenképpen megtanított a blog, hogy nem mindig a látványos, vagy sokkal népszerűbb dolgok a legjobbak, és tudnod kell értékelni mindazt, amid megvan, vagy saját magadnak hozol létre. Ha dolgozol és kitartó vagy, akkor biztos, hogy meglesz a gyümölcse – ezt a saját életemmel kapcsolatban is elmondhatom, szóval annyit üzennék még az olvasóknak, hogy bármivel is foglalkoztok, ne adjátok fel, mert sosem tudhatod, hogy mikor tudsz belőle profitálni. Még ha nem is rögtön vagy közvetve következik be, de nem szabad feladni.

Miért szálltál ki a Palermo-blogból?

– Ez egy nagyon fájó pont számomra, de sajnos a jelenlegi munkám mellett nem fér bele az időmbe a blogolás. Nem titok, sportújságíróként dolgozom, a hétvégéim teljesen foglaltak, lényegesen kevesebb meccset is látok, e mellett a hétköznapjaim sem engedik meg nagyon azt, hogy annyi időt tudjak szánni a blogra és a Palermóra, amennyit én elegendőnek látnék. Fájt és őszintén mondva kifejezetten zavart, hogy ezt nem tudom így tovább csinálni, de legtöbbször tényleg azon kapom magam, hogy este van és mi volt az, amire aznap nem jutott időm. Egyúttal viszont örülök, hogy lett két remek szerkesztőnk, akik tudják továbbvinni a dolgot! 🙂

Figyelemmel követed-e még a Palermo szereplését?

– Igen, bár meccset nagyon keveset látok, de azért a transzfereket meg az edzőcseréket amennyire lehet, követem. Nem mondom, hogy fejből meg tudnám mondani az összes idei eredményt, de a csapattagok nevei azért nem egy új dél-amerikai törzs neveiként tükröződnek vissza számomra.

Ki jelenleg a kedvenc játékosod a Palermóból és miért?

– Hiljemark játékát kedvelem, na meg persze Vazquezét, bár utóbbi mintha kicsit kedvetlen lenne mostanában, mondjuk szegény mellől elmentek a játszótársak. Gilardino mindig is kedvencem volt, de neki már nem szabadna ennyire központi szerepet betölteni egy Serie A-s csapatban, nem érzek annyit benne, mint amit mondjuk kihozott Luca Toni magából. Sorrentino pedig játéka mellett emberileg is egy remek fickó, több ilyen kellene a csapatba, nagyon bírom az ilyen futballistákat.

Összességében, mi volt a bloggal kapcsolatos legkedvesebb/legkeserűbb emléked?

– Hú, jó kérdés. Az utóbbira egyértelműbben tudok válaszolni: az, hogy nem tudom csinálni. Hogy kicsit önsajnáltató legyek, sok munkám van benne, szerettem is foglalkozni ezzel, még ha ezt nem is lehet úgy, hogy az átlagnál jobban beleéled magad, mert nem éri meg – és itt most nem a szenvedély-részre gondolok, hanem arra, hogy az évek alatt semmi sem változott a klubnál. Mondjuk az azért keményen szíven ütött, hogy sikerült kiesni – ott, a másodosztályban azért valami megszakadt köztem és a blog között, de egyszerűen elsodort a saját életem is. A legkedvesebbnek talán azokat a posztokat mondanám, amikre kapásból emlékszem: például a Miccoli-ügy, vagy a mi lett velük sorozat néhány része: ott úgy álltam fel a gép elöl, hogy teljes mértékben sikerült megcsinálnom azt, amit elterveztem.

INTERJÚ MONYOX-SZAL:

Hogyan csatlakoztál a szerkesztői gárdához?

– Nem is tudom, pontosan mikor, lehetett úgy 3-4 éve, ráakadtam egy fórumra, ahol Palermo-szurkolók írogattak egymásnak. Meglepődtem, hogy a kedvenc csapatomnak vannak itthon is szurkolói. Aztán megtaláltam a népsportos blogot, és elkezdtem hozzászólogatni a posztokhoz. Egyszer csak kaptam egy üzenetet a srácoktól, hogy látják, hogy érdekel a téma, meg lelkes vagyok, és nem lenne-e kedvem csatlakozni a csapathoz. Hát így történt.

Miért döntöttél úgy, hogy részt kívánsz venni a Palermo Blog mindennapjaiban?

