Nem túlzás, ha azt mondjuk: a szezon első pontmentését láthattuk vasárnap a szicíliai derbin. Azon már rég túlléptünk, hogy a kezdőcsapat összeállítását kritizáljuk, velük fogjuk kiharcolni a bent maradást – vagy nem. Nem sokon múlt, hogy most felgyújtsák a komplett várost a szurkolók: e helyett úgy tértünk haza Cataniából, mintha megnyertük volna a Serie A-t. Kissé fura, de végre valami olyan történt Palermóban, ami megcsillantott egy igen pici darabkát abból, amiért lehet szeretni ezt a csapatot, és mégis érdemes bízni bennük, leülni a meccseik elé. Hajtás után a szicíliai derbi hatásait elemezzük.

(írta: Rosanero)

A felől minden kétségünk elhárult, hogy Sannino tényleg egy jó edző lenne. Persze nem is kókler, mert ne feledjük, az utóbbi négy meccs alatt nyolc pontot szereztünk: kár, hogy az azt megelőző 15 meccs alatt hetet. Elképesztő adat. Mindössze két győzelem, és mennyivel másképp állunk, és akkor sem élünk a túlzás eszközével, amikor kijelentjük, hogy Sannino nélkül már régen a B-vel kacsingatnánk.

Nyilván teljesen más lenne most a hangulatunk, ha Ilicsics nem lövi be a 95. percben az egyenlítő gólt. Egyetlen gól, a tudatosság elemeit bőven nélkülöző támadás, és kvázi a mennybe mentünk. A Catania a meccs döntő részében fölénk nőtt, de nagyon mást nem is vártunk: számukra a szokásos dopping mellett nem kis motiváció lehetett, hogy egy esetleges győzelemmel biztosan integettek volna nekünk, és legalább egy évig nem rendeztek volna Catania-Palermo mérkőzést a Serie A-ban. Így sem biztos, de semmivel sincs kevesebb esélyünk, mint a Sienának, vagy a Genoának.

Itt szeretnénk köszönetet mondani a Chievo mesterének, volt játékosunknak, Eugenio Corininek, hiszen Sienában aratott győzelmével bizony nagyon nagy szívességet tett nekünk. Úgy látszik, ha már a mostani alkalmazottak nem mindig képesek a javunkra cselekedni, legalább az exeink szerettel gondolnak ránk: nem éppen a legjobb érzés ez, de hogy mocskosul jól jön, az biztos. Két hete Delio Rossi, most meg Corini az, aki így, vagy úgy, de olyan ajándékot nyújtott át a Palermónak, amelyre a bent maradás esetén biztos, hogy valamivel válaszolnunk kell majd maximum a nyáron.

Visszatérve Sanninóra: motivációs készségeiben is kezdtünk kételkedni a meccs bizonyos szakaszaiban, edzői képességeit tekintve viszont Arevalo Rios becserélésekor minden reményünk elszállt. Hátrányban védekező középpályást behozni egy derbin… necces. Most megmenekült, de nincs kétségem, őt is felfalták volna azok a szurkolók, akik most fiesztával fogadták a csapatot a Barbera előtt, hazatéréskor. Kissé érdekes, hiszen nem kis mákkal csentünk pontot a rivális otthonából, helyzetünk pedig annyival nem lett jobb, hogy kitörhetett volna a hurráhangulat: de ez erőt kell, hogy adjon a játékosoknak a hátralévő öt meccsre. Ebből egyszerűen profitálnunk kell, a játékosoknak is látniuk kell, hogy nem kell sok ahhoz, hogy a palermói szurkolók az egekig emeljék őket. Azokról az emberekről beszélünk, akik megannyi keserű élményt követően még mindig hajlandóak kimenni a stadionba, hajlandóak őket fogadni, éltetni, és biztatni: a minimum az, hogy ezek után kiharcolják azt, hogy jövőre is a Serie A-ban játszhasson a csapat.

Sannino egy-két emberből szépen kihozta a maximumot, Ilicsics játékára nem sok szó van, hihetetlen, hogy mennyire megváltozott a játéka, mióta a kopasz mester irányít. Az alibiző, sokszor felesleges cselekbe belebonyolódó kerékkötőből mára a csapat első számú gólfelelőse, igazi vezére lett – belegondolni is rossz, hogy hol tartanánk most nélküle. Persze Sanninónak is vannak menthetetlen emberei, de nem akarunk sokáig károgni, letudjuk annyival a kérdést, hogy itt nem az edzőnk a hibás. Ezeket a kérdéseket a nyáron kell majd orvosolni.

Eddig hol voltál,mondd?

Nem mehetünk el Abel Hernandez mellett sem: elvileg Boselli ezért lett igazolva, hogy az ilyen szituációkat megoldja. A felívelt labdákat lefejelje, megtartsa, megjátssza – ehhez képest Bosellitől eddig nagyon,de nagyon keveset láttunk. Abel Hernandez hosszú sérüléséből visszatérve, második meccsén gólpasszal veszi ki a részét a cataniai döntetlenből: őszintén reméljük,hogy 90 perces csatár lesz mihamarabb, és akár már a hétvégén, az Inter ellen is a kezdőben számolhatunk vele ; na és persze Miccolival.

A mutatott játékot látva nem biztos, hogy megérdemeltük a döntetlent, de ha már így alakult, először is emlékezzünk meg arról, hogy hányszor,de hányszor jöttünk le úgy a pályáról, hogy ott legalább egy döntetlent megérdemeltünk volna – másodjára pedig ha már így sikerült, akkor adjon ez nekünk akkora erőt, hogy maradjunk bent. A rém egyszerű, egyetlen B-betűt ábrázoló szurkolók, a hangulat, és a forma ellenére is sikerült pontot rabolnunk a fániktól, ha ebből nem tudunk profitálni, akkor semmiből. Pláne egy mentális felkészítésben erősebb edzővel. Forza Palermo!

A hivatalos honlap közölt néhány képet – így fogadták az ultrák a csapatot Palermóban: