Reggina-Palermo 0-2. Zsinórban a harmadik győzelem, és zsinórban a negyedik bajnoki mérkőzés, amelyen még gólt sem kaptunk. Egyszerűen fantasztikus! És hogy ezen felül mi mindent jelent még a szombaton aratott győzelmünk? Nem hiszem, hogy újat fogok mondani, de azért jól esik leírni: ELSŐ helyet a tabellán! 14 fordulót kellett várni erre a pillanatra, de végre megéltük: a Reggina idegenbeli legyőzése után a Palermo nevével kezdődik a Serie B tabellája, és reméljük, hogy mostantól már nem is leszünk ettől rosszabb pozícióban! Arról pedig, hogy a hétvégén hogyan szereztük meg Reggio di Calabria-ban az újabb három pontot, hajtás után olvashattok.

Paulo Dybala, Abel Hernandez és Andrea Belotti. Ez általában csapatunk kezdő csatársora szokott lenni, a Reggina otthonában azonban más volt a helyzet. Az imént említett három játékosra – ilyen-olyan okok miatt – nem számíthattunk szombaton, ez pedig azért egy pici aggodalommal töltött el valamennyi rózsaszín-fekete szurkolót. Ettől függetlenül a mérkőzés esélyesének még így is a mieink számítottak, ugyanis a fordulót megelőzően a Reggina 12 ponttal a kieső helyek egyikén állt, míg a Palermo kétszer annyi pontot gyűjtve, 24 egységgel a listavezető mögött helyezkedett el. Az is tudvalevő volt, hogy nagyon sokat nyerhetünk ezen a hétvégén, mert egy esetleges győzelemmel (és persze az Empoli-Lanciano mérkőzés eredményének kedvező alakulásával),nemcsak pár óráig, hanem akár egy teljes hétig is a tabella élére ugorhatunk.

Nyilván tudta ezt Giuseppe Iachini is, aki a jelentős játékerőt képviselő 3 csatár hiányzása ellenére, csakis a győzelemben gondolkodott, és próbálta a lehető legtámadóbb szellemben felküldeni a csapatot a pályára. A baseball-sapkás úriember, egy némileg új, 3-5-1-1-es felállást választott, amelyben Kyle Lafferty volt az ék, mögé pedig bekerült Gennaro Troianiello, akinek a gyorsaságában is bízhattunk. Troianiello hamar jelezte is, hogy nem volt hiábavaló az ő csapatba állítása, ugyanis szélsőnk, már az első percben életveszélyesen adott középre a jobb oldalról. Ezzel a megmozdulással pedig tudattuk a hazaiakkal is, hogy mi bizony győzni jöttünk, és szeretnénk hamar dűlőre vinni a dolgot. Az első perctől kezdve domináltunk, a Reggina nem is nagyon tudott átjönni a vendégtérfélre. A mezőnyfölény pedig szerencsére korán góllá is érett, ugyanis a 9. percben Edgar Barreto góljával megszereztük a vezetést. Kyle Lafferty lövését még védeni tudta a kapus, a kipattanóra azonban teljesen tisztán érkezett csapatkapitányunk, aki 11 méterről a hálóba lőtt. Barreto egyébként, nem örült látványosan a góljának, mert mint tudjuk, korábban erősítette a Calabriai csapatot. Természetesen nem szeretnénk semmit sem elkiabálni, de úgy tűnik, Barreto nagyon összeszedte magát (aminek nagyon örülünk!) az elmúlt hetekben,és végre igazi vezére lett a szicíliai együttesnek: Avellino-ban egy csodálatos gólpassz, a Trapani ellen egy mindent eldöntő gól, most pedig a vezető találat fűződött a nevéhez! Reméljük Edgar jó sorozata, a Latina elleni jövő heti mérkőzésen is folytatódik majd!

Térjünk azonban vissza a Reggina elleni mérkőzésre! 10 perc alatt meg volt tehát a vezetés, és nyugodtan kijelenthetjük: egy bajnokesélyes csapatnak így kell kezdenie egy mérkőzést! A játék képe ezután sem változott szinte semmit sem, a mieink magabiztosan, olykor tetszetősen futballoztak, a hazaiakat pedig szemmel láthatóan megfogta a korán bekapott gól. A Reggina játékosai éppen ezért, a számukra egyetlen lehetséges eszközhöz folyamodtak: kemény belépőket alkalmazva megpróbálták a futballmérkőzést harcmezővé alakítani! Szerencsére Iachini tanítványai ebben nem voltak partnerek (leszámítva Bolzonit), így a sárga lapok inkább csak a hazai oldalon gyűltek. A gólok száma viszont egyik oldalon sem nőtt, pedig meg voltak a lehetőségeink. Troianiello rövid sarokra tartó lövése, Barreto távoli bombája, vagy esetleg Lafferty helyzete is gólt érdemelt volna, ám mivel ezek kimaradtak, maradt a 0-1. Mint ahogy a félidő hajrájában is maradt, pedig a Troianiello-t elég gyanús körülmények között szerelték a 16-oson belül, a síp azonban ezúttal néma maradt…

Az első félidőt látva egyáltalán nem kellett tartanunk attól, hogy gólt kaphatunk, mert igazából, még csak említésre méltó lövése sem akadt a Reggina-nak. Jó volt ezt látni, valamint azt is jó volt nézni, hogy mennyire magabiztosan játszott a Munoz, Milanovic, Andelkovic hátsó hármas.

A szünetben tehát meg volt a vezetés, ám azt szerintem mindenki tudta a vendégöltözőben is, hogy még egy harcos, kemény és kellemetlen 45 perc vár ránk a Stadio Granillo-ban. És akik, ezt gondolták, nem is tévedtek nagyot. A Reggina változtatott a játékfelfogásán, és a rugdosódás helyett, érezhetően többet foglalkoztak a futballal. A második játékrész elején olykor-olykor már veszélyt is tudtak teremteni a kapunk előtt, ám Sorrentino-nak szerencsére nem kellett sokszor közbeavatkoznia, mert a védők – néha még önfeláldozóan is – megoldották helyette a problémát. Egy ízben azonban pont az egyik hátvédünk, Milanovic hibázott, aki hazafejelés helyett Di Michele-t választotta, a Reggina 17-ese azonban szerencsére a nehezét megcsinálta, a könnyebb feladatot viszont már nem! Korábbi excsatárunk egy az egyben vezethette a labdát Sorrentino-ra, és miután a kapust is kicselezte, már csak az üres kapuba kellett volna lőnie, ő azonban célt tévesztett – vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy még mindig nagyon szereti Palermo-t, és ezért inkább nem akart nekünk fájdalmat és csalódást okozni…

Telt-múlt az idő, a gondjaink pedig egyre inkább sokasodtak. Először Lafferty-t kellett lecserélni Malele-re (ő volt az egyetlen opciónk támadóposztra a kispadon),majd elveszítettük Sorrentino-t is. Kiváló hálóőrünk egy kirúgást követően kapott a jobb combjához, és egyből jelezte is, hogy cserére van szükség. (A poszt írásakor még nem tudok pontos diagnózisról beszámolni.) Samir Ujkani lett a cerberus, ez pedig nem volt túl bíztató, ráadásul az albán fiú szinte komoly bemelegítés nélkül került a pályára. Azért mondjuk el, hogy lehetett volna nyugodtabb is a hátralévő időszak, mert elöl meg voltak a ziccereink. Ha Troianiello egy kontra végén nem önzőzik, vagy Malele befejeli az ajtó-ablak ziccerét, akkor 0-2, és lefőtt a kávé. Ehelyett azonban izgulnunk kellett, a Reggina pedig egyre jobban ráérzett a lehetőségre. A 74. percben a mérkőzés legvitatottabb jelenetének lehettünk szemtanúi: Ujkani egy távoli lövést pont Di Michele elé ütött, aki egyből kapura is lőtte a kipattanó labdát, ezt azonban a gólvonal előtt álló Andelkovic mellel (szeretném ezt mondani) menteni tudta. A többszöri visszajátszások után és az olasz kommentátorok véleményét is meghallgatva, megállapítható volt, hogy Andelkovic nem éppen a mellével mentette meg csapatunkat az 1-1-től, de emiatt most aligha vagyunk szomorúak. A hazaiak nyilván azok voltak, vagy inkább dühösek, mert az eset után hevesen reklamáló edzőt, Fabrizio Castori-t el is küldte a játékvezető a kispadtól.

Sok volt még hátra, de a mieink hatalmasat küzdve, tartották az egygólos vezetést és taktikusan játszottak. Sőt a végén jött a csattanó is: egy baloldalról középre ívelt szabadrúgásra (ki más, mint Barreto végezte el) a hazai kapus rosszul mozdult ki, Milan Milanovic pedig az üresen maradt kapuba fejelt, lezárva ezzel a Reggina-i kirándulást.

Az 5-ös mezben játszó szerb hátvéd (leszámítva az egyetlen hibáját, amiből végül is nem kaptunk gólt) egészen kiválóan futballozik most már hetek óta, és könnyen lehet, hogy hosszú időre megoldotta a belső védő poszton korábban felmerülő gondjainkat. Legalábbis bízunk benne! Egyébként a szombati mérkőzésről nemcsak Milanovic-ot szeretném kiemelni, hanem az egész csapatot. A hiányzóink, és a sajnálatos sérülések ellenére nagyon egységesen, egymásért küzdve, mindenki megoldotta a maga feladatát (igen, még Morganella sem lógott ki, pedig végigjátszotta a 90 plusz valahány perecet!), és ha egy kis szerencsével is, de megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Ez pedig már szombat este azt jelentette, hogy átvettük a vezetést a bajnokságban. Akkor még azt hittük, hogy csak néhány órára, vasárnap késő délutánra (Empoli-Lanciano 3-0) azonban kiderült: egy hétig biztosan (reméljük tart az tovább is, mert most két hazai mérkőzés jön a Latina és a Novara ellen) a mi nevünkkel kezdődik a Serie B tabellája.

És ehhez még Paulo Dybala, Abel Hernandez és Andrea Belotti játékára sem volt szükség.

Persze azt azért elismerjük, hogy a Reggina otthonában aratott győzelemhez és az ezzel együtt járó első helyhez – ahogy mondani szokták – a jó Isten keze is kellett. Vagy inkább Andelkovicnak a keze!