Sokat gondolkoztunk rajta, hogy milyen különleges poszttal tegyük emlékezetessé a blog fennállásának 10. évfordulóját, aztán úgy döntöttünk, hogy összeszedünk 10 kérdést, amelyeket ezúttal mi, vagyis a két szerkesztő válaszolt meg, így idézve fel magunkban ennek a mögöttünk hagyott, tényleg eseményekben gazdag 10 esztendőnek a történéseit. Mivel mindkettőnk számára volt bőven miről mesélni, ezért kénytelenek voltunk kétrészes sorozatot csinálni ebből a jubileumi posztból. Már most szólunk, hogy 2031-ben még hosszabbak leszünk, hiszen akkor már a 20-as szám játssza majd a főszerepet az életünkben!

1. Ki volt az eddigi legnagyobb kedvenc Palermo-játékosod, akiről szerettél is írni a blog által megélt 10 évben? Miért?

Monyó: „Nagyon nehéz 10 szezonból kiválasztani a kedvenc játékosokat, nem is tudok egy konkrét embert mondani, hirtelen most inkább kedvenc párosok ugranak be;

Ilicic és Pastore – Mind a szlovén, mind az argentin művésze a sportágnak. Öröm volt nézni, ahogy ők játszanak, külön-külön is hihetetlen dolgokra képesek, de amikor együtt voltak a pályán rózsaszínfekete mezben, – egy palermói barátom szavaival élve – az maga volt a költészet. Kár, hogy egyikük sem futott be akkora karriert akkora csapatokkal, amire predesztinálva voltak. Véleményem szerint amikor a topon voltak, bármelyikük, bármelyik csapatban megállta volna a helyét.

Dybala és Vazquez – Az argentin tesók. Aki látta őket játszani, tudja, hogy olyan hihetetlen módon működött közöttük a kémia, mintha tényleg vér szerinti testvérek lennének. Olyan szinten érezték, és hozták egymást helyzetbe a pályán, mintha születésüktől kezdve egy csapatban játszottak volna. Palermóból Dybala Torinóba, Vazquez pedig Sevillába költözött, de sajnos Ilicichez és Pastoréhoz hasonlóan nekik sem jött össze „a szintugrás”, hogy igazi világsztárokká váljanak.

Végül, de nem utolsósorban megkerülhetetlen és kihagyhatatlan kedvencem Palermo örökös kapitánya, Fabrizio Miccoli. Nagyon hiányzik a mostani játékosokból az a mentalitás, amit ő képviselt. És bár palermói pályafutását dicstelenül zárta, sok Palermo-szurkolónak, – köztük nekem is – ő marad A KAPITÁNY.

palermo88: „Amikor pár évvel ezelőtt, a méltán népszerű Kislány, nagy foci blog interjút készített velünk, már előjött ez a kérdés, és én akkor is azt a választ adtam, amit most is fogok: mindig azok a legnagyobb kedvenceim, akik az adott szezonban rózsaszín-feketében játszanak! Egyébként is, lehetetlen csak egyetlen játékost kiemelni, mert szerencsére sok kivételes egyéniséget, plusz rengeteg szimpatikus futballistát láthattunk Palermóban, de azért természetesen a kedvencek között is akadtak még nagyobb kedvencek is! Ha szigorúan az utolsó 10 évet nézem, akkor mindenképpen külön kiemelném Franco Vazquez-t, Kyle Lafferty-t, Sinisa Andelkovic-ot, Luca Rigoni-t, Enzo Maresca-t, Andrea Belotti-t, Ilija Nestorovski-t, vagy Mario Alberto Santana-t, akiket az átlagostól tényleg jobban kedveltem, és örömmel is töltött el, hogy írhattam róluk. Viszont talán még náluk is nagyobb kedvencem volt Nino La Gumina: mégpedig azért, mert ő volt számomra az igazi palermitano, a saját nevelésű vagány srác, akit már a Primavera-ból is ismertem, és akiről tudtam, hogy nagy értéke lesz a klubnak. Ha 2018-ban nincs az a csalás a Frosinone elleni play-off döntőben, akkor minden bizonnyal feljutott volna a Palermo, és abban La Gumina-nak óriási érdemei lettek volna, hiszen egymaga repítette el odáig is a csapatot. Nem tagadom, nagyon nehezen viseltem, amikor egy jó szezon után eladtuk az Empoli-nak, de álmodom még arról, hogy egy napon hazatér!

Sokakban felmerülhet, hogy kihagytam a sorból Fabrizio Miccoli-t, akit természetesen a Palermo történetének egyik legnagyobb klasszisának tartok én is, és egyértelműen az egyik legnagyobb kedvencem is volt, legalábbis a pályán mutatott hozzáállása miatt, ugyanakkor én csak 2013-tól vagyok a blog szerkesztője, tehát én már nem igazán írtam róla olyan kontextusban, mint a Palermo játékosa. Ja, és persze, ki ne hagyjam a kedvenceim felsorolásából Michel „Mek-Mek” Morganella-t, akinek nem is a játéktudása, sokkal inkább a karakterisztikája, és az őrültsége fogott meg! Róla bármikor szeretek írni még most is!”

