Újra kiosztottuk a lapokat (2. rész)

126554-3

Elkészült az immár hagyományosnak nevezhető „értékelős posztunk”, amelyben ezúttal is külön-külön elemeztük játékosaink elmúlt évben nyújtott teljesítményeit. A tavaly már jól bevált „lapos módszer” mellett azonban, idén újítottunk is egy kicsit, hiszen már nemcsak lapokat osztottunk, hanem osztályoztuk is a tavalyi keret produkcióját, méghozzá egy 1-től 5-ig terjedő skálán. Mindezen túl, őszintén elmondtuk a véleményünket minden volt és jelenlegi játékosunkról, valamint arról is, hogy meglátásunk szerint melyik poszt(ok)ra kellene erősítenünk a nyáron. A kétrészes sorozat első fejezetében már kifejtettük az álláspontunkat a kapusokról és a védőinkről, a második fejezetben pedig, a középpályásainkkal és a támadóinkkal foglalkozunk bővebben.

Amint a bevezetőben már említettük, az értékelésünket két szempont alapján végeztük. Egyrészt megtartottuk a tavalyról már jól ismert zöld, sárga, és piros-lapos jelrendszert, mellette pedig osztályoztuk is a játékosok teljesítményét egy 1-től 5-ig terjedő skála alapján. Az alábbiakban tehát, minden futballistának adtunk külön-külön egy lapot és egy érdemjegyet az elmúlt évi teljesítményére. Hogy érthetőbb legyen a dolog, először is nézzük, hogy mit is jelentenek a különböző osztályzatok, és a lapszínek:

A skála, amely alapján osztályoztunk:

1 – Rendkívül gyenge produkció egész évben, nagyon sok hibával, a teljesítmény gyakorlatilag értékelhetetlen

2 – Súlyos hibákat elkövető, az átlagos szinttől jóval gyengébb teljesítmény, kevés jó megmozdulással

3 – Az átlagosra jellemző, erős közepes szintet hozó teljesítmény.

4 – Nagyon jó játék, az átlagosnál már sokkal jobb teljesítmény, sok hasznos megmozdulással

5 – Kiemelkedő, már-már hibátlan teljesítmény, több remek megmozdulással, a támadóknál szerzett gólokkal, gólpasszokkal.

– Akiket nem, vagy csak alig láttunk játszani, azokat értelemszerűen nem osztályoztuk!

Lapok:

ZÖLD: egyértelműen megtartanám, vagy megtartottam volna a következő szezonra is!

SÁRGA: kiegészítő embernek megtartanám/megtartottam volna, vagy kölcsönadnám más csapathoz, hogy fejlődjön!

PIROS: nem tartanék igényt a szolgálataira a következő bajnoki évadban, tehát elküldeném/elengedném!

KÖZÉPPÁLYÁSOK:

8. Edgar Barreto:

edgar barreto 12

palermo88: Egy újabb hatalmas csalódás… Edgar Barreto egyáltalán nem játszott jól az elmúlt idényben, nem volt vezére a csapatnak, ráadásul abszolút nem csapatkapitányhoz méltó módon viselkedett! Bár az ősszel folyamatosan a pályán volt, de már akkor sem emlékeztetett régi önmagára, amit pedig utána művelt (nem elsősorban a pályán), arról jobb nem is beszélni! Négy évet töltött el Palermóban, kitartott mellettünk a B-ligában, ám a távozásával, és annak körülményeivel sokunknak megváltozott a véleménye vele kapcsolatban. Kár, hogy így alakult, az élet viszont megy tovább, és már mi sem kesergünk Barreto „lelépése” miatt! 

Osztályzatom: 2

piros kicsi

monyox: Visszakerestem, mit írtam róla egy éve. „A csapat egyik olyan tagja, akire mindenképpen szükség van. Egyre inkább átveszi Miccoli örökségét, egyre inkább vezéregyéniséggé válik. És ez jó!” OK, tegyük fel, hogy nem csatlakozik Munozzal a „hogyan köpjünk oda, ahol eddig enni kaptunk” mozgalomhoz, akkor mit írnék. Enyhén szólva nem az ő idénye volt a 2014/15-ös. Mivel középpályán elég jól állunk, valószínűleg akkor sem nagyon marasztaltam volna, ha ő nem lépi meg azt, ami miatt nagy valószínűséggel nem fogják megtapsolni a Barberában a következő idényben. Ő döntött, neki nem volt elég x milliós fizetés, ő x+1 milliót akart keresni, mert „neki már gondolnia kell a gyerekeire is”. No comment, jobb így mindenkinek.

Osztályzatom: 3

piros kicsi

18. Ivaylo Chochev:

chochev

palermo88: Barreto sérülése után alapember lett, és bizony olyan teljesítménnyel rukkolt elő, amivel kivívta a szurkolók elismerését, tetszését. Miután bekerült a kezdőbe, már senki sem beszélt Barreto-ról, és a 2014 nyarán igazolt bolgár bizonyította, hogy bátran be lehet dobni a mélyvízbe. Különösen a Genoa elleni hazai meccs maradt emlékezetes, amelyen az ő duplájával győztünk 2-1-re, de nemcsak ezen az áprilisi bajnokin játszott jól, hanem a későbbiek során is! Chochev szép jövő előtt áll, hosszú távon is kiváló megoldás lehet a középpályára, egyértelmű, hogy helye van a csapatban!

Osztályzatom: 4

zöld kicsi

monyox: Ivaylo lehet a palermói jövő egyik alapköve. Úgy tűnik, hogy jó vásárt csináltunk vele, nem görcsölt be, mikor Iachini bedobta a mélyvízbe, és remélhetőleg egyre jobb lesz majd! A következő szezonban akár alapemberré is kinőheti magát. Ahogy mondtam, az olyan emberek, mint ő vagy Quaison jelenthetik a rózsaszín-fekete jövőt, szóval jó lenne őket szép hosszú évekre „hozzánk láncolni”.

Osztályzatom: 4

zöld kicsi

15. Francesco Bolzoni:

Hellas+Verona+FC+v+Citta+di+Palermo+Ztsv0AI4Cbgl

palermo88: Túlzás lenne azt állítani, hogy Bolzoni-nak fontos szerepe volt a 11. hely megszerzésében, ugyanis nem volt alapember, és nem is tudta hozni azt, amit előzetesen vártunk tőle. Mindig vártam, hogy menetközben elkapja a fonalat, és újra a régi lesz, ehelyett azonban Ciccio a szezon második részében már inkább csak kiegészítő ember volt, és ezek után nagy kérdés, hogy mi lesz a sorsa. Ha kezdőként nem is, de csereként talán számítanék rá jövőre is, bár ha minőségi játékosok érkeznek a nyáron a középpályára, akkor elképzelhető, hogy a kispadon sem jut majd Neki hely!

Osztályzatom: 2

sárga kicsi

monyox: Ciccióval bajban vagyok. Elvétve kapott csak lehetőséget, és bár nagyon kedvelem azt, ahogy felszántja a pályát, be kell látnunk, hogy neki a Serie A-ban csak epizódszerep juthat. Viszont ilyen emberre is szükség van, bár a középpályánk már eléggé telített. Én megtartanám. Hajtani tudó játékosokra mindig szükség van, és szerencsére ő azért nem olyan agyatlan, mint mondjuk Morganella. Tartsuk meg! Feltéve, ha neki megfelel a padozó szerep.

Osztályzatom: 3

zöld kicsi

25. Enzo Maresca:

maresca

palermo88: Az ősszel tetszett a játéka, sok jó meccse volt, szóval elégedett voltam Vele! Aztán januárban leigazoltuk Jajalo-t, Maresca-t pedig szép lassan elfelejtettük. A rutinos középpályás a tavasszal már csak epizodista volt, így aztán újra felvetődött a gondolat, miszerint nyáron távozik a klubtól. Az idő nem mellette szól, ugyanis már 35 éves, így a jövő évi csapatban, jelen pillanatban nem nagyon látom a helyét. Noha tényleg kifejezetten kedvelem Maresca játékát, szerintem sem kell mindenáron megtartanunk – pontosan a kora miatt! Ha viszont mégis marad, annak csak örülhetünk!

Osztályzatom: 3

sárga kicsi

monyox: Mondjuk ki; Enzónak Jajalo a végzete. Amikor egy olyan rutinos játékos, akinek kifele áll a szekere rúdja a profi fociból, kap egy fiatalabb, tehetséges vetélytársat, aki ráadásul az edző bizalmát is élvezi, az nem lehet túl jó érzés. Én nagyon kedvelem Maresca játékát, szinte „szétveti” a rutin, és a tapasztalat, és ő pont abban volt jó ebben az idényben, ami Barretóból hiányzott, konkrétan a csapat játékának ritmust, fazont adni. Ha nem lenne egy Sorrentinónk a kapuban, én simán Enzónak adtam volna a csapatkapitányi szalagot. Volt ugyan olyan meccse, amin betlizett, de többnyire hihetetlenül jól tette a dolgát, érezni lehetett, hogy az irányítása alatt csodásan pulzál a csapat játéka. Gondolni is kell a jövőre, így jött ugye Jajalo, és egy rossz szavam nem lenne Marescára, ha el akarna igazolni valahova, ahol levezet (többször lehetett róla olvasni, hogy menne az USA bajnokságába), de rendkívül örülnék neki, ha maradna, hiszen nagyon sokat jelenthet a rutinja még a padról is beszállva, és jó lenne, ha tőlünk vonulna vissza.

Osztályzatom: 4

zöld kicsi

14. Francesco Della Rocca:

della rocca

palermo88: Ha már az ősszel újra bevettük a keretbe (nem tudom miért…?), szerettem volna élesben is látni, hogy mire képes a Iachini-féle Palermóban, ám esélyt csak elvétve kapott. Továbbra is azt mondom, amit tavaly is írtam vele kapcsolatban: nem hiszem, hogy szükségünk van rá jövőre, azért meg fölösleges itt tartani, hogy egész évben a padot koptassa!

Osztályzatom: –

piros kicsi

monyox: Felesleges megtartani. Felesleges volt már eddig is. Barretóval együtt érkeztek, úgy illik, hogy együtt is távozzanak.

Osztályzatom: 2

piros kicsi

28. Mato Jajalo:

jajalo mato

palermo88: A horvát középpályás a szezon vége felé már megmutatta valódi tudását, a tavasz elején viszont érthetetlen volt az erőltetése. A januárban igazolt Jajalo eleinte abszolút nem győzött meg arról, hogy kezdőként kell szerepeltetni Palermóban, ám a Fiorentina elleni hazai meccsen tényleg nagyszerűen játszott, és ezt, nemcsak a bombagólja mondatta velem. Szezon közben sokszor kritizáltam, ám azt a véleményemet továbbra is fenntartom, hogy türelmesnek kell lennünk Mato-val szemben, hiszen hosszú távon erőssége lehet kedvenc csapatunknak. A bizalom egyelőre megvan, a kérdés, hogy tud-e élni vele…?

Osztályzatom: 3

zöld kicsi

monyox: Nem igazán értettem eleinte Jajalo leigazolását. Miért kell még egy újabb játékos a középpályára, ráadásul idény közben? Aztán ahogy láttam játszani, összeállt a kép; Mato Maresca posztjára érkezett. Ráadásul az elején egyikünk sem értette, hogy miért volt szükség a megvételére, mert a horvát semmit sem mutatott a pályán, Iachini viszont újra és újra kezdőként küldte pályára. Aztán engem a Fiorentina elleni meccset látva győzött meg, hogy ebben a srácban igenis van potenciál, és nem véletlenül szerződtették le. Reméljük, hogy csak idő kellett neki a beilleszkedésre, és a következő idényben már nem csak elvétve fogja bizonyítani a rátermettségét!

Osztályzatom: 3

zöld kicsi

27. Luca Rigoni:

luca-rigoni-palermo-udinese-serie-a-12042015_1cg0w5jkyeza91e5ceh2b8bvkp

palermo88: Nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni Luca-val kapcsolatban: nálam ő az „ÉV EMBERE”! Óriási munkát végzett a mögöttünk hagyott szezonban, majdhogynem tökéletesen teljesített! Szinte minden meccsen hozta magát, emellett pedig annyi gólt lőtt, mint még pályafutása során soha! Luca Rigoni a játékával, az intelligenciájával, a sokszínűségével nélkülözhetetlenné vált a középpályán, mindezen túl pedig, hatalmas kedvenc is lett belőle! Nagyon bízom benne, hogy jövőre megismétli, vagy még túl is szárnyalja a legutóbbi idényben nyújtott teljesítményét! Bravo Luca, csak így tovább!

Osztályzatom: 5*

zöld kicsi

monyox: Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém élőben látni egy Chievo-Sampdoria meccset. Nem mondhatom, hogy akkor figyeltem fel Rigonira, mert különösebben nem tűnt fel a játékával, annyit sikerült csak megtudnom róla, hogy ő a veronaiak csapatkapitánya. Nem is igazán értettem, hogy miért volt szükség a leigazolására, de túlzás nélkül állíthatom, hogy Luca 1 év alatt a Palermo-szurkolók egyik kedvence lett! Védekezik, támad, gólt szerez, hajt, lelkesedik, lelkesít – mi kell még? Nálam az év pozitív meglepetése, kihagyhatatlan a csapatból! Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni! Elég csak annyit mondanom róla, hogy a Chievóban 6 idényben szerzett 10 gólt. Palermóban 1 szezonban 9 gól. Középpályásként. Van még valakinek kérdése?

Osztályzatom: 5

zöld kicsi

21. Robin Quaison:

quaison-esulta-palermo-away-gennaio-2015-ifa

palermo88: Sokáig nem tudtam hová tenni a svéd fiút, aztán januárban, Firenzében csereként beállva két perc alatt két gólt lőtt, amivel egyrészt visszahozta a csapatot a meccsbe, másrészt pedig megmutatta, hogy mit is tud valójában. Onnantól kezdve, érthetően megnőttek Vele szemben az elvárások, Robin viszont simán elbírta a terhet. A tavasz nagy részében jól teljesített, és azt is biztosra veszem, hogy még ennél is többre képes, mert még mindig csak 21 esztendős. Az is pozitívum vele kapcsolatban, hogy képes több poszton is játszani, ami jól jöhet a következő idényben is. Nyugodtan kijelenthető tehát, hogy jó üzletet csináltunk a leigazolásával tavaly nyáron, és nem lennék meglepve, ha jövőre még több szerep jutna a svéd utánpótlás válogatott üdvöskéjének. Sokat várok tőle a következő szezonban!

Osztályzatom: 4

zöld kicsi

monyox: Robinról nagyjából hasonlókat tudok elmondani, mint Chochevről. Amilyen fiatal, olyan tehetséges! Amikor lehetőséget kapott, nem volt tele a gatya, és bizonyította, hogy nem véletlenül költözött ő Palermóba. Személy szerint nekem nagyon tetszik, hogy támadó beállítottságú, és nem fél belemenni rizikósabb cselekbe sem, muszáj hozzátennem, hogy nem meggondolatlanul, öncélúan! Jó lesz ő, sőt, egyre jobb! Nem lennék meglepődve, ha egyre többször lenne ott a neve a kezdő 11-ben.

Osztályzatom: 4

zöld kicsi

20. Franco Vazquez:

vazquez-esulta-palermo-away-dicembre-2014-ifa

palermo88: Nagyszerű szezonon van túl, az A-ban is bebizonyította, hogy igazi klasszis. A megmozdulásai, a passzai, a góljai élményszámban mentek – gondoljunk csak az Atalanta otthonában lőtt átemelős góljára! Nagyon sokat köszönhetünk Neki a mögöttünk hagyott szezonban, hiszen a 10 gólja mellett számos gólpasszt is kiosztott, csapatunk támadójátéka pedig szinte csak rajta múlt. Oké, amikor a klub egy kisebb gödörbe került a tavasszal, neki sem igazán ment, de ezen kívül, no meg azon, hogy néha kicsit „rátekeredik” a labdára, nem nagyon lehet más negatívumot elmondani a tavalyi szezonjával kapcsolatban. Fantasztikus futballista, aki hatalmas játékintelligenciával rendelkezik, éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy nemrég 2019-ig szerződést hosszabbított. Dybala távozásával, várhatóan jövőre is nagy szerep hárul majd El Mudo-ra, aki nem is oly régen, még a blogunknak is nyilatkozott. Köszönet mindenért, Franco!

Osztályzatom: 5

zöld kicsi

monyox: Egy éve azt írtam róla, hogy Iachini mester szerint, Vazquez-re fog épülni a következő évek Palermója. Komolyan gondolta a mister ezt a kijelentést, és ebből a szempontból megfelelőek voltak az elmúlt egy év történései. Franco, Dybalával rendkívül ütős párost alkotott, a csapat alapemberévé vált, bemutatkozott az olasz válogatottban, szóval Beppe mester nem a levegőbe beszélt. Dybala ugye elhagyta Palermót, így Vazquez-re még nagyobb teher fog hárulni, de ezzel a feladattal is meg fog birkózni. Nem akarok felelőtlen jósolgatásokba belemenni, de a srácért nemsokára sorban fognak állni Európa vezető klubjai. Próbáljuk megtartani, amíg lehet!

Osztályzatom: 5

zöld kicsi

A középpálya értékelése összességében:

palermo88: Noha Barreto elment a Samp-hoz, a pótlása egyáltalán nem lehet probléma, rajta kívül pedig még Maresca és Della Rocca távozhat, akik szintén nem pótolhatatlanok. Mivel az elmúlt napokban már több középpályást is igazoltunk, ezért talán nyugodtan ki is jelenthetem, hogy abszolút rendben van ez a poszt. Főleg úgy, hogy az egész évben remeklő Rigoni mellett Jajalo és Chochev is bizonyította képességeit a szezon vége felé, így aztán az újakkal kiegészülve, valóban komoly versenyhelyzet lehet a csapatba kerülésért. Az irányító középpályásként bevethető, 10-es mezt megöröklő Oscar Hiljemark leigazolása mindenképpen nagy fogás, mint ahogy személy szerint Gaston Brugman-tól is sokat várok majd az új szezonban, de rajtuk kívül még Ahmed Benali is csatlakozott a kerethez, és ha az imént említett játékosokhoz még hozzávesszük Francesco Bolzoni-t, Robin Quaison-t, sőt még adott esetben Enzo Maresca-t is, akkor több mint jól állunk ezen a poszton! Véleményem szerint, további erősítésre ezen a téren nincs szükség, és amondó vagyok, hogy jóval erősebb középpályánk lesz jövőre, mint tavaly volt!

monyox: Túlkínálat van a középpályánkon, ráadásul ha azt nézzük, hogy csak Barreto távozott, és közben már több ember is érkezett ebbe a csapatszekcióba, Iachini-nek kellemes gondjai lesznek, már ami a kezdő összeállítását illeti. Szerencsére már egy évvel ezelőtt is jól sikerült igazolni, és nagyjából sikerült is egyben tartani a középpályát, úgy vélem, hogy a pályának ez az a része, ahol a legkevesebb problémánk fog adódni a következő idényben.

TÁMADÓK:

9. Paulo Dybala:

paulo dybala

palermo88: Ha tavasszal is úgy játszott volna, mint ősszel tette, akkor most egyértelműen az egekig magasztalnám Paulo-t. De tudjuk, a szezon második fele sajna Neki sem úgy sikerült, amiben minden bizonnyal nagyban közrejátszott az is, hogy nem tudta kizárni a külső körülményeket, valamint a jövőjével foglalkozó pletykákat. Dybala a tavasszal már leginkább csak azzal foglalkozott, hogy hol folytatja majd pályafutását a következő bajnoki évadban, ami a teljesítményén is meglátszott: amíg a 13 bajnoki találatából 10-et szerzett az odavágókon (tehát februárig), addig a visszavágókon mindössze már csak hármat. Kár, mert ha úgy teljesített volna, mint a bajnokság elején, akkor valószínűleg nem „csak” a 9.-ként fejezhette volna be a gólvadászok versenyét, mint ahogy a csapata is előrébb végezhetett volna a 11. helynél… Ezzel együtt La Joya-t nincs okunk kritizálni, mert így is nagyon sokat tett a klubért az elmúlt években, ráadásul a teljesítményével felhívta magára a topklubok figyelmét is, amivel újfent jót tett a klubnak, vagy inkább a költségvetésnek. Mint tudjuk, Dybala végül a Juventus-hoz került nyáron, mégpedig nem kevés pénzért, nekünk meg nem maradt más, minthogy megköszönjük Neki a Palermó-ért tett szolgálatait, és sok sikert kívánjuk új állomáshelyén! Egy kérésünk azonban még van hozzá: ellenünk azért ne mutassa majd meg jövőre a klasszisát…

Osztályzatom: 5

zöld kicsi

monyox: A szurkolók nem hülyék. Ez az egyik tény. A másik az, hogy teljesen egyértelmű, hogy mindig is voltak, és mindig is lesznek (remélhetőleg) olyan játékosaink, akikkel sikerült „belenyúlni a tutiba”, és akiket MUSZÁJ feláldoznunk, mert egyszerűen a tehetségükhöz mérten a Palermo egy kis csapat. Ilyen volt Pastore, ilyen volt Amauri (na jó, nála pont nem jött be a váltás) és ilyen Dybala is. Nem volt kérdés, hogy megfelelő ajánlat esetén Paulótól búcsúznunk kell. Nincs is ezzel semmi baj, neki az a sorsa, hogy a világ élvonalában focizzon. És ezt a szurkolók teljesen átlátják, ezért nem fogja soha füttykoncert fogadni a Barberában se Pastorét, se Amaurit, se Dybalát. (Luca Toni már egy másik történet, de ebbe most nem mennék bele…) Dybala érkezett, teljesített, megmutatta, hogy mire képes, és aztán elszerződött. Ez a világ rendje egy Palermo-kaliberű csapatnál. Annyit tehetünk, hogy megköszönjük neki a Palermo mezében lőtt gólokat, büszkék leszünk a játékosmegfigyelőinkre, hogy ilyen tehetséget hoztak Palermóba, és büszkék leszünk Dybalára, hogy nálunk vált ismert játékossá.

Osztályzatom: 5

zöld kicsi

99. Andrea Belotti:

belotti-protesta-palermo-away-dicembre-2014-ifa

palermo88: Nehéz ügy… Az egy évvel ezelőtti jóslatom vele kapcsolatban abszolút nem jött be, ugyanis nem ő lett a szezon felfedezettje! Belotti nem tudta azt hozni, amit vártunk Tőle, az elmúlt szezonban mindössze 6-szor volt eredményes, pedig lehetőséget kapott bőven a Mistertől. Az őszi teljesítményével még elégedett is voltam, mert ekkor rendre új színt hozott a játékba, ám a tavasszal nagyon mély gödörbe került, és abszolút nem értettem, hogy mi történt korábbi kedvencünkkel. A szezon vége felé sajnos, sokszor kritizáltuk is a játékát (nem ok nélkül!), és ezt látva, bizony, jó néhányunkban felmerült a gondolat, mely szerint a nyáron, megfelelő ajánlat esetén elengedhetnénk. A jelenleg is zajló mercato-ban egyre többet is foglalkoznak Belotti esetleges távozásával és jövőjével, nálam azonban nincs kérdés: Il Gallo-nak egyértelműen helye van a keretünkben, s egész biztosan nem engedném el! De amíg tavaly zöld lapot kapott tőlem, addig idén már csak sárgát kap, vagyis inkább csak kiegészítő emberként számolnék Vele! Hogy aztán jövőre újra bizonyítsa tehetségét, és ódákat zenghessek róla!

Osztályzatom: 3sárga kicsimonyox: „Nehéz ügy…” – írja Belottiról kollégám, és akkor még nagyon visszafogottan fogalmazott. Nem tudom, hogy mit gondoljak Belottiról. A B-ben megmutatta, hogy milyen tehetséges, a 2014/15-ös szezonban meg teljesen összeesett. Legyünk vele türelmesek, és reméljük, hogy csak átmeneti formaingadozásról van szó vagy gyorsan passzoljuk tovább? Kell vagy nem kell? Kemény kérdés… És közben nem úgy kellene rásóznunk más csapatokra, mert van érdeklődés iránta több klub részéről is. Talán azért, mert még nem tűnt el a feledés homályában nálam az, ahogy 2 éve berobbant a fiú, adnék neki még egy esélyt. Hátha megtáltosodik… Mondjuk kompromisszumként egyezzünk meg, hogy esélyt kap, hogy bebizonyíthassa, hogy tényleg jó kis csatár, de ha januárig megint folytatja az alibizést, akkor aztán mehet, ahova akar…

Osztályzatom: 3

sárga kicsi

96. Accursio Bentivegna:

news_img1_73026_accursio-bentivegna

palermo88: Fiatal csatárunk a szezon vége felé egyre többször tapasztalhatta meg testközelből, hogy milyen egy felnőtt A-ligás mérkőzés, ezzel együtt még mindig sok időre van szüksége ahhoz, hogy érett játékosnak nevezhesse magát. A Primavera csapatban idén is remekelt, és ha így folytatja, akkor jövőre még több esélyt kaphat az elsőszámú csapatban. Még egy dolgot viszont feltétlenül szeretnék megjegyezni Vele kapcsolatban: Accursio tavasszal 2019-ig meghosszabbította a szerződését a klubbal, s hiába hívták más klubok is, úgy fogalmazott, hogy Neki a Palermo a hazája, és itt szeretne bizonyítani! Ezek után még inkább bízom benne, hogy egy nap, valóban az ő nevét skandálja majd mindenki a Barbera-ban!

Osztályzatom: –

zöld kicsi

monyox: A szicíliai születésű (Sciacca) Bentivegna nem véletlenül tartozik a kerethez. Remélem, Iachini megpróbálja őt fokozatosan beépíteni, mert ha egyelőre még nem is kezdőként, beugró játékosként illene megadni neki az esélyt. Szeretném megnézni tétmeccsen is minél többször, hogy mire is képes Accursio.

Osztályzatom: –

zöld kicsi

10. Joao Silva:

joaosilvacittadipalermounveilsnewsigninghlbqtqnx7ukl

palermo88: Azok után, hogy mennyit harcoltunk a leigazolásáért (emlékezhetünk, 33 másodperccel az átigazolási időszak lezárása után tudtuk csak megvenni…), azt vártam, hogy bőven adunk majd Neki esélyt is a bizonyításra, ehelyett azonban a 10-es mezt választó Joao Silva gyakorlatilag végig a kispadon töltötte az idényt. Ha ezt előre tudtuk, hogy a portugálra semmi szükségünk nincs, akkor kár volt ekkora cirkuszt csinálni az átigazolásáért! Joao Silva a történtek után valószínűleg többet nem játszik nálunk, és úgy távozik, hogy vajmi keveset tudtunk meg róla. Annak viszont tényleg nincs értelme, hogy továbbra is a kispadot koptassa, így amondó vagyok, hogy el kell köszönni tőle!

Osztályzatom: –

piros kicsi

monyox: „A palermói rejtély” egyik epizódját testesíti meg Joao Silva. Miért vesszük meg, ha ki sem próbáljuk? Vagy annyira béna lenne edzéseken, hogy kizárt, hogy a csapat hasznára válhatna meccseken? De ha így van, akkor ki volt az, aki megnézte szerződtetés előtt? Tipikus dél-olasz történet. Ha egy idény nem volt elég arra, hogy kipróbáljuk, akkor viszont könyörgöm, nehogy megtartsuk padot melegíteni!

Osztályzatom: –

piros kicsi

11. Simon Makienok:

Citta+di+Palermo+Unveils+New+Signing+Simon+s1Y-m3ytIhqx

palermo88: Azt a játékost, aki az egész bajnoki idényben összesen 52 percet tölt a pályán, hogyan lehet értékelni? Simon Makienok így járt, ezért csak ugyanazt tudom róla is írni, mint Joao Silva-ról: mindenkinek jobb lesz, ha távozik! Mint tudjuk, a dán már meg is találta új csapatát, hiszen a Charlton kölcsönben megszerezte. Nagyon kíváncsian várom, hogy ott mi fog történni Vele…

Osztályzatom: –

piros kicsi

monyox: A „palermói rejtély” másik főszereplője Joao Silva mellett a 2014/15-ös idényben. Pedig eleinte annyira jó ötletnek tűnt, hogy jön majd egy nagydarab viking, aki leköti a védőket, így Dybala majd kedvére tud fickándozni, annyira egyértelmű volt, hogy a dán fejjel majd állandó életveszélyt jelent pontrúgásoknál az ellenfél kapujára, annyira magától értetődő volt, hogy az előreívelt labdákat majd szuperül megtartja, és leosztogatja a társaknak. Aztán mi lett ebből? Semmi. Látta valaki Makienokot belerúgni egy (bármilyen labdába)? Üdvözlöm azt, aki leszerződtette. Ha meg egy gólkirályt jegelt Iachini egész évben, akkor, köszi, mister!

Osztályzatom: –

piros kicsi

A csatársor értékelése összességében:

palermo88: Paulo Dybala ugye elment a Juventushoz, a távozásával pedig nemcsak a tavalyi házi gólkirályunkat, hanem Vazquez kedvenc éktársát is elveszítettük, ami új helyzetet teremthet elől. Könnyen lehet, hogy taktikailag is valami újat kell majd kitalálnia a Mesternek támadásban, mert La Joya-hoz hasonló kaliberű futballistát nehéz lesz találni. Hogy ki helyettesítheti majd Dybala-t jövőre, egyelőre nehéz megmondani, az viszont szerintem tény, hogy a nyáron legalább két, de jobb esetben három klasszikus csatárt is igazolnunk kellene. Már csak azért is, mert az egy évvel ezelőtt (pánikból) szerződtetett Joao Silva és Simon Makienok már szintén nincsenek a keretben, így a tavalyi gárdából jelen pillanatban már csak Vazquez-től, no meg a tavasszal mélységesen tudása alatt teljesítő Belotti-tól várhatjuk a gólokat – amennyiben nem igazol el Gallo is! Persze, tisztában vagyok vele, hogy van még két saját nevelésű csatárunk, Accursio Bentivegna és Antonio La Gumina, illetve a nyáron verbuvált szintén tini-korú Matheus Cassini is a támadóosztagban, ám őket, a korukból kifolyólag aligha lenne szerencsés egyből a mélyvízbe dobni. Személy szerint annak azért nagyon örülök, hogy Alex Trajkovski-t már megszereztük a nyáron, mert a 22 esztendős macedón támadó valóban sokra hivatott, mindazonáltal nem biztos, hogy rögtön a következő szezonban képes lesz csodát tenni a Serie A-ban, még annak ellenére sem, hogy igencsak ígéretesen mozgott az eddigi edzőmeccseken! Éppen ezért azt javasolnám a vezetőinknek, hogy itt az idő belenyúlni abba a bizonyos pénztárcába, és a Dybala-ért kapott summából most kell minőségi, A-ligában edződött csatárok igazolására fordítani! Remélem, ezúttal tényleg meghallgatásra is talál majd a kérelmem, hiszen tavaly hiába „fohászkodtam” ugyanezért!

monyox: Na, a támadósorban viszont úgy kell az erősítés, mint a falat kenyér! Dybala elment, Makienok/Joao Silva ugye maximum labdát fog szedni, ha marad, Belotti keresi önmagát, Bentivegna összesen nem töltött el egy félidőt az élvonalban a pályán, szóval akkor itt állunk támadó nélkül. És ne igazán várjuk el Rigonitól, hogy megint egy csatárokat megszégyenítő idényt fog produkálni, már ami a góljai számát illeti. Szóval támadó kell, de azonnal! És nem egy! És lehetőleg olyan, aki pályára is lép, és aki gólokat is szerez. Hát, nagyjából ilyen egyszerű a képlet.