– Magamtól nem biztos, hogy felajánlottam volna, de amikor feldobták a labdát az akkori szerkesztők, azt gondoltam, hogy miért ne, eddig is elég sokat foglalkoztam a szabadidőmben a palermói focival, így legalább „hivatalos keretek” között folytathatom a szurkolást, és úgy voltam vele, hogy ha már 1 embert sikerül „megfertőzni” a rózsaszín-fekete „vírussal”, akkor már megérte csinálni.

Hogyan lettél Palermo szurkoló?

– 2004-ben jártam először Palermóban. Akkor jutott fel a csapat hosszú évtizedek után a Serie A-ba, az egész város rózsaszínfekete színekbe volt öltözve. A palermói ismerőseink kivittek minket a Barberába, meséltek, hogy a csapat kapitánya Eugenio Corini, és van egy nagyon ügyes csatáruk, aki nemsokára akár a válogatottban is szerepet kaphat. Utóbbit Luca Toninak hívják. Nekem azon a nyáron megpecsételődött a sorsom, először csak követni kezdtem a csapat eredményeit, aztán ez idővel egyre több és egyre mélyebb dolog lett.

Ki jelenleg a kedvenc játékosod a Palermóból és miért?

– Ez nehéz kérdés. Tavaly ilyenkor egyből rávágtam volna, hogy Franco Vazquez, de az az igazság, hogy kissé kiábrándultam Mudóból. Nagyon szeretem a játékát, de a hozzáállása idén bőven hagy maga után kívánnivalót. Mondok inkább több embert… 🙂 Sorrentino beállítottságát nagyon kedvelem, rajta látszik, hogy él-hal a csapatért, és bátran kezébe veszi a karmesteri pálcát, pedig az felelősséggel jár. Ugyanilyen típusnak tartom Marescát is, akire szerintem nagy szükség lenne a kezdő tizenegyben, hiszen Sorre a kapuból nem képes annyira irányítani a társakat, mint egy mezőnyjátékos. Sajnos az edzők (azaz Zamparini) Jajalót favorizálják Enzo hátrányára, de hát ez van. Akit mindenképpen szeretnék megemlíteni, az Gilardino. Bevallom, nagyon nem örültem neki, amikor leigazoltuk, sosem volt szimpatikus játékos, akit mindig is olyan csatárnak tartottam, aki valahogy mindig úgy áll, hogy bepattan róla a labda. Volt ugye az ominózus kezezős gólja annak idején a Barberában, szóval egy olyan kép élt bennem róla, hogy nem túl gerinces játékos. Viszont azt kell, hogy mondjam, le a kalappal előtte. Valószínűleg nem lesz legenda a Palermóban, de minden tiszteletem a hozzáállásáért. Ahogy kimegy a pályára, és megtesz mindent a győzelemért, sok fiatal példát vehetne róla. Most már abszolút nem bánom, hogy hozzánk került. Muszáj még megemlékeznem szerkesztőségi „kedvencünkről”, Michel Morganelláról, akit rengeteget kritizáltunk, ekéztünk, viszont a jelenlegi Palermóban példamutató a hozzáállása, és a svájci lassanként a kedvencünkké válik. Sajnos a jelenlegi Palermóban már csak a megfelelő hozzáállás is becsülendő, annyira a focitudás már nem is fontos tényező… 🙂

Hogyan látod a blog fejlődését illetve jelenlegi helyzetét?

– Nemrég épp azt néztük, hogy az utóbbi évben megduplázódott a facebookos követők száma, ami azért nem rossz, de helyén kezeljük a dolgokat, és sehol nem vagyunk egy Juventus vagy egy Inter-bloghoz képest. Nem is ez a lényeg, én maximálisan elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel, talán csak azt tudnám felhozni, hogy én nagyon örülnék neki, ha aktívabbak lennének az emberek akár a blogon, akár a facebookon. Úgy értem, hogy szívesen olvasnám bárkinek a véleményét a különböző témákhoz, jó lenne egészséges vitákat olvasni, mert az azt jelentené, hogy nem csak nekünk, hanem másnak is fontos a Palermo helyzete, szereplése.

Mit szeretnél elérni a bloggal?

– A fenti kérdésre adott választ mondanám itt is. Nem lebeg a szemem előtt ezer feletti követési szám, jobban örülnék neki, ha aktívabb lenne a csoport, még ha kicsi is. Egyrészt nekünk szükségünk van a feedbackre, másrészt meg emlékszem, hogy azon a régi fórumon, ahol először dumálgattam magyar Palermo-szurkolókkal, milyen jó volt egyes témákat kielemezni, megbeszélni.

Összességében, mi volt a bloggal kapcsolatos legkedvesebb/legkeserűbb emléked eddig?

– A legpozitívabb emlék egyértelmű; a Franco Vazquezzel készült saját interjú. Nem volt egy túl nagy dolog, aránylag könnyen és egyszerűen elkészült, – hála Agostinának, Franco barátnőjének – mégis mikor kitettem a blogra, olyan érzésem volt, hogy „na, ez már nem rossz”. Az arra, illetve a bármelyik posztunkra kapott vélemények, hozzászólások, dícsérő szavak mind olyan pozitív dolgok, amiknek köszönhetően úgy érezzük, hogy érdemes ezt csinálni. Legkeserűbb emlék… Ami a csapathoz kapcsolódik, akkor azt a tavaszt mondanám, amikor kiestünk az A-ból. Teljes káosz volt a klubnál, tele voltunk „zsoldosokkal”, edzők jöttek mentek, és mindezt továbbadni a követőknek a blogon keresztül, hogy kiesünk, nem esünk, mi lesz, hát az nem volt egyszerű. Akkor voltak a keményebb tüntetések a csapat és Zamparini ellen. Nem volt egy szép időszak. Negatív emlékként, ami a bloghoz kapcsolódik, az jut eszembe, amikor egyszer nem is olyan régen közel kerültünk ahhoz, hogy lehúzzuk a rolót. Úgy éreztük, hogy különösebben senkit sem érdekel, hogy van-e Palermania vagy nincs, ezért azt találtuk ki, hogy szavazásra visszük a dolgot. Megdöbbentően sok szavazat érkezett arra, hogy folytassuk, így aztán nem is lehetett kérdés, hogy hogyan döntünk.

INTERJÚ PALERMO88-CAL:

Hogyan csatlakoztál a szerkesztői gárdához?

– A szerkesztők közül én csatlakoztam legkésőbb, ám különösebb története nincs ennek a dolognak, mindössze annyi, hogy 2013 januárjában – nagy örömömre – rátaláltam a Palermo-blogra, amely egyrészt meglepett, hogy létezik, másrészt meg első perctől kezdve nagyon megtetszett! Rendkívül színvonalasnak találtam az egészet, éppen ezért aktívan elkezdtem kommentelni a posztokat is.  A rám jellemző hosszú hozzászólásaimmal valószínűleg, akaratom ellenére is sikerült felhívnom magamra a figyelmet, hiszen nem sokkal később feltették Nekem a kérdést a szerkesztők, hogy nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk, és velük együtt folytatni a blogolást. Megtisztelő volt a felkérés, ám több ok miatt sem mondhattam egyből igent, 2013 szeptemberében viszont, elég sok minden megváltozott körülöttem, és úgy határoztam, hogy felajánlom a segítségemet a blognak. Mivel a kollégák örömmel fogadtak, így én is a Palermo blog szerkesztője lettem, amiért ezúton is köszönettel tartozom Rosanero-nak és Monyox-nak is!

Miért döntöttél úgy, hogy részt kívánsz venni a Palermo Blog mindennapjaiban?

– Noha eleinte még nem voltak olyan ambícióim, hogy szerkesztő legyek, később már elég sok minden szólt amellett, hogy beszálljak a blog működésébe. Egyrészt, mint már említettem, történtek változások az életemben, és minden szinten új kihívásokat kerestem, de a fő szempont egyáltalán nem ez volt – bár kétségtelenül közrejátszott ez is az elhatározásomban! Bevallom őszintén, miután kiesett a csapat az A-ból, kissé féltem, hogy a blog sem fog majd a továbbiakban az addig megszokott formájában működni, ezáltal attól is tartottam, hogy egyre kevesebb lehetőség lesz arra, hogy online megbeszéljük a kedvenc csapatommal kapcsolatos híreket. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy nekem is lépnem kell annak érdekében, hogy a Palermo-blog történelme tovább íródjon. Nem biztos, hogy épeszű ember akkor vállalt volna szerepet a Palermo Calcio hazai népszerűsítésében, amikor a csapat kizúgott az első osztályból, s a legtöbb rózsaszín-fekete szurkoló tele volt keserűséggel meg csalódottsággal a B-ligás szereplés miatt, nekem ugyanakkor, csak az lebegett a szemem előtt, hogy az a szenzációs közösség s légkör, amit a kollégáim kialakítottak az azt megelőző években, ne essen szét a másodosztály miatt! Ebből kifolyólag kutyakötelességemnek éreztem, hogy a nehéz időszakban felajánljam a segítségemet a blognak és odaálljak a srácok mellé, mint ahogy természetesen az is szerepet játszott a döntésemben, hogy ekkor már elég komoly szurkolói múlt fűzött a palermói klubhoz (10 éve folyamatosan nyomon követtem a csapat körüli történéseket), ezért úgy voltam vele, hogy kinek, ha nem nekem találták ki ennek az oldalnak a szerkesztését?! 😀

Hogyan lettél Palermo szurkoló?

– 2004 decemberét írtuk, amikor az akkori kábelszolgáltatóm úgy döntött, hogy betette a programkínálatába azt a magyar sportcsatornát, amelyik akkor birtokolta a Serie A közvetítésének jogait. Ez az esemény december 20.-án történt, nekem pedig az első meccsem, amelyet az „új sportadón” láttam, egy előző napról ismételt Palermo-Cagliari összecsapás volt. A Guardalben-Zaccardo, Biava, Barzagli, Grosso-Corini, Barone-Zauli, Mutarelli, Brienza-Toni legendás összetételű csapat egy számomra örökké emlékezetes, felejthetetlen mérkőzésen, 3-0-ra győzte le a szárd együttest, mégpedig úgy, hogy a 33. és a 40. perc között háromszor is eredményesek voltak a Guidolin-tanítványok! Az akkor látottak pedig, nagyon mély érzéseket váltottak ki bennem: hihetetlenül megtetszett a frenetikus szicíliai hangulat, és maga a csapat is, így a találkozó után eldöntöttem, hogy ettől a perctől kezdve, nemcsak követem majd a rózsaszín-feketék további eredményeit, hanem komolyan szurkolni is fogok ennek a társaságnak! És ez a „szerelem”, azóta is tart az életemben, sőt mi több, igen meghatározó szerepet is játszik a mindennapjaimban!

Ki jelenleg a kedvenc játékosod a Palermóból és miért?

Általában csapatban gondolkodom, így nekem mindig azok a kedvenceim, akik éppen az aktuális keret tagjai! Ebből kifolyólag, a jelenlegi keretből sem tudnék csak egy kedvenc játékost kiemelni, ezért inkább megneveznék néhány olyan futballistánkat, akiket az átlagtól talán egy picivel (de tényleg csak egy picivel) jobban szeretek! Stefano Sorrentino, Michel Morganella, Sinisa Andelkovic, Enzo Maresca, Franco Vazquez, Alberto Gilardino, és újabban Alex Trajkovski is nagyon szimpatikus számomra, de mint ahogy fentebb is jeleztem, én a keret többi labdarúgóját is nagyon kedvelem – egyszóval nekem minden rózsaszín-feketében játszó a kedvencem!

Hogyan látod a blog fejlődését illetve jelenlegi helyzetét?

– Nyilvánvaló, hogy sokat változott a blog az elmúlt 5 évben, ami valahol természetes dolog. Az is tény, hogy azt a poszt-számot, ami a kezdeteket jellemezte, az utóbbi időszakban már meg sem tudjuk közelíteni, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének látható jelei a fejlődésünknek! A facebookon folyamatosan gyarapszik a követőink száma, immár több mint 300-an vagyunk ott, de a másfél évvel ezelőtt elindított twitter-oldalunkon is komoly eredményeket értünk el. Példaként, szeretném megemlíteni, hogy 60-nál is többen jelöltek be minket a twitteren, köztük az orosz, a spanyol és az indonéz Palermo-szurkolócsoportok is – utóbbiakkal már váltottunk is pár szót tavaly nyáron, a spanyolok pedig nem egyszer retweeteltek (!) is minket! A közösségi oldalainkon kívül, szerintem azt is nagy eredménynek könyvelhetjük el, hogy egységes arculatot alakítottunk ki, megtaláltuk az állandó helyünket, továbbra is vannak összefoglaló-posztok a csapat valamennyi meccséről és fontosabb híreiről, tavaly sikerült interjút készítenünk a csapat egyik sztárjával, az utóbbi két évben már volt karácsonyi posztunk is, és nem feledkezünk meg soha a szülinapunkról sem! És hát akkor említsük meg azt is, hogy nemrégen elindult legújabb büszkeségünk, a PalerMÓKA nevű tippelős játék is, ami szerintem szintén egy hatalmas mérföldkő a blog életében! Summa summarum, jó az útirány, amelyiken haladunk, de ahhoz, hogy ezt a fejlődést a továbbiakban is fenntartsuk, folytatnunk kell a megkezdett a munkát – még ha ez olykor nagyon nehéznek is tűnik! Persze, azt is elismerem, hogy lehetne még komolyabban, és még jobban is csinálni ezt a dolgot, ám elégedetlenek nem lehetünk az eddig elért eredményeinkkel, és nem is vagyunk azok! 5 évesek lettünk, ami azt gondolom, nagyon nagy dolog, és ha már itt tartunk, akkor ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt esztendőkben bármilyen módon is részesei voltak a mögöttünk hagyott időszaknak!

Mit szeretnél elérni a bloggal?

– Én személy szerint, csak azt szeretném, ha minél tovább tudnánk folytatni ezt a blogot, akár a jelenlegi formában, vagy akár még ettől is komolyabb szinten! A konkrét céljaimról most nem szeretnék említést tenni, mégpedig azért, mert mint tudjuk, úgy is az élet a legnagyobb forgatókönyvíró, így hiába van megannyi rövid-, közép-, és hosszú távú tervem a bloggal kapcsolatban, azok korántsem biztos, hogy megvalósulnak. Mindenesetre azt érzem, hogy az elmúlt öt évben letettük az alapokat, aminek köszönhetően, most már több lehetőség közül is választhatunk, hogy hogyan folytassuk majd a blogolást – ergó, vannak elképzeléseink arra vonatkozóan, hogy mivel tegyük még inkább olvashatóbbá az oldalunkat! Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de én nagyon bízom abban, hogy sok születésnapot ünnepelhetünk még így együtt, közösen!

Összességében, mi volt a bloggal kapcsolatos legkedvesebb/legkeserűbb emléked eddig?

– Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni! Szerencsére kedves emlékből van bőven! Azon túl, hogy a blog által rendkívül értékes, nagyszerű embereket ismerhettem meg, még annyi olyan apró momentum volt, ami számomra boldogságot okozott, hogy képtelenség lenne csak egyet kiemelni ezek közül! Ha mégis meg kellene neveznem egy dolgot, akkor a B-ligás bajnoki címünket említeném. Tudom, ez most furán hangzik, de én kiváltképpen élveztem a Serie B küzdelmeinek minden percét, ugyanis nekem nagy élményt jelentett végigkövetni a 42 mérkőzésből álló maratoni bajnokságot, és folyamatosan írni arról, ahogyan kedvenc csapatunk máig nem látott rekorddal abszolválta a másodosztályt. Külön öröm volt számomra, hogy az eddigi utolsó szicíliai derbiről (Trapani, 1-0-ás győzelem) és a Crotone elleni zárómeccsről, amelyen átvették a mieink a bajnoknak járó serleget plusz az aranyérmeket, én írhattam a posztot! Persze, nem kizárt, hogy azért maradt meg bennem ennyire mélyen ez a B-ligás bajnokság, mert az volt az első szezon, amelyet már a blog munkatársaként követtem és mindjárt egy történelmi bajnokságról írhattam, mindazonáltal újraélni mégsem szeretném a jövőben a Serie B-t!

A bajnoki cím megszerzésén túl pedig, tényleg annyi kedves élményem volt még a bloggal kapcsolatban (az egyik legfrissebb, hogy Achraaf Lazaar hivatalos oldala retweetelte a számára írt szülinapi köszöntőnket január végén a twitteren), hogy akár több oldalon át sorolhatnám a pozitívabbnál-pozitívabb beszámolóimat – ettől azonban most szeretnék mindenkit megkímélni! Keserű emlék? Ilyenből hál’ Istennek nem sok akadt! Hirtelenjében nem is jutott eszembe semmi sem, de ez nem feltétlenül adekvát azzal, hogy mindig minden tökéletes volt, azaz természetesen engem is értek kisebb csalódások a bloggal kapcsolatban. Ezeket viszont elnyomta az a sok jó, ami történt!