10 év felidézése – 10 (+1) kérdés megválaszolásával (2. rész)

Sokat gondolkoztunk rajta, hogy milyen különleges poszttal tegyük emlékezetessé a blog fennállásának 10. évfordulóját, aztán úgy döntöttünk, hogy összeszedünk 10 kérdést, amelyeket ezúttal mi, vagyis a két szerkesztő válaszolt meg, így idézve fel magunkban ennek a mögöttünk hagyott, tényleg eseményekben gazdag 10 esztendőnek a történéseit. Mivel mindkettőnk számára volt bőven miről mesélni, ezért kénytelenek voltunk kétrészes sorozatot csinálni ebből a jubileumi posztból. Már most szólunk, hogy 2031-ben még hosszabbak leszünk, hiszen akkor már a 20-as szám játssza majd a főszerepet az életünkben!

6. Mi volt számodra a tetőpont, vagyis az, amikor azt érezted a csapat szereplése láttán, hogy de jó, hogy írhatunk erről a Palermóval kapcsolatos történetről?

Monyó: “Az elmúlt 10 év tetőpontja… Furcsa, de talán azt választanám, amikor először visszajutottunk a B-ből az elsőosztályba. Bár pont 10 évvel ezelőtt a csapat a Serie A-ban a 7. helyen végzett, az UEFA-kupában a csoportkörig jutott, 2011/12-16.hely, 2012/13-18.hely-kiesés, 2013/14-Serie B-bajnok, 2014/15-Serie A 11.hely, 2015/16-16.hely, 2016/17-19.hely-kiesés, 2017/18-Serie B 4.hely, 2018/19-Serie D, 2019/20-Serie D bajnok, 2020/21 – ? Szóval így átgondolva,a tényleges tetőpont 10 évvel ezelőtt volt a Serie A 7. hellyel, de érzelmi szempontból nekem a Serie B megnyerése volt. Egy masszív CSAPAT nyerte azt a bajnokságot, bizonyítva a világnak, hogy a Palermo az élvonalhoz tartozik 1 év után egyből visszajutva a Serie A-ba, mi, szurkolók pedig reménnyel telve vártuk az újabb szezont az elsőosztályban, azzal a vággyal, hogy ez volt a fordulópont, és a kisiklás a B-be csak egy rossz álom volt.”

palermo88: “A Palermóról mindig jó írni, legalábbis én mindig igyekszem beleélni, és bele is ásni magamat minden olyan történésbe, ami az imádott klubommal kapcsolatos! A tetőpontnak azonban, a 2013-14-es szezont nevezném, amikor hihetetlen fölénnyel, rekord mennyiségű pontot gyűjtve nyertük meg a Serie B-t, és nekem különösen nagy élményt jelentett, hogy írhattam arról a diadalmenetről! Lehet, hogy azért is annyira kedves számomra az a szezon, mert az volt az első év, amit már a blog szerkesztőjeként éltem meg, és azonnal egy nem mindennapi eseménysorozatról írhattam! Nekem mai napig ez volt a csúcs, ám bízom benne, hogy lesz még ehhez hasonló, sőt még ennél is nagyobb élményben részem a jövőben!”

7. Melyik volt az eddigi 10 év legemlékezetesebb Palermo-meccse, amelyről éreztétek, hogy másként kellett írni, és amelyről utólag is elmondható, hogy óriási élmény volt?

Monyó: “Egy meccs a 10 évből? Mondok inkább kettőt!:) Furcsaképpen csak az egyik győztes meccs. A győztes meccs természetesen egy derbi, ami 2012. november 24-én került megrendezésre Palermóban. Gasperini volt az edzőnk akkor, és ezzel a kezdővel álltunk fel: Benussi – Munoz, Donati, von Bergen – Morganella, Kurtic, Rios, Garcia – Brienza, Miccoli, Ilicic. Az első gólt Miccoli vágta a tizenhatos vonaláról a pipába, a második félidőben Ilicic először hasonló távolságról laposan a sarokba lőtt, majd egy gyors kontra végén behülyítette az elefántvédelmet, aztán higgadtan fejezte be. Lodi kozmetikázta még az eredményt egy szabadrúgásgóllal, de sokat nem ért el vele, mert megérdemelten győztünk. Érdekes, hogy a meccset követő tavaszi cataniai visszavágó tavalyig az utolsó derbi volt.

A másik meccs egy olasz kupadöntő 2011-ből. Úgy illik, hogy itt is felsoroljam a kezdőt: Sirigu – Cassani, Munoz, Goian, Balzaretti – Migliaccio, Acquah, Nocerino – Ilicic, Pastore – Abel Hernandez. 3:1-re (Eto’o (2), Milito ill. Munoz) az Inter nyerte meg a kupát, de ez egy igazi palermói fociünnep volt 70 ezer néző előtt, amiből 40 ezren palermóiak voltak. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy 2011. május 29-én Rómát elözönlötték a rózsaszín-fekete szurkolók. Bár az Interé lett a kupa, ez a nap akkor is egy örömünnepként marad meg a palermói szurkolók emlékezetében, mert ilyen közel még sosem jártunk a végső győzelemhez. A teljesség kedvéért álljon itt, hogy mely csapatok legyőzésével jutottunk el a döntőbe: Chievo (1:0), Parma (5:4 büntetőkkel), Milan (2:2, 2:1)”

palermo88: “Közhelynek tűnik, de igaz: minden egyes meccs más és más, ezért mindegyiknek megvan a maga különlegessége is! Például a Serie D-s mérkőzéseink azért fognak örökre megmaradni bennem, mert szinte az összes csapat készült valamivel a Palermo ellen, erről pedig, ugyancsak jó volt írni. Blogos pályafutásom eddigi legemlékezetesebb meccsének viszont, egy Palermo-Hellas Verona-t tartok. 2016 májusát írtunk, és a Serie A akkori idényének utolsó fordulójában rendezték ezt a meccset, amelyen a tét nem volt kicsi: ahhoz, hogy bennmaradjunk, le kellett győznünk hazai pályán a már kiesett veronaiakat! Ezen a napon, sőt, már az előtte valókon is, igyekeztünk több poszttal is felvezetni a nagy összecsapást, ami végül fantasztikusan is alakult, mert óriási küzdelem árán, 3-2-re a mieink győztek! A minden értelemben különleges találkozó után, úgy éreztem, hogy írnom kell egy olyan, nagyon összeszedett összefoglalót is, amivel mindig jó lesz visszaemlékezni erre a napra, és ekkor született meg az „Öröm a köbön, ősztől is az A-ligában” című posztom, ami nekem az egyik legemlékezetesebb meccs-, és munkaélményt jelenti még ma is!

De természetesen a hosszú idők során, sok másik összecsapás is volt, ami tőlünk is pluszokat igényelt a többitől! Egyértelműen az utóbbiak közé sorolnám a tavaly novemberi Palermo-Catania szicíliai rangadót is, ami számomra az első derbi volt a blog szerkesztőjeként. Mivel 7 év után találkoztunk újra a legfőbb riválisunkkal, ezért erre az alkalomra is ki kellett találnunk valami egyedit: ez pedig, egy interjú lett, amit egy nagyon kedves palermói barátunkkal, Antonio-val készítettünk a derbi-napra. Remélem, hogy a következő különleges meccs, amiről nekünk is magasztosabb módon kell írnunk, a C-liga play-off döntőjében vár ránk!”

