Vigyázz, kész…

logoHát elkezdődik a 16/17-es idény is. Nem szeretnék így előre borús képet festeni, de talán most vagyok a legpesszimistább az elmúlt évek idénykezdetei közül. A tavaszi “alig” bentmaradást, a távozókat, a megmaradt keretet nézve egyértelmű volt, hogy a nyáron muszáj lesz jelentősen erősítenünk, különben esélyünk sem lesz a bentmaradás kivívására. Zárójelben teszem hozzá, hogy sajnos jelen pillanatban más nem is lehet a célunk.

A nyári mercato aztán megint olyan igazán “palermósra” sikeredett. Foschi nagyjából semmit sem csinált, hogy aztán félidőben egészségügyi okokra hivatkozva, sértődve odébb álljon. Feladta ezzel jócskán a leckét a helyére érkező Faggianónak, akinek nem maradt túl sok ideje és lehetősége az erősítésre. Erősítésre lett volna szükség, helyette csak “erősítgetés” meg “erőlködés” történt. Egy 21 éves kapussal vágunk neki a szezonnak, a védelembe mindössze Rajkovic es Aleesami érkezett. Középpályára Gazzi és Sallai, a támadósorba pedig Nestorovski és Embalo került vissza kölcsönből. Hát, erősítés alatt nem feltétlenül ezt értettük. Bár Bruno Henrique (Corinthians) és Ouasim Bouy (Juventus) érkezése állítólag még folyamatban van, azért abba belegondolni, hogy a Vazquez/Gilardino páros helyettesítésére Nestorovski és Embalo érkezett, nem túl bizalomgerjesztő… Így futunk hát neki az első akadálynak, hiszen vasárnap este a Sassuolo látogat a Barberába.

prediksi-palermo-vs-sassuolo

Mit is lehetne mondani. Egyrészt a Sassuolo már az előző idényben bravúrosan vitézkedett, nem is véletlen, hogy valószínűleg be fognak jutni az EL csoportkörébe. Ők aztán nem vették félvállról a nyári mercatot, és hát nem illik ilyet kijelenteni az első meccs előtt, de sajnos hazai pályán sem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei.

131337-3Egy dologban tudunk reménykedni; valahogy átvészeljük ezeket az időket, Frank Cascio (aki jelenleg is Palermóban tárgyal Zamparinivel a klub megvételéről) pedig lehetőleg minél előbb átveszi az irányítást, mert sajnos ki kell mondanunk, a palermói futball legnagyobb kerékkötője most már egyértelműen a jelenlegi elnök. Bízzunk a változásban és a szebb jövőben!