Kis szerencsével akár még győzhettünk is volna az Inter otthonában vasárnap este, ám az idegenben elért 1-1-es döntetlen miatt így sincs okunk panaszkodni. Davide Ballardini fiai, a balul elsült első forduló után, fegyelmezett futballt bemutatva bizonyították, hogy bőven van potenciál ebben a csapatban, és az is kiderült, hogy senki sem mehet biztosra a Palermo ellen. Szó, ami szó, jó volt látni kedvenceink teljesítményét a Giuseppe Meazza stadionban, ám az is tény, hogy a most következő kéthetes bajnoki szünetben rengeteg tennivalója akad még a szakmai stábnak. Az új szezon első pontja azonban, kellő lökést és derűsebb hangulatot adhat a folytatáshoz.
Davide Ballardini átalakította a taktikát és a csapatot is az Inter elleni meccsre, mert amíg a nyitófordulóban 3-4-3-as felállásban küldte pályára tanítványait, addig a 2. körre már egy biztonságosabb, 3-5-1-1-es hadrendet talált ki a mester. Ennek köszönhetően, csatár helyett még egy védekező középpályás (Bentivegna/Chochev) került a csapatba, miközben több személyi csere is történt az előző héthez képest – részint kényszerből, részint más okból. Az eltiltott Rajkovic helyén Andelkovic kapott szerepet, Cionek-et Goldaniga-ra cserélték, a támadósorban pedig, Balogh Norbi posztján ezúttal Nestorovski jutott szóhoz.
Utólag persze könnyű okoskodni, de az már az első játékrészben kiderült, hogy lehetett volna bátrabb felfogásban is játszani, hiszen Frank De Boer Interjéről is lerítt, messze nincs csúcsformában. A találkozó elején rögtön le is „forrázhattuk” volna a milánóiakat, ám Hiljemark oldalszabadrúgása után, Goldaniga nem tudta a kapuba kotorni a labdát – nagy bánatunkra. Csendes mederben folydogált a találkozó, a félidő hajrája azonban egyértelműen a kék-feketéké volt, akik ekkor nagy nyomás alá helyezték a mieinket. Csapatunk dicséretére váljék, hogy rendkívül fegyelmezetten védekezett, így a hazaiaknak nem volt könnyű helyzetbe kerülni, ám néhányszor így is eljutottak Posavec kapujáig. A legnagyobb ziccer Gary Medel előtt adódott, akinek a lövése már túljutott a kapusunkon is, ám Andelkovic bravúros mentéssel kirúgta a gólba tartó labdát. A védők munkájával tehát, legkevésbé sem volt probléma, támadójátékról azonban nem beszélhettünk az első negyvenöt percben. Nagyon hiányzott a kreativitás, és egy olyan játékos elölről, aki képes lenne szervezni a játékot. Valljuk be, sem Quaison, sem pedig Hiljemark nem volt képes ezt a feladatot ellátni, ezáltal Nestorovski-nak is nagyon nehéz dolga volt a védők gyűrűjében.
Pedig az volt az ember érzése, hogy bőven zavarba hozható lett volna ez az Inter-védelem, csak hát, ahhoz bátrabban kellett volna játszanunk. Az első félidőben hiányoltuk a távoli próbálkozásokat is, és nem hiába… A második játékrész legelején ugyanis, újfent igazságot nyert a híres közhely, mely szerint lövésből lesz a gól! Tudniillik, a 48. percben Rispoli nem teketóriázott és kb. 17-18 méterről ellőtte az elé kerülő labdát, amely előbb megpattant egy védő lábán, majd pedig, Handanovic kapujának jobb sarkában kötött ki. Oké, kellett a szerencse is ehhez a találathoz, de Andrea már csak a bátorsága miatt is megérdemelte, hogy gólt ünnepelhessen. Itt kell megemlítenünk azt is, hogy Rispoli – szokásához híven – megint kiemelkedett a csapatból és ezt nemcsak a gólja mondatta velünk: a 3-asban játszó jobbszélső ezúttal is végigrobotolta a kilencven percet, s tevékeny része volt a pontszerzésben.
Merthogy a vezetés után hiába bátorodott fel, és lett magabiztosabb a csapatunk, az előnyt így sem tudtuk megőrizni – az Inter Icardi révén egyenlített. Mégpedig egy olyan szituáció után, amely elkerülhető lett volna. A pár perccel korábban becserélt Candreva-val sehogyan sem tudta felvenni a ritmust az amúgy nem túl meggyőzően teljesítő Aleesami, ez pedig meg is bosszulta magát. A 72. percben az olasz válogatott szélső nem először adta be a labdát a jobb oldalról, Icardi pedig elszakadt Vitiello-tól és a bámészkodó Andelkovic mellől Posavec hálójába bólintott.
Kár ezért a gólért, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy ekkor már nagyon jött az Inter, és érezhető volt, hogy előbb-utóbb hiba csúszik a gépezetbe. Szerencse, hogy ezt az egy esetet leszámítva, a továbbiakban sem volt komoly baj a védekezésünkkel, ugyanis a hátsók és az előttük játszók – különösen Gazzi – is jól végezték a dolgukat. Mi több, a támadójátékunk is feljavult, amiben nagy szerepe volt egy kényszerű cserének is: a még 0-1-nél lekéredzkedő, egyébként igencsak szürkén teljesítő Quaison helyett, pályára lépett Sallai Roland, aki – nagy büszkeségünkre – ismét nagyszerűen szállt be a meccsbe.
Sallai minden megmozdulásán látszott, hogy feldobja az, hogy az Inter ellen bizonyíthat, mindezen túl pedig, a bátorsága miatt is dicsérhettük honfitársunkat. De szép is lett volna, ha a 80. perc tájékán beakad Roli életerős lövése, Handanovic azonban védett. A meccs hajrája is izgalmasan alakult, az egyre nagyobb füttyszó mellett játszó hazaiak továbbra is Aleesami oldalán erőltették a támadásokat, s Candreva vezérletével igyekeztek bepréselni a második gólt, de szerencsére nem találtak újabb rést a védelmünkön. És hogy mennyire szikrázóvá és keménnyé vált a mérkőzés vége, arról a szintén csereként beszálló Balogh Norbi is meggyőződhetett, akit a találkozó hosszabbításában olyan csúnyán lekönyökölt egy fejpárbajban D’Ambrosio, hogy a magyar támadó fejéből (utólag kiderült füléből) sajnos ömlött a vér.
A csapat azonban, ezzel együtt sem vérzett el az Inter vendégeként, és az 1-1-es döntetlennel nemcsak bizonyította a kétkedőknek, hogy a jelenlegi összetételében is képes jó teljesítményt nyújtani, hanem visszahozta a kedvünket is. A megszerzett ponttal némileg nyugodtabban várhatjuk a folytatást, ha pedig, az átigazolási időszak utolsó perceiben valóban sikerül még minőségi futballistákat is szerződtetni, akkor két hét múlva, hazai pályán, a Napoli ellen sem kell előre lemondanunk egy újabb bravúr reményéről!
A mérkőzés összefoglalója: