Legalább lekerült a vállakról a veretlenség terhe…

Hetek óta benne volt már a pakliban, hogy előbb-utóbb belebotlunk egy olyan csapatba, amely nem félve lép majd pályára ellenünk, hanem úgy, hogy tisztában van minden gyengeségünkkel! Nos, ez a csapat a Novara lett, amelyik a Serie B 10. fordulójában okos játékkal, két kontragólnak köszönhetően, végül is simán, 2-0-ra győzött a Barbera-ban, megmutatva mindenkinek, hogy közel sem verhetetlen ez a mostani Palermo! Hát ja, azzal azért mi is tisztában voltunk az első kilenc forduló alapján, hogy vannak hiányosságai a Tedino-alakulatnak, főleg támadásban, és nyilván tudta ezt az immár novarai sikerekért dolgozó, ám a rózsaszín-feketéket a múltja miatt minden szempontból kiválóan ismerő Eugenio Corini is, aki megértette, valamint meg is valósította a játékosaival, hogy stabil védekezéssel és akár egy jól végigvitt kontrával le is győzhető a szicíliai gárda. Amiatt persze, aligha bánkódnak Novara-ban, hogy végül két ütést is bevittek ily módon a mieinknek szombaton, számunkra viszont elkeserítő volt újfent azt látni, hogy mennyire impotens a támadójátékunk!  

A MÉRKŐZÉS POZITÍVUMAI:

Szívünk szerint, üresen hagynánk ezt a részt, de azt azért tekinthetjük némi pozitívumnak, hogy ezzel a vereséggel lekerült a játékosok válláról a veretlenség terhe! Kicsit úgy éreztük az utóbbi időben, hogy Tedino és a srácok is kizárólag csak arról tudtak beszélni a sajtótájékoztatókon, hogy még nem kaptak ki egyszer sem, ami lehet, hogy már-már inkább nyomasztó volt, mint előny! Most viszont megszabadultunk attól, hogy őrizzük a veretlenséget, ezért bízunk benne, hogy a következő meccseken már többet kockáztatunk majd, miként abban is, hogy ez a Novara elleni pofon még időben jött, és ráébreszti a szakmai stábot valamint a játékosokat is arra, hogy sokkal jobb játékot kell nyújtanunk a jövőben – főleg támadásban!

A MÉRKŐZÉS NEGATÍVUMAI:

Ezen a meccsen gyakorlatilag minden negatívan sült el! Persze, a legfőbb kritika ismételten az, hogy ezúttal sem lőttünk gólt, és ha abból indulunk ki, hogy az eddigi 10 bajnokin mindössze 10-szer voltunk eredményesek, az utolsó négy meccsből pedig háromszor is 0 maradt a szerzett gólokat tekintve a nevünk mellett, akkor bizony most már kijelenthetjük, hogy a támadójátékunkkal komoly gondok vannak! Mondjuk, mi ezt már jeleztük a korábbi írásainkban is, szombaton pedig újra tökéletesen bebizonyosodott, hogy nem vagyunk kellően hatékonyak elől, mert újfent csak labdabirtoklás volt, ötlet és elképzelés nem! Erőlködtünk, jobbra-balra tologattuk a labdát az ellenfél 16-osának előterében, ám fantáziája senkinek nem volt arról, hogy mivel lehetne feltörni a zártan és fegyelmezetten védekező novaraiakat! Pedig Tedino, hosszú idő után újra a kezdőbe jelölte a ’tridente’ tagjait, vagyis Coronado-t, Trajkovski-t, és Nestorovski-t is, majd pedig a hajrában bedobta Embalo-t, La Gumina-t, sőt még Monachello-t is, de összességében egyik támadó sem jelentett semmilyen veszélyt Montipo-kapus kapujára, ami azért már tényleg igencsak kínos tény! Nyilván, nagy sara van ebben a mesternek is, aki úgy tűnik, hogy még nem tudta összerakni ezt a dolgot a csapatnál!

Ugyanakkor, szombaton a védekezésünkkel is baj volt, amit jelez a két kapott gól is! A Struna-Cionek kettős kicsit sem bírt a holland Da Cruz-zal, aki az első novarai gólnál pont a múlt héten meccs legjobbjának választott lengyel védő könnyelműségét használta ki, és adott gólpasszt Marco Moscati-nak! És 0-1 után már tényleg teljesen megzavarodtak a hátsó emberek, ami odavezetett, hogy bő tíz percen belül jött is a második gól!

