Győzelemízű döntetlen

xVasárnap a Fiorentina vendégeként sikerült megszereznünk 1 hihetetlenül fontos pontot. Mivel a mérkőzés előtt egyenlő pontszámmal álltunk a Carpival, ráadásul ők a gólkülönbséget tekintve előnyben voltak velünk szemben, maximálisan elértékelődik ez a megszerzett 1 pont 2 dolog miatt is: 1. A Fiorentina otthonából mindig is nehéz feladat volt pontot/pontokat rabolni. 2. A Carpi kikapott a Laziótól, így lépéselőnybe kerültünk velük szemben, ami pszichológiailag is nagyon sokat számít az utolsó forduló előtt.

A meccsről tulajdonképpen elég annyit mondani, hogy a semleges nézőknek valószínűleg unalmas mérkőzés volt, hiszen a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A Fiorentina komolyabb helyzetek nélkül uralta a meccset, mi viszont inkább a biztonságra törekedtünk és fegyelmezetten védekeztünk. Igazságos X lett a vége, ezzel pedig egy lépéssel közelebb kerültünk a célunk eléréséhez.

130612-3

Nem szokásom más csapatokkal foglalkozni, de mivel a saját keretünkkel már ezerszer foglalkoztunk, elemeztük kívül-belül, így ezúttal rendhagyó módon 3 másik csapatról írnék pár gondolatot:

130611-3

FIORENTINA – Múlt vasárnapi ellenfelünk eléggé leeresztett a bajnokság végére. Február 21 óta, tehát nagyjából 3 hónapja 1 alkalommal sikerült mindössze nyerniük. Azért azzal a kerettel, amivel rendelkeznek, ez meglehetősen vérszegény teljesítmény, ráadásul a bajnokság kezdete előtt még a bajnokaspiránsok között is megemlítették a toszkánokat. Más kérdés, hogy ez a tavaszi visszafogott teljesítmény még így is elegendő az 5. helyhez, és ezáltal a nemzetközi kupában való induláshoz. A Palermo elleni mérkőzésen az volt az érzésem, hogy a hazaiak szívük szerint már mennének nyári szünetre, viszont a Fio-szurkolók arcán nem az látszódott, hogy meg lennének elégedve kedvenceik produkciójával.

LAPR0513-193-kh4H-U150542159193lYE-620x349@Gazzetta-Web_articolo

LAZIO – A római sasoknak nagy köszönettel tartozunk a Carpi ellen mutatott teljesítményükért. Nem adták fel a meccset, és ezzel nagy szívességet tettek nekünk. Bár a meccs előtt nekik még benne volt a pakliban egy lehetséges európai indulás, és ezért sem vehették félvállról a mérkőzést. Muszáj megemlítenünk Marchetti kapust, aki a Carpi mindkét büntetőjét hárította, illetve Mbakogu csatárt, aki mindkét büntetőt kihagyta! Nagyok vagytok!

CARPI – Megpróbálok nem elfogult lenni… Szánalmasnak tartom, amit a Carpi művel,182016206-7683273b-9cd1-403c-b43c-4ef4ea1b524b illetve amit a Carpival művelnek. Büszke vagyok, hogy a Palermóból nem foglalkozik senki velük (Zamparini néhány béna nyilatkozatát leszámítva, de hát tőle már megszoktuk), nem is értem, hogy a Carpi játékosai miért foglalkoznak a sajtóban a Palermo meccseivel, miért nem arra koncentrálnak, hogy ők is a pályán szerezzenek pontokat SZABÁLYOS körülmények között. Igen, így nagybetűvel, hiszen a Carpi utolsó két meccsén furcsaságok egész sorozata történt. Nehéz megfelelő magyarázatot találni az utolsó 2 mérkőzésen 2 javukra megítélt tizenegyesre, az ellenfeleket sújtó 3 kiállításra, ellenfelek meg nem adott szabályos góljaira. Ugyanakkor nem akarok túl nagy jelentőséget tulajdonítani ezeknek a dolgoknak, mi a pályán kell, hogy kivívjuk a bentmaradást, még pedig bírói segédlet nélkül!