8. Volt-e az előző 10 évben a mélypont, amikor már úgy érezted, hogy nincs értelme tovább a blognak?

Monyó: “Ha előre tudom, hogy ilyen nehéz lesz ezeket a kérdéseket megválaszolni, akkor tutira másikakat válogatunk össze… Mélypontok… Na, azokból kijutott jócskán az elmúlt 10 évben. Szerintem a palermói szurkolók idegeit az elmúlt évek acélkötegekké edzették, hajmeresztő meccsek, kiesések, klubeladások, új tulajok, régi tulajok, a milliónyi edzőcsere, csőd, megszűnés, vissza a nullára… Más csapat szurkolói ezeknek a dolgoknak a töredékét nem élik át, és ha átolvasom az előző válaszom, akkor elég világos, hogy a blogunk alakulásakor indult el a csapat a lejtőn. Ahogy említettem, a 2010/11-es szezonban még a 7. helyen végeztünk a Serie A-ban, és ha visszamegyünk az időben, 2009/10 5.hely, 2008/09 8.hely, 2007/08 11.hely, szóval tényleg 10 éve tart a lejtmenet. Reméljük, azért ehhez semmi köze a blogunknak, mert ha ezen múlna, azonnal letennénk a tollat! A sok keserű pillanat közül adott lenne, hogy a 2019-es Serie D-s visszasorolást választom, de addigra én már annyira hozzászoktam lelkileg a keményebbnél-keményebb pillanatokhoz, hogy akkoriban inkább már csak nevettem kínomban. Nagyjából úgy tudnám megfogalmazni, hogy többször előfordult, hogy azt gondoltam, ennél már nem lehet lejjebb… Aztán kiderült, hogy de, igen, lehet még rosszabb is. Szóval ha a sok padlófogás közül kéne választanom, akkor a 2012/13-as idény végi kiesést mondanám. Az volt az első keményebb pofon. Emlékszem, egyszerűen nem hittem el, hogy megtörténhet, ment a számolgatás ezerrel, hogy ki ellen, hogyan lehetne pontokat összekaparni, hogy túléljük, aztán az a pillanat, amikor kiderült, hogy már matematikailag sincs esély, na, azt nem kívánom egy fociszurkolónak sem.

Az, hogy egyből sikerült utána visszajutni az A-ba, visszahozta a reményt, de a következő 3 év már a teljes káosz jegyében telt, aztán jött a második padlózás ’17-ben, azóta pedig már csak egy távoli álom a Serie A.”

palermo88: “A mélypont? Nem lesz nehéz kitalálni, mi volt a legszörnyűbb pillanat: igen, az a 2018 decembere és 2019 nyara közötti időszak, amikor egyszerűen átláthatatlan volt, hogy mi történik a klubnál! Kamu tulajdonosok jöttek-mentek, ígérgettek, aminek borítékolható volt, hogy a csőd lesz a vége! Szóval, arról a katyvaszról írni, nem volt könnyű, és a visszasorolás pillanatában nekünk is át kellett értékelnünk a hogyantovábbot!

A másik mélypont, az 2017 tavasza volt, amikor a magánjellegű problémáim miatt, több hónapon át nem szerkesztettem a blogot, miközben a fájdalmaimat fokozta, hogy a rózsaszín-fekete csapat ki is esett az A-ból! Az is egy elég nehéz periódus volt!”

9. Mi volt számodra a legemlékezetesebb kulisszatitok a 10 éves blog életében, amiről eddig nem beszéltetek nyilvánosan, de most szívesen elárulod? Interjú, vicces sztori, visszajelzés, vagy egyéb? 

Monyó: “Először fogalmam sem volt, hogy ehhez a kérdéshez mit is írhatnék, aztán eszembe jutott egy személyesebb meg egy interjúval kapcsolatos dolog.