2. A blog fennállása óta, ki volt az az edző a Palermo padján, akit a leginkább kedveltél a szakmai tudása, a karakterisztikája, a nyilatkozatai vagy egyéb más tulajdonságai miatt?

Monyó: „Az edzőkérdésre sem tudok csak egy nevet adni, nálam Delio Rossi és Beppe Iachini megosztva kapják a címet. Ha Miccoli A PALERMÓI KAPITÁNY, akkor Rossi A PALERMÓI EDZŐ. A szurkolók olyannyira a szívükbe zárták a mistert, hogy bármelyik edzőváltásnál, amennyiben Delio mesternek éppen nincs csapata, a szurkolók között automatikusan felmerül a neve.

Népszerűségben Jaki papa is csak orrhosszal marad le Rossi mögött, amit művelt 13 és 16 között a csapattal a sapkás tréner, azzal örökre beírta magát a palermói futball könyvébe. Ha a kérdés úgy hangzana, hogy válaszd ki kedvenc 3 palermói edződet, akkor még Davide Ballardinit mondanám harmadiknak, de nem ez volt a kérdés.”

palermo88: „Nem vitás, ha csak a blog létezése óta számoljuk, hogy hány edző irányította a Palermót, akkor is elég magas szám jönne ki, vagyis jó sok szakembert ismertünk meg! És valamilyen szinten mindegyikhez kötődik is egy kicsit az ember, mindegyikről tud jót és rosszat is mondani. Személy szerint, én nagyon kedveltem Giuseppe Iachini-t, ami azért érdekes, mert a kinevezésekor egyáltalán nem örültem neki, aztán viszont bizonyított, és sokáig eredményes is volt vele a csapat.

Aki nekem még nagyon szimpatikus volt, mind szakmailag, mind emberileg, az Roberto Stellone. Úgy vélem, ha nem egy olyan zaklatott időben lett volna a csapat edzője, mint amikor itt volt, vele sikerült volna visszajutnunk a Serie A-ba. Bruno Tedino-t csak a nyilatkozatai miatt szerettem, és ugyanez igaz, a nemrég menesztett Roberto Boscaglia-ra is: sajnos, szakmailag mindketten óriási csalódást okoztak, de különösen az utóbbi, mert tőle a múltja alapján jóval többet vártam!”

3. Ki és miért volt a blog létezése óta a Palermo legjobb igazolása, és ki és miért volt a legrosszabb szerzemény?

Monyó: „A Zamparini-érában a Palermo nagyon jó volt ifjú tehetségek felkutatásában, elég csak többek között Dybalára, Pastoréra vagy Cavanira gondolni, úgyhogy én a legjobb igazolásnak Dybalát mondanám. Elrontott igazolásokban is tudott nagyot menni a klubvezetés. Most hirtelen beugrott, hogy volt az illetékeseknek egy óriási ámokfutása, amikor egy egész légiónyi argentint szerződtettek, hogy aztán szezon végén ki is zúgjunk az elsőosztályból. Meg is találtam, 2013 elején érkeztek pár hónapra a következő játékosok: Mauro Formica, Mauro Boselli, Mauricio Sperduti, Alejandro Faurlin. Emlékeztek rájuk, hogy játszottak? Ha igen, baromi jó memóriával rendelkeztek!”

palermo88: „Hú, hát, erre a kérdésre sem lesz könnyű, csak egy-egy nevet választani! A legjobb igazolás? Nyilvánvaló, hogy azért sokszor sikerült egy vagy több jó játékost is igazolni, ám én most egy kicsit a jelent próbálom meg dicsérni: már csak azért is, mert Mirri-ék lehetőségei jóval behatároltabbak, így érthetően nehezebb a dolguk a piacon is! Ennek ellenére, szerintem Mario Santana visszahozása nagyszerű ötlet volt az aktuális klubvezetéstől! A Serie D-be visszasorolt Palermónak szüksége volt egy olyan kaliberű ászra, aki egyrészt már ismerte ezt a helyet, másrészt a múltja miatt mindenki felnéz rá, harmadrészt pedig, beazonosítható vele a jelenlegi csapat is! Santana tökéletesen megfelelt ezeknek a kritériumoknak, és mint azt az elmúlt másfél évben, vagy néhány hete a derbin is láthattuk, ő még 40 évesen is képes a különbséget jelenteni! Szóval, nálam egyértelműen az egyik legjobb igazolás volt Santana visszahozása, mert ő valóban egy igazi Kapitány, aki legendaként vonul majd be a palermói foci történelmébe, de az is tény, hogy rajta kívül is voltak még nagyon „jó fogásaink” a múltban!

És kik a legrosszabb igazolások? Na, igen itt is lehetne bőven neveket említeni, ám most csak háromról emlékeznék meg! A két Silva-ról, Joao-ról és Stefan-ról, valamint Niklas Gunnarsson-ról! Joao Silva az a játékos volt, akit egy téli mercato utolsó pillanataiban igazoltunk le, mégpedig jó nagy utólagos közjátékkal! Merthogy, 33 másodperccel kicsúsztunk a határidőből, ezért napokig ment a műsor, mire elértük, hogy érvényes legyen a játékos szerződtetése, ami mint kiderült, tök felesleges volt: Joao Silva ugyanis, annak ellenére sem játszott egy percet sem, hogy a 10-es mezt is magához ragadta! Ezért kár volt őt idehozni, inkább bele kellett volna törődni, hogy nem sikerült leigazolnunk!

Stefan Silva szintén egy „láthatatlan” svéd csatár volt, akiről tényleg csak annyit tudunk, hogy egy-két nyári edzőmeccsen jól ment neki a góllövés, élesben viszont, azt hiszem nem is láttuk! Gunnarsson leigazolása pedig, egy óriási fejetlenségnek a szüleménye volt! A Palermót mindössze pár hónapig vezető angol tulajdonosi kör hozta valahonnan a norvég védőt, akiről sokáig senki nem tudta, hogy a csapat játékosa-e vagy sem! Aztán miután az angolok már leléptek, Foschi megsajnálta az amúgy szimpatikus srácot, aki ott volt Palermóban, nézte a csapat edzéseit és meccseit, és ezért hivatalosan is leigazoltuk. Menet közben viszont, kiderült, hogy Gunnarsson nem üti meg a Palermo szintjét (de nagyon még az olasz fociét sem), és ezért nem is állították be játszani az edzők sem, így összességében ez is egy rendkívül balul elsült igazolás volt.

4. Milyen érzés volt, hogy magyar játékosokról is írhattatok az előző 10 esztendőben, és mit gondoltok a Palermónál megfordult magyarokról?

Monyó: „Hú, kemény kérdés a magyar játékosokat kielemezni. Mit is mondhatnék…? Először furcsa érzés volt látni, hogy a klub magyar srácokat igazol, aztán felülkerekedett bennem a büszkeség, meg a remény, hogy honfitársainknak köszönhetően fog a klub visszakerülni az őt megillető helyre. Most már tudjuk, hogy ez sajnos nem jött össze. Simon esélyt sem kapott, Balogh kapott esélyt, de nem élt vele, a legígéretesebbnek Sallai tűnt, akit a palermói szurkolók is tehetségesnek tartottak, de neki sem jött ki úgy a lépés, hogy meghatározó alakja legyen a palermói focinak. Ha megnézzük, hogy most hol van a három srác, az pont tükrözi a Palermóban mutatott teljesítményüket. Simon-Szeged, Balogh-Honvéd, Sallai-Freiburg Kár érte. Jó lett volna magyar Palermo-góloknak örülni.

palermo88: „Én örültem annak, hogy voltak magyarok is a Palermóban az elmúlt években, csak még jobb lett volna, ha a fiúk többet és jobban alakítottak volna! Mert akkor érdemi válaszokat tudtunk volna adni azoknak is, akik ezekben az időkben gyakorta kerestek minket a magyarokkal kapcsolatban! Abból a szempontból mi jól jártunk, hogy több követőnk lett, különösen Balogh Norbi miatt, ám ennél többnek nem örülhettünk! Nagy hiánynak érzem, hogy bár próbálkoztunk minden úton-módon interjút készíteni valamelyik honfitársunkkal, ezt nem tudtuk összehozni, és azt is nagyon sajnálom, hogy az általunk ismert palermói szurkolók közül tényleg csak alig akad egy vagy két ember, aki pozitívan emlékezne Balogh-ra, Sallai-ra, vagy Simon Ádámra! Pedig azt gondolom, mindhárom srácnak megvolt a képessége arra, hogy Palermóban is villantson, de ez valamiért egyiküknek sem jött össze! Na, ezért is szerettünk volna velük beszélgetni, hogy kiderítsük, miért nem sikerült!”

5. Melyik volt az elmúlt 10 évből a kedvenc Palermo-mezed, amelyre első ránézésre azt is mondtad, hogy szeretnék egy ilyet?

Monyó: „A kedvenc mezem az elmúlt 10 évből egyértelműen a 2012/13-as Puma mez. Egyszerű, semmi flanc, szép, ahogy van. Nem hiába van belőle itthon egy 10-es számmal, Miccoli nevével.

palermo88: „Érdekes lesz, de nekem az a mezkollekció tetszett nagyon, amit hivatalosan már egyszer sem viselt a csapat! A Legea a 2019-2020-as szezonra gyártott egy szerintem bitang jól mutató második és harmadik számú mezt is, ám mivel a Palermo Calcio 19 nyarán csődbe ment, így a sportszergyártóval kötött szerződés is semmissé vált. Éppen ezért, az előre elkészített mezeket potom áron tették ki a webshopokba, ahonnan nagyjából egy-két nap alatt el is fogyott az összes 2. és 3. számú mez! Talán, ez is mutatja, hogy nem csak én gondoltam szépnek ezeket a darabokat!