Ezt Gattusoval is behúztuk volna

palermo-juvestabHárom gól, felejthető mérkőzés, meg van a kötelező győzelem. Röviden így lehetne összefoglalni a szombati Palermo-Juve Stabia bajnoki mérkőzést, amelyet végül, 3-0 arányban nyertünk meg, ez pedig azt jelenti, hogy a múlt héten kinevezett új edzőnk, Giuseppe Iachini győzelemmel mutatkozott be a kispadon.  Ha csak az eredményt nézzük, akkor végtelenül boldogak lehetünk, mert három góllal győzni mindig komoly fegyvertény a Serie B-ben, ám ha egy kicsit elemezzük a szombaton mutatott játékunkat is, akkor már nem biztos, hogy annyira elégedettek vagyunk. Hajtás után visszanézünk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

11 éve tartó sorozatot kellene megszakítani

baripalerTalán sokan még a Spezia elleni vereség miatt fogjuk a fejünket, most azonban már itt az ideje, hogy elengedjük, ugyanis kedden, Bariban kijavíthatjuk a pénteki botlásunkat. Na persze sétagaloppra senki sem számítson, ugyanis egy Bari-Palermo mindig rangadónak számít, függetlenül a két csapat jelenlegi helyezésétől, sorsától. Hajtás után elolvashatjátok a 20 óra 30 perctől kezdődő találkozó beharangozóját. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ennél többet…

speziapalermoHiába voltunk bizakodóak és hiába vártuk jó előjelekkel a Spezia elleni idegenbeli bajnokit, mégis pont nélkül maradtunk péntek este. Mit lehet erre mondani? Csalódás! A Spezia egy balszerencsés góllal, 1-0 arányban győzött le minket egy olyan meccsen, amelyen illett volna legalább egy pontot szerezni. Ezzel a vereséggel egy újabb pofont kaptunk, és ismét csak meggyőződhettünk arról, hogy az A ligába való visszajutáshoz, jóval többet kell mutatnunk a jövőben. Hajtás után megpróbáljuk elemezni a Spezia elleni teljesítményünket.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Lehet, hogy van csapatunk?

Spezia-PalermoA Padova és a Cesena két vállra fektetése után, pénteken (kezdés 21 óra) Spezia-ban vár bajnoki fellépés Rino Gattuso fiaira, ahol jó lenne újabb három ponttal gazdagodni. Négy forduló elteltével már szívesebben nézünk a tabellára, sőt elmondhatjuk, hogy a csapat is kezd formálódni, van hajtás, van játék, és ami ennél is fontosabb, az elmúlt két hétben már eredményesen is játszottak a fiúk. Hátradőlésre és lazításra viszont ezután sem számíthatunk, már csak azért sem, mert péntek este Spezia-ban, kedden pedig Bariban vár ránk nemes feladat, és az eddigi B-ligás tapasztalatainkból megállapíthatjuk, hogy egyik kirándulás sem ígérkezik majd sétagaloppnak. Hajtás után következzen a Spezia-Palermo bajnoki mérkőzés beharangozója, immáron új szerzőnk, palermo88 tollából!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Nem azért, mert…

padopalermo képFüggetlenül attól, hogy válogatott meccsek zajlanak szerte a világon, a Serie B folytatódik. Mondhatnánk azt, hogy ilyenkor irigyelhetnek minket, hogy ebben a két hetes szünetben is láthatjuk a kedvenceket – azonban mi nagylelkűen lemondanánk erről a „kiváltságról”. Egy új bajnokságban két meccsből még semmit nem ismertünk meg, az továbbra is biztos, hogy a legnagyobb tavalyi hibák még jelen vannak, kérdés, hogy ez meddig folytatható így. Hajtás után Padovába utazunk.

(írta: Rosanero)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….