Na, de nem lenne igazságos, ha csak a támadók és a védők gyenge teljesítményéről emlékeznénk meg a negatívumok részben, mert ide kell sorolnunk a középpályásaink produkcióját is! A Gnahoré-Chochev-Jajalo hármas botrányosan rosszul futballozott, és amióta Tedino az edző, ennyire gyengén még nem teljesített ez a csapatrész, mint szombaton a Novara ellen! Chochev úgy játszotta végig a meccset, hogy tényleg nem is láttuk a pályán, de Jajalo-t is csak akkor vettük észre, amikor 0-2-nél idegből a bíró irányába rúgta a labdát – egy sípszót követően! Summa summarum, ezen a napon tényleg minden nagyon negatív volt, aminek nem is lehetett más a vége, csak vereség!

A MECCS EMBERE:

Mivel ez egy Palermo-blog, ezért mindig a saját csapatunkból választunk legjobbat, most azonban el kell ismernünk, hogy a két szép gólt jegyző Marco Moscati-t illeti meg ez a cím! Na ja, a mieink közül nem is igazán tudunk senkit sem megdicsérni, habár Michel Morganella önmagához képest sokkal jobban futballozott szombaton! Persze, akkor már tényleg nagy baj van, ha a svájcit emeljük ki a csapatból, ami látszik a végeredményből is…

A MECCS JELENETE:

Sajnos, a mieinktől egyetlen emlékezetes momentumra sem emlékszünk, így aztán olyan eseményt kellett ebben a rovatban is választanunk, amely számunkra kicsit sem tetszett! Ezzel együtt, nem halunk bele, ha megállapítjuk, hogy Moscati első és második gólja is szép volt, azt viszont már olvasóinkra bízzuk, hogy végül melyiket választják a meccs jelenetének!

TEDINO HÚZÁSAI:

Legyünk őszinték, Tedino elképzelései egyáltalán nem jöttek be ezen a meccsen! A négyvédős felállás balul sült el szombaton, mert a Cionek-Struna belső védő párosnak láthatóan sok gondja volt hátul, amelyeket nem is igazán tudtak megoldani, elég, ha csak az első vendéggólra gondolunk! Ezt látva, némileg érthetetlen is, hogy miért kellett változtatni a Frosinone-ban jól működő háromvédős rendszeren, ugyanis egy hete, sokkal jobban nézett ki a védelmi vonal Szyminski-vel kiegészülve, és meggyőződésünk, hogy a Novara ellen is stabilabbak lettünk volna hátul, ha a nyáron igazolt lengyel is játszik! De a hétvégén látott 4-3-1-2-es szisztéma olyan szempontból is rossz volt, hogy Andrea Rispoli ezúttal sokkal kevesebbet tudott segíteni a támadásoknál, mint akkor, amikor 3-5-2-ben játszunk, úgyhogy megítélésünk szerint, Tedino már a hadrend felállításakor hibázott! Mint ahogy, a középpályás sor összetételénél is! Fentebb már jeleztük, hogy mind Gnahoré, mind Jajalo, mind pedig Chochev borzasztóan gyengén játszott, ezt pedig már nem bírta el a csapat! Értjük mi, hogy a vezetőedző szeretett volna rotálni annak fényében, hogy kedden is bajnoki forduló lesz, ám egyre inkább olybá fest, hogy a Murawski-Dawidowicz kettős közül valamelyiknek a pályán kell lenni ahhoz, hogy legyen egy stabil, megbízható emberünk is a középpályán!

És ezzel még mindig nincs vége a Tedino által hozott rossz döntések sorának! A ’tridente’ kezdőbe jelölése utólag szintén hiba volt, mert látva a kínkeserves támadójátékunkat a Novara ellen is, megállapíthatjuk, hogy Trajkovski most sem találta a helyét a csatársorban, plusz felvetődött bennünk az a kérdés is, hogy mennyire van most már hasznára a csapatnak egy hetek óta félig sérülten futballozó Igor Coronado? Szerintünk nem igazán, de nyilván, ezt már Tedino is érezte szombaton, mert az imént említett két játékost, vagyis a macedónt és a brazilt is lecserélte a rettentő gyenge produkciójuk láttán, ám azzal, hogy a tar fejű tréner beküldte a padon található összes csatárt, név szerint Embalo-t (ő Gnahoré helyett jött), La Gumina-t (Trajkovski) és Monachello-t (Coronado) is, még semmivel sem lett jobb a játékunk! Sőt, úgy tűnt, hogy a végén már azt sem tudták a pályán lévők, hogy kinek hol kellene állni, és mit kellene csinálni, ezért összességében azt kell írnunk, hogy a vereség és a csapnivaló teljesítmény okait, Tedino balul elsült húzásaiban kell keresnünk! Mondjuk, azt a mester is elismerte a meccs utáni nyilatkozatában, hogy ez egy minden szempontból negatív nap volt…