Alakulhatott volna jobban, de rosszabbul is a hétfő este

post_189538_20141128185701

Változatos, jó iramú mérkőzésen egy pontot szereztünk a Genoa vendégeként. Noha a nagyobb helyzetek inkább a mieink előtt adódtak, a meccset a hazaiak is megnyerhették volna, ám végül maradt az 1-1-es döntetlen. Ez pedig azt is jelentette, hogy egyik csapat veretlenségi sorozata sem szakadt meg hétfőn este, mert a Genoa immár hét, a Palermo pedig már négy bajnoki óta veretlen. Az idegenben szerzett egy pont persze csak akkor lesz igazán értékes, ha vasárnap hazai pályán legyőzzük majd a sereghajtó Parma-t.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Találkozunk-e még az Oroszlánokkal?

post_188232_20141118191422

A válogatott meccsek miatt lévő kéthetes bajnoki szünet remek alkalmat ad arra, hogy egy kicsit nosztalgiázzunk. Nos, azt bizonyára minden Palermo-szimpatizáns tudja, hogy szeretett klubunk e hónap első napján ünnepelte alapításának 114. évfordulóját, és éppen ebből kifolyólag úgy döntöttünk, hogy megemlékezésképpen, felelevenítünk egy olyan párosítást a szép és hosszú történelmünkből, amelyről lehet, hogy ma már csak kevesen beszélnek, tudnak. Pedig úgy véljük, érdemes egy pár mondatban szót ejteni erről a bizonyos ellenfélről, s az ellenük vívott csatáinkról is, elvégre az egyik testvércsapatunkról fog szólni! És hogy kikről is van szó?  Ígérjük, a tovább gombra kattintva minden kiderül majd!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Két tizenegyesből két elhullajtott pont

post_187459_20141111210705

Van az úgy, hogy az egyik csapatnak – a remek játéka ellenére – szinte semmi sem sikerül, a másik meg gyakorlatilag az egyetlen komolyabb helyzetét értékesíti rögtön a meccs elején, amivel ráadásul még pontot is szerez. Vasárnap valami ilyesmi történt velünk is az Udinese ellen, hiszen nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a játék minden elemében felülmúltuk ellenfelünket – kivéve a gólok számában. Mert 1-1 után, a győztes találatot sehogyan sem tudtuk bepréselni a nagyszerű formát kifogó, és még 11-est is hárító Karnezis kapujába, ezért aztán be kellett érnünk a döntetlennel, amellyel most nem igazán vagyunk elégedettek. Következik a hétvégi, Palermo-Udinese bajnoki visszatekintője.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Forró ölelés

post_186997_20141106230427

Muszáj lesz egy rövid magyarázattal kezdenem a beszámolót a kissé furcsa címet illetően. Történt ugyanis, hogy elnökünk nem a helyszínen tekintette meg a Milan elleni meccset, és a 0:2-es Palermo-győzelem másnapján az újságírók kérdésére, miszerint mi volt az első tennivalója a mérkőzés után, azt válaszolta, hogy Iachininek küldött egy smst; „Forró ölelést küldök!” A további újságírói kérdéseket megelőzendő, Zamparini magyarázatként még annyit hozzáfűzött: „Eléggé szófukar ember vagyok.”

(írta: monyox)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….