Kérdéseinkre Franco Vazquez válaszolt

fv3

Több éve csináljuk a blogot, jó pár interjút készítettünk már, írások tömkelegét, mégis visszagondolva az egész eddigi történetre, azt kell, hogy mondjam, hogy egyik posztra sem voltam ennyire büszke, mint most erre. Régóta a fejemben motoszkált, hogy mennyire jó lenne valakivel a csapatból interjút csinálni. Hogy pont a Palermo motorja, az újdonsült olasz válogatott, Franco Vazquez lesz az, akivel ez összejön, álmomban sem gondoltam volna. Mégis sikerült, és ebben elévülhetetlen érdemei vannak Franco barátnőjének, Agostina Moroninak, akinek a segítsége nélkül nem biztos, hogy ez a beszélgetés összejöhetett volna. Franco egyébként nem cáfolt rá a becenevére („El Mudo” – „a néma”), hiszen nem állt fenn az a probléma, hogy alig tudtam leállítani a nagy válaszolgatásban.:)

Jó olvasást, és reméljük, hogy nem Franco az első, és egyben utolsó palermói játékos, akit sikerült meginterjúvolnunk!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Akik nem sokat időztek a „C vágányon”

719_001

A nyári szünetre több, különböző témájú poszttal is készültünk, amelyekből elsőként egy nosztalgiaposzttal indítunk. Az alábbi írást azon szurkolóinknak ajánljuk, akik netán csalódottak a rózsaszín-feketék idei bajnoki helyezésével, vagyis a 11. pozícióval. Harminc évvel ezelőtt ugyanis, valószínűleg minden Palermo-szimpatizáns elfogadta volna ezt a mostani eredményt, hiszen akkortájt igencsak távoli célnak tűnt a Serie A középmezőnyéhez tartozni. A most következőkben szeretnénk bebizonyítani azt, hogy miért kell nagyon megbecsülni a legutóbbi idényben elért 11. helyet, ugyanis, ha kissé nagyvonalúan is, de igyekszünk megemlékezni az 1984-1985-ös szezonban szereplő Palermóról. Arról a csapatról, amelyik az addig soha nem tapasztalt mélység ellenére, sikerrel abszolválta a Serie C1/B-t (nem elírásról van szó!), s jutott vissza a másodosztályba – egy év kihagyás után. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Helyszíni beszámoló a Palermo-Fiorentina meccsről + a római győzelem

dybaOlyan jól alakultak a dolgok, hogy május utolsó hetét Palermóban töltöttem. Naná, hogy az idény utolsó hazai meccséhez igazítottam a szabadságom. Palermói barátommal, Turi Messineóval, akivel régebben már készült interjú a blog számára, előre egyeztettünk, hogy a meccs előtt egy nappal elmegyünk megnézni az ultrákat. Mivel (már egy ideje) készülőben van egy írásunk a palermói ultrákról, Turi összehozott egy találkozót a Borgo Vecchio Sisma tagjaival.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….