A személyesebb az az, hogy Attilával (palermo88) már 8 éve csináljuk együtt a blogot, mindezt úgy, hogy még soha nem találkoztunk személyesen. Valószínűleg azért, mert az ország két végében élünk, Attila Nyíregyházán, én pedig Szombathelyen. Néha furcsa belegondolni, hogy napi kapcsolatban vagyunk, együtt visszük a blogot, de még nem találkoztunk. De ami késik, nem múlik, jó lenne mondjuk a Barbera-ban összefutni egy győztes Palermo-meccsen! 🙂

Az interjúval kapcsolatos sztori Franco Vazquezhez kötődik. Egészen pontosan a barátnőjéhez, Agostinához. Személy szerint én nagyon kedveltem/kedvelem Franco játékát, és miután a klubnál töltött első időszak egy elég rendes hullámvasút volt Franco számára (mellőzés, kölcsön), úgy döntöttem, hogy mindenképpen szeretnék vele interjút csinálni. Mivel akkoriban még nem volt fent a közösségi oldalakon, kinyomoztam, hogy ki a barátnője, és rajta keresztül írtam Francónak. Agostina nagyon sokat segített, ő gépelte le Franco válaszait, igazából nélküle össze sem jöhetett volna ez az interjú. Elmesélte, hogy még sosem voltak Magyarországon, de utána nézett, és mindkettejüknek nagyon tetszett, amit talált, és valamikor szívesen eljönnének Magyarországra Francóval.”

palermo88: “Rengeteg kulisszatitkunk van, de hirtelenjében most kettő jutott az eszembe, amit szívesen el is árulok! Az egyik Monyó-kollégámmal kapcsolatos, aki nemrég szeretett volna egy interjút készíteni a rózsaszín-feketék kapuját hosszú éveken át védő, egyébként jól ismert kapussal. Ennek érdekében, rá is írt egy palermói ismerősünkre, aki jó kapcsolatban van ezzel a bizonyos hálóőrrel, ám hiába küldtük el rajta keresztül a kérdéseinket is, mindössze egy flegma választ kaptunk vissza ettől híres kapustól, ami annyi volt, hogy nincs kedve ehhez az egészhez! Persze, eleinte arról volt szó, hogy válaszolni fog! Szegény kollégám olyan dühös lett ettől, hogy hosszú időbe telt, mire sikerült megnyugtatnom, és elfogadtatnom vele, nem tehetünk semmit sem! Ezzel együtt, elárulhatom, hogy Monyó a mai napig nagyon haragszik erre a cerberusra, olyannyira, hogy azóta nem is kíván róla írni, sőt, még a palermói álom 11-ébe sem választotta be!

A másik kulisszatitok pedig inkább vicces lesz, mint érdekes! Az instagramon szerencsére nagyon sok palermói követ már minket, akik szoktak is szólni hozzánk. Köztük ketten vagy hárman is voltak már olyanok, akik mindenféle előzetes ismerkedés nélkül, váratlanul nekünk estek. Azt kérték, hogy úgy írjuk a blogunkat, hogy ők is értsék, majd amikor elmagyaráztuk nekik, hogy ez egy magyar szurkolói csoport, és emiatt a nyelvezet is maradni fog magyar, akkor azonnal váltottak a haragos hangnemről, bocsánatot kértek, és utólag már a tiszteletüket fejezték ki felénk! De volt egy olyan palermói úr is, aki meg azt kérdezte tőlünk, hogy „nem bántott-e még minket senki sem azért, hogy magyarok vagyunk?” Talán mondanunk sem kell, amellett, hogy nem értettük ezt a „magyar” nemzetiséget kissé lekezelően megközelítő kérdést, jót is nevettünk rajta!”

10. Ha azt kérdeznék Tőled, hogy miért volt jó a Palermania blog első 10 évének a részese lenni, mit válaszolnál?

Monyó: “Gondolom felesleges magyaráznom Nektek, hogy milyen ennek a csapatnak szurkolni, hiszen ha nem tudnátok, nem követnétek minket. A „kívülállóknak” úgy foglalnám össze, hogy a Palermo-szurkolók idegrendszere különösen edzett, minket nem igazán mozgatnak meg az olyan stresszhelyzetek, mint egy üvöltöző főnök, vagy a reggeli dugóban való várakozás. Ezt nagyrészt Zamparininek köszönhetjük, de igazságtalan lenne csak őt megnevezni, inkább úgy lenne fair, ha úgy en bloc a klub körüli történéseket nevezném meg, mint idegeink acélosításának oka. A milliónyi edzőváltás, az elbaltázott mercatók, az örökös ígérgetések, a totál hülyének nézés, a komplett mellébeszélés, a klub többszöri el – vagy inkább nem eladása. Szóval a Palermónak szurkolni nem egy unalmas időtöltés. Ennél a klubnál bármi megtörténhet, úgy értem BÁRMI. Ma reggel olvastam egy cikket „Pokoli lejtmenet” címmel, ami a Schalke jelenlegi kálváriájáról szól. Azt írják, hogy 1 évvel ezelőtt még a Bundesliga 5. helyén álltak, azóta az ötödik edzőjüket „fogyasztják”, és szinte biztos a kiesésük a másodosztályba. Hát ha ez pokoli lejtmenet, akkor mi mondjuk minek nevezzük a 2 évvel ezelőtti D-be való visszasorolásunkat? Nálunk a Zamparini-érában egy „5edzős” szezon teljesen átlagosnak számított. Nekem sokszor volt az utóbbi évek során olyan érzésem, hogy már immunis lettem az ilyen dolgokra. Edzőváltás? Persze, biztos jobb lesz! Kiestünk? Csak a szokásos! A mercatón csak ingyen igazoltunk? Meglepetés lenne, ha nem így történt volna. Voltak olyan pillanatok, amikor úgy gondoltam, hogy ennél már nincs lejjebb, aztán kiderült, hogy de, mégis van. Ennek ellenére miért csináljuk még mindig a blogot? Na, ezt a kérdést gyakran feltesszük magunknak meg egymásnak is… De itt a válasz: Az érzést nem befolyásolja, hogy az A-ban vagy a D-ben játszunk. Poetikusan megfogalmazva, a klub színei még mindig ugyanazok, és maradnak is örökre. Nem játékosokról, nem meccsekről, nem gólokról van szó, hanem annál valami sokkal nagyobbról, amit nem befolyásol, nem befolyásolhat, hogy nyerünk vagy veszítünk. Persze, sokkal „kellemesebb” egy stabil A-s csapatnak szurkolni, de milyen unalmas lenne már a sorozatos scudettókat számolni, amikor nálunk 2 éve maga a klub létezése forgott kockán.

Azért hogy a kérdésre is válaszoljak, hogy miért volt jó a blog első 10 évének a részesévé válni… Sok embert ismerhettem meg, akivel valószínűleg nem lett volna lehetőségem, ha nincs a blog. Maga az érzés, hogy „alkotunk” valamit, amit Ti (remélhetőleg) értékeltek. 2009-ben költöztem haza Szicíliából, és nem sokkal később találtam egy kis fórumot néhány Palermo-szimpatizánssal (akik közül páran még mindig itt vannak), és egyszerűen nem hittem el, hogy a Palermónak, az „én szeretett kis szicíliai csapatomnak” itthon is vannak szurkolói, és az a helyzet, hogy baromi jó érzés volt, hogy nem vagyok egyedül. Most meg itt vagyunk több, mint 10 évvel később, és ránézek az oldalra, és azt látom, hogy már 646 másik emberrel oszthatom meg ezt az érzést, amit a két szín iránt érzek. Hát nekem ezért jó dolog.”

palermo88: “Egyszerűen azért, mert elképesztő mennyiségű élményben volt részünk, akár a csapatunkra, akár a közösségünkre gondolok! A blognak és a közösségi médiának köszönhetően, rengeteg nagyszerű emberrel ismerkedtünk meg, (és nemcsak itthon, hanem Palermóban is találtunk jó néhány barátot), akiknek reményeim szerint, tényleg jelentünk már valamit! Mindezen túl, annyi szeretetet, pozitív visszajelzést kaptunk, hogy ezek örökre feledhetetlenek lesznek az életünkben! Nyilvánvaló, hogy nem értünk el mindent, amit szerettünk volna, és sok esetben lehetett volna többet és jobban is dolgozni, de ha holnaptól már nem tudnám folytatni az oldal szerkesztését, akkor is nagyon büszke lennék arra, amit a kollégámmal, és az olvasóinkkal közösen felépítettünk! Éppen ezért, ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzásegített minket ahhoz, hogy tíz évet megéljen a blogunk!”

+1. Végezetül, van még egy plusz-kérdés is, ami szintén a 10-es számmal kapcsolatos, ha már 10 éves a blog! Ki volt a kedvenc játékosod, aki az elmúlt egy évtizedben a 10-es mezt viselte?

Monyó: “A 10 év 10-ese. Hát, adná magát, hogy Miccolit mondjam, de ez annyira evidens lenne, hogy inkább fordítsuk meg a kérdést, és ki az a játékos, aki a legkevésbé érdemelte ki a 10-es mezt? Attila már említette Joao Silva-t, én akkor Davide di Gennarot mondanám. Legenda lett Palermóban, nem? 🙂 “

palermo88: “Könnyű lenne erre a kérdésre kapásból rávágni, hogy Fabrizio Miccoli, mert az szerintem aligha képezheti vita tárgyát, hogy ő volt a leginkább méltó erre a mezre, és valószínűleg, egy jó darabig, de lehet, hogy soha többé, nem is látunk hozzá hasonló tudású 10-est Palermóban! Nekem azonban, volt egy másik játékos is, akinél úgy éreztem, hogy igen, ez a fiú megérdemli ezt a kitüntetett figyelemnek örvendő mezszámot: ő pedig, a Trapani-tól igazolt, brazil felmenőkkel is rendelkező Igor Coronado volt, aki a 2017-18-as szezonban erősítette a rózsaszín-feketéket.

Kimerem jelenteni, hogy a Zamparini-éra utolsó igazán értékes szerzeménye volt! Coronado-ban egy rendkívül ügyes kis futballistát ismertem meg, a játéka, és az, ahogyan a labdával bánt, számomra nagyon tetszett, ugyanakkor az is tény, hogy még messze nem volt klasszis, mert sajnos képes volt kulcspillanatokban rontani (emlékezzünk csak a Cesena ellen kihagyott 11-esére a bajnokság hajrájában, ami miatt fontos, a végelszámolásnál nagyon hiányzó két pontot buktunk el…), ezek pedig, egy kicsit lehúzták a teljesítményét. Viszont továbbra is tartom, hogy ha nem tesszük egy év után pénzzé, és küldjük el az Arab-Emírségekbe, ahová egyébként nem is akart menni, akkor egy nagyon komoly 10-ese lehetett volna a mieinknek! Mivel követem Coronado-t az instán, így tudom, hogy a játékos azóta is visszavágyik Palermóba, vagyis én még látok rá egy kevés esélyt, hogy egy nap ő is visszatér majd, és akkor remélhetőleg, még inkább ki fogja érdemelni a 10-est! Azt a mezt, amelyet ugye jelenleg Andrea Silipo birtokol a rózsaszín-feketéknél: személy szerint, azt gondolom, hogy nincs rossz helyen most sem ez a mezszám, ugyanis Silipo egy nagyon tehetséges labdarúgó, de az ő esetében majd csak idők múltán, és a mostanitól sokkal nyugodtabb körülmények mellett állapíthatjuk majd meg, hogy valóban méltó-e Miccoli hagyatékára! Miként az előző sorokban írtam, szerintem Coronado az volt, viszont Di Gennaro, Hiljemark, Joao Silva, Trajkovski vagy Rizzo Pinna egyáltalán